szerző:
hvg.hu

David Benioffék nem fognak unatkozni az évadzáró Trónok harca-epizód után.

Bár már csak egy rész van hátra az új Trónok harca-évadból, a népszerű sorozat alkotópárosa, David Benioff és D.B. Weiss utána sem fognak unatkozni, ők írják ugyanis a 2022-ben megjelenő új Star Wars-filmet.

Az idén decemberben mozikba kerülő 9. rész, a Rise of the Skywalker (Skywalker kora) után a Disney három évnyi szünetet tart, azt követően viszont újabb Star Wars-triológia érkezik, új szereplőkkel és történettel, az első film munkálatait pedig Benioffék kapták - írja a CBS News a Disney ügyvezető igazgatója, Bob Iger szavai alapján.

Az új filmek egyébként 2022-ben, 2024-ben és 2026-ban lesznek láthatók, de az még nem világos, hogy a másik kettőben is közreműködik-e majd a páros, vagy csak az egyiket bízzák rájuk. Benioffék egyébként "csak" írják a részt, a rendezéssel másvalakit bíz majd meg a stúdió, azt azonban még nem tudni, kit.

A Star Wars kapcsán érdemes megjegyezni, hogy korábban a 8. részt jegyző Rian Johnson is ígért egy trilógiát (illetve újabb részeket), de úgy tűnik, azokra csak később, feltehetően a következő trilógia után számíthatnak majd a rajongók.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ha Fonyódnál szállna vonatra, van egy rossz hírünk

Ha Fonyódnál szállna vonatra, van egy rossz hírünk

Angoltanulás az iskolában: a diákok és szülők szerint nem kapnak valós tudást

Angoltanulás az iskolában: a diákok és szülők szerint nem kapnak valós tudást

Megszólalt a Google a Huawei tiltásáról – ezt kell tudnia, ha Huawei készüléke van

Megszólalt a Google a Huawei tiltásáról – ezt kell tudnia, ha Huawei készüléke van

Tarantino utálja a spoilerezést: nyílt levelet írt Cannes-hoz

Tarantino utálja a spoilerezést: nyílt levelet írt Cannes-hoz

A magyarok többsége nem is hallott még az Európai Egyesült Államok tervéről

A magyarok többsége nem is hallott még az Európai Egyesült Államok tervéről

A kis Lajos herceg már tud járni, és erről fotónk is van

A kis Lajos herceg már tud járni, és erről fotónk is van