6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A krimisorozat-antológiának először lesz női detektív a főszereplője. Jodie Foster Alaszkában nyomoz.
Megérkezett a True Detective negyedik évadának első előzetese. A Night Country alcímet viselő új évad ezúttal Alaszkában játszódik, és a korábbiakhoz hasonlóan most is egy nyomozópárosnak kell egy meglehetősen bonyolult és rejtélyes gyilkossági ügyet feltárnia, miközben a detektíveknek a saját magukban rejlő sötétséggel, az elnyomott traumákkal is szembe kell nézniük.
A főszerepben az antológiasorozat történetében először láthatunk női színészt: Jodie Foster karaktere, ugyancsak női kollégájával, a Kali Reis által alakított nyomozóval együtt próbálja meg kideríteni, hogy mi történhetett azzal a nyolc férfivel, akik a tsalali sarkvidéki kutatóállomást üzemeltették, és nyom nélkül eltűntek.
A True Detective korábbi évadaiban Matthew McConaughey-t, Woody Harrelsont, Colin Farrellt, Rachel McAdamst, Mahershala Alit és Carmen Ejogót láthattuk.
A sorozat showrunnere, írója és rendezője nem a korábbi évadokat jegyző Nic Pizzolatto, hanem Issa López; főszereplője és executive producere pedig Jodie Foster.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.