Sándor Anna
Sándor Anna

Generációk nőttek fel Magyarországon indiános regényeken, amiről az átlag amerikai indián nem tud. Ha pedig értesül róla, nem biztos, hogy tetszik neki. Ennek okát az amerikai sikerlistákat meghódító kortárs indián regény szerzője magyarázta el a hvg.hu kérdésére. A sájen-arapahó Tommy Orange-ot Oaklandben értük el telefonon, hogy meséljen a városi indiánokról, és arról, hogy mit jelent, ha az öröklődő családi történet egy mészárlásról szól.

Amikor a coloradói Sand Creeknél egy amerikai önkéntes lovas hadosztály olyan borzalmas vérfürdőt rendezett egy sájen-arapahó indián táborban, hogy még a korabeli amerikai közvélemény is elborzadt, a katonaság vizsgálatot rendelt el. 1864-et írtak, az őslakosok és a fehér telepesek közötti összecsapások megfékezésére és a béke elősegítésére a metodista lelkészből katonatisztté váló John M. Chivingtont jelölte ki a terület kormányzója.

Chivington sajátosan értelmezte a feladatát, és valószínűleg az előző napi iszogatás is közrejátszott, hogy 700 emberét egy békés tábor ellen vezette. Az indiánok az akkori szokások szerint az amerikai lobogó kitűzésével jelezték ugyan békés szándékaikat, vezetőjük, Fekete Üst pedig egy fehér zászlót is felhúzott a katonák láttán, de már ez sem segített.

A fehér zászlót felvonó Fekete Üstre lő egy amerikai katona Sand Creeknél. Amerikai indián képes kalendárium (winter count) részlete. (Buffalo Bill Center of the West)
©

Chivington csapata 150-500, más források szerint 70-170 indiánt mészárolt le, skalpolt és csonkított meg. A trófeáikat anyaméhből kivágott magzatok, női és férfi nemi szervek és egyéb emberi testrészek “gazdagították”. Az áldozatok kétharmada nő és gyerek volt, mivel a férfiak zöme éppen vadászni ment. Az amerikai katonai vezetés vizsgálata végül nem tudta megállapítani Chivington bűnösségét, így csupán a politikai ambícióinak mondhatott búcsút. 

A Sand Creek-i mészárlás emléke eleven seb az amerikai indián közösségekben, és tovább öröklődik a túlélők családjaiban. Az ilyen történelmi traumák kollektív érzelmi és pszichés pusztítással tarolnak végig generációkon, és megtörik az egyéni életutakat is. Az író Tommy Orange apja is ezt a történetet hallotta sájen dédszüleitől, majd nem is mesélt más történetet a fiának, csupán ezt az egyet. Ezt viszont újra és újra.

Innentől sokféleképpen alakulhatott volna Orange sorsa, ám ő nem magába fojtotta a traumát, hanem érzékletes, sodró lendületű regényének szövetébe oltotta. És nem is akármilyen minőségben: a 21. Század Kiadónál magyarul is megjelent Sehonnai ugyanis 16 hétig maradt a New York Times bestseller listájának élén, rangos irodalmi díjakkal halmozták el, Barack Obama pedig a kedvenc 2018-as könyvei közé sorolta.

Tommy Orange
©

A felütés ellenére a Sehonnai nem a régmúltban játszódik, és a jelen indiánjait nem rezervátumban tengődő emberi roncsoknak ábrázolja. Ehelyett Orange körbenézett a szűk környezetében, és leírta, hogyan élnek az indiánok napjainkban – a városban. Ezzel pedig gyakorlatilag láthatóvá is tette őket, hiszen a nem őslakos amerikaiak általában nincsenek tisztában azzal, mennyi indián él urbánus közegben.

A 37 éves Orange a sájen-arapahó törzs bejegyzett tagja, francia származású fehér anya és oklahomai sájen apa gyereke. Emellett a saját definíciója szerint városi indián, épp úgy, ahogy ma az Egyesült Államokban élő őslakosok 78 százaléka. A maradéktalanul kiirtani, majd erőszakosan asszimilálni kívánt amerikai indiánok ugyanis nemcsak túlélték a megpróbáltatásokat, de az ötvenes évektől egyre többen költöztek be a nagyvárosokba, ahol a kilencvenes évektől nagy kulturális megújulás felett bábáskodnak.

Hogyan lehet túlélni egy népirtást?

Ha csak történelmi figuraként tekintesz magadra, akkor már el is tűntél

– válaszolja Tommy Orange arra a kérdésre, miért fókuszált regényében a városi indiánokra.

Az indiánokról szóló regényekben, filmekben ugyanis még mindig főleg történelmi kontextusban, a múltba zárva ábrázolják őket. Igaz, az utóbbi évek indiánábrázolásai Orange szerint összehasonlíthatatlanul jobbak, mint azok, amelyek ellen Marlon Brando tiltakozott, amikor az 1973-as Oscar-gálára az apacs Sacheen Littlefeathert küldte maga helyett. A westernhős, John Wayne nevével fémjelzett időszakban ugyanis az indiánok egyetlen szerepe a moziban az volt, hogy lelőjék őket a cowboyok. 

“Most már sokkal több a tudatos alkotó. De még mindig nagyon távol vagyunk attól, hogy valóban láthatóvá váljunk, vagy hogy egy rólunk szóló történetet a mi perspektívánkból mondjanak el. Abban pedig nekünk is szerepünk van, hogy megmutassuk, kik vagyunk" – mondja Orange.

Orange szerint a modern korban minden kultúrának szembe kell néznie az identitását érintő kérdésekkel. Az amerikai őslakosokat emellett napjainkig elkíséri, hogy kívülről akarják meghatározni, kik ők, miközben a több évszázados népirtás következményeivel is meg kell küzdeniük. “Nemcsak fizikailag semmisítettek meg tömegeket, hanem a kultúránkat is megpróbálták eltörölni a bentlakásos iskolákban.”

Amerikai indián gyerekeket átnevelő bentlakásos iskola növendékei 1900 körül.
©

A 20. század közepéig az indián gyerekeket gyakran egészen kicsi koruktól olyan bentlakásos iskolákba kényszerítették, ahol szó szerint kiverték belőlük az anyanyelvüket és a hagyományaikat, hogy angol nyelvre és az amerikai-európai kultúrára tanítsák őket. Ezekben az intézményekben a fizikai erőszak mellett mindennapos volt a mentális/lelki erőszak és a szexuális abúzus is, sok gyerek meg is halt az iskolai évek során.

Mindez erőteljesen hat a jelenre, és többek között más megvilágításba helyezheti azt is, miért lesz annyi őslakos alkoholista. Orange szerint az alkoholizmus nem “indiánkérdés”, nem egy etnikumnak van itt különleges kapcsolata az alkohollal, hiszen az összetört vagy valamiképpen elveszett emberek gyakran az italhoz fordulnak. A megoldás ebben az esetben így a gyökerek megerősítésében is kereshető.

“Egészséges kultúrára van szükséged, hogy létezhess, de a mienket elvették, ahogy a földünket is. Ami napjainkban egyértelmű, hogy újra kell tanulnunk a hagyományainkat.” Orange például elhatározta, hogy megtanulja a törzse nyelvét. A Sehonnai egyik szereplője, egy kamaszfiú pedig a YouTube-ról tanul táncolni, mert a pót-nagymamája annyit dolgozik, hogy nincs ideje vagy nem is akarja átadni neki az örökséget. Ez nemcsak regénybeli ötlet, egy gyors keresés videók tucatjait dobja fel, amelyek a többnapos hagyományőrző rendezvények, a pow-wow-k táncaira tanítanak.

Őslakosok és indiánok - avagy minek nevezzelek?

Az amerikai őslakosokat a kontinens felfedezését követően tévedésből nevezték el indiainak (Indian). A magyarban ebből lett az indián szó, az angolban pedig még mindig használják. De egy őslakos vajon mit szól hozzá?

Érdemes előbb azt tisztázni, hogy az Egyesült Államokban élő “amerikai indiánok” csoportjába nem tartoznak bele az alaszkai és a hawaii őslakosok. Az “amerikai őslakos” vagy “őslakos amerikai” kifejezéssel már az amerikai indiánokat és az alaszkai őslakosokat együtt jelölik. A hawaii őslakosok az óceániai csoportokhoz tartoznak.

Az amerikai indiánok egy része nem bánja, ha indiánnak hívják, ők is használják a szót saját magukra – az őslakost jelentő ‘Native’ mellett. Ha biztosra akarunk menni, az “amerikai indián” vagy az “őslakos amerikai” lesz a befutó. Ha pedig nem kontinensnyi csoportként beszélünk róluk, akkor az American Indian oldal azt javasolja, hogy a törzsi hovatartozásuk szerint nevezzük meg őket, tehát például cseroki, pauni vagy sájen. Orange az interjú során egyébként a Native és az Indian kifejezéseket váltogatta.

Amikor a városi indiánt ázsiainak nézik

A Sehonnai tizenkét városi indián szemszögéből mutatja be az egyre szorosabban egymásba fonódó eseményeket az elkerülhetetlen végkifejletig. Főszereplői különböző személyes okokból igyekeznek a nagy oaklandi pow-wowra. Ahány alak, annyiféle sors: egy nő, aki a hatvanas években még gyerekként került az Alcatrazra, mikor egy csapat indián és a támogatóik elfoglalták a börtönszigetet. Egy másik nő, aki a bántalmazó férje elől menekül. Egy munkanélküli fiatalember. Egy magzati alkohol szindrómás férfi. A fiú, aki YouTube-ról tanulja ősei táncát. És egy másik fiatalember, aki technikai zseni, de a közeg, amelyben él, arra kényszeríti, hogy műanyag pisztolyokat nyomtasson azoknak, akik ki akarják rabolni a pow-wow-t. 

©

A könyv drámai hangvételét több nem őslakos olvasója számon is kérte Orange-tól, “úgy gondolták, direkt írok szomorú dolgokról.” Az őslakos olvasók viszont örültek neki, hogy a jelenben és ismerős közegben, szituációkban ábrázolja őket.

A kihívások persze némiképp eltérnek a városban és a rezervátumokban. Utóbbiban több szállal tudnak kötődni a törzsükhöz, van törzsi közösségi központ és többen beszélik a nyelvet is. Ez ad egyfajta alapot.

A városokban is vannak indián kulturális közösségi központok, ezek viszont nem egy törzshöz tartoznak, hanem az összeshez, amely az adott városban képviselteti magát.

A városokban nem egy olyan család van, amelyik immár generációk óta él ott, és gyakran több törzs vagy rassz keveredik benne. Orange sorsa sok tekintetben példa az ilyen családok működésére, és azt is illusztrálja, hogy a traumatikus örökség mellett miért olyan fontos a jelen indiánjainak az identitás kérdése. Orange sájen anyanyelvű apja egy oklahomai rezervátumból költözött nyugatra, ahol találkozott Tommy anyjával. Orange ezután egy etnikailag kevert környéken nőtt fel Oaklandben, ahol – mivel a legtöbb amerikai nincs tisztában azzal, hogy az indiánok zöme már városban él – gyerekként leginkább úgy találkozott a rasszizmussal, hogy ázsiaiként becsmérelték.

Adja magát a kérdés, vajon létezik-e valamiféle rivalizálás a rezervátumban és a városban élő amerikai indiánok között azzal kapcsolatban, hogy ki az autentikusabb indián. Orange szerint ez régebben sokkal határozottabban megjelent. “Még gyerekkoromban is, mikor mentünk látogatni az oklahomai rokonságot, éreztették velem, hogy nem vagyok igazi indián, csak városi fiú. Ráadásul még félvér is, csak félig sájen. Ez azóta megváltozott, részben azért, mert sokkal több őslakos él a városokban, mint a rezervátumokban.”

Az Egyesült Államokban egyébként egy 2010-es népszámlálás szerint 5,2 millióan vallották magukat amerikai indiánnak, ebbe viszont a fél- és negyedvérűeket is beleszámolták. A teljesen őslakos származásúak az Egyesült Államokban 2,9 millióan vannak. 

És mi a helyzet Winnetouval?

Az igazságért mindig kiálló Winnetou vagy a Nagy indiánkönyvbe rendezett Cooper-regények hazájában meg kellett kérdezni Orange-tól, tud-e róla, mennyire népszerű volt az indiánromantika Magyarországon – főleg a vasfüggöny mögötti évtizedekben. Ő előbb meglepetten elnevette magát:

Tényleg? Nem tudtam.

Ezután kicsit többet is megtudott ezekről a könyvekről, például, hogy a magyarokhoz eljutó regények zömét is fehérek írták. Ikonikus hőseik, Winnetou vagy Csingacsguk a nemes vadember ideáját testesítették meg, morálisan felsőbbrendűbbnek bizonyultak (civilizált) ellenfeleiknél. A veszteségeik ellenére igazságosan, bölcsen döntöttek, és gyakran az elnyomó megszállók ellen küzdöttek.

A kérdés ezután már csak az volt, hogy mit szól egy amerikai indián ahhoz, hogy a népe egy másik kontinensen a szabadság, bölcsesség szimbólumává válik.

“A történelem során az emberiség a törzsi társadalmaktól az összetettebb hatalmi struktúrák felé mozdult el” – kezdte Orange. "De közben valahogy a DNS-ünkbe van kódolva, hogy kötődünk a földünkhöz. És mivel az utóbbi időben egyre jobban számít a globális nézőpont, szerintem az embereket megmozgatja az amerikai őslakosok története.

Szerintem menő, ha párhuzamokat vonunk és kapcsolódási pontokat keresünk a világ más tájain élő emberekkel vagy népekkel. De azt hiszem, az a gondolat, hogy nem-őslakos emberek szimbólumként használnak minket, mindig problematikus. Épp elég tapasztalatunk van már a tárgyiasításról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kívülről bedeszkázta a szomszéd étterem a CEU-laboratórium ablakait

Kívülről bedeszkázta a szomszéd étterem a CEU-laboratórium ablakait

Emberszerű robotot küld az űrbe India, megnézik, mi történik vele

Emberszerű robotot küld az űrbe India, megnézik, mi történik vele

Döntős és olimpiai kvótás a magyar pólóválogatott

Döntős és olimpiai kvótás a magyar pólóválogatott

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

Závecz: Félmillió támogatót veszített a Fidesz

Závecz: Félmillió támogatót veszített a Fidesz

Hableány-tragédia: nem ismeri el felelősségét a Viking Sigyn üzemeltetője

Hableány-tragédia: nem ismeri el felelősségét a Viking Sigyn üzemeltetője