Esküvő is lesz az idei kamionos találkozón Szegeden
Hétvégén rendezik meg Szegeden a Nemzetközi Kamionos Country Találkozót, az idei lesz a huszonkettedik ilyen fesztivál.
Hétvégén rendezik meg Szegeden a Nemzetközi Kamionos Country Találkozót, az idei lesz a huszonkettedik ilyen fesztivál.
MTI
Folytatást kap az utóbbi évtized egyik legkedveltebb rajzfilmje, a Némó nyomában című 2003-as alkotás - értesült a Deadline nevű filmes portál, amely szerint a második részt Andrew Stanton rendezi.
MTI
Újabb színház szűnik meg a fővárosban: a tavasszal bezárt Budapesti Kamaraszínház után a Teréz körúti Játékszín is lehúzza a rolót - írta szerdai számában a Népszabadság.
MTI
Stádium címmel országos havilap indult Pozsgay Imre főszerkesztésével.
MTI
Az új Sötét Lovag mozi amerikai premierjének tiszteletére egy rajongó összegyűjtötte az összes Batman logót, amit 1941 és 2007 között alkottak a különféle képregényekhez, sorozatokhoz és filmekhez.
hvg.hu
Négy nap alatt több mint 40 előadó lép fel az Akvárium klubban július 19-e és 22-e között a Si love - is love című roma zenei és művészeti fesztiválon. A cigányzenén túl mozdulatszínház, kiállítások és filmvetítések is szerepelnek a programban.
MTI
A Művész, a Puskin és a Toldi moziban rendezik meg az első Artmozik éjszakáját, augusztus 24-én. A rendezvényen az idei filmkínálat legjobb alkotásait tűzik műsorra a filmszínházak.
MTI
Ön a következő extrém helyzetbe kerül: nyaral, nem biztos hogy süt a nap, ráadásul a sziget, ahol éppen tartózkodik: lakatlan. Ez kiváló lehetőség arra, hogy elővegye azt a túlélő szettbe valamiért becsomagolt 10 könyvet, amit mindig is el akart olvasni, de eddig nem volt rá ideje. Legközelebb azoknak segítünk, akik tömegben, hanyatt fekve szeretik.
Horeczky Krisztina
Katie Holmes és lánya, Suri autóbalesetet szenvedett hétfőn New Yorkban, de mindketten sértetlenül úszták meg az ütközést.
hvg.hu
Örkény István egyperces novellái ihlették annak a hat fiatal képzőművésznek a munkáit, akiknek az író születésének 100. évfordulója alkalmából szerdán a Hadik Kávéházban nyílik tárlata.
MTI
Már keresik az utódját Adelenek, akiről néhány hete derült ki, hogy első gyermekét várja párjával, Simon Koneckivel. A brit zeneipar abban reménykedik, hogy Lianne La Havas lehet a következő nagy durranás.
hvg.hu
Egy egész estés dokumentumfilm előkészítéseként pilotfilmet forgat Tóth Tamás rendező a Budapest Bár zenekarról. A 12 percesre tervezett alkotás szeptember végére készül el, és látható lesz a népszerű videómegosztókon.
MTI
Zavarba ejtő közjátékokon és furcsa átalakulásokon ment át Jennifer Aniston az Ellen DeGeneres talk show-jához készült promóvideó forgatásán.
hvg.hu
The Grand Budapest Hotel lesz a címe Wes Anderson legújabb filmjének, amelynek a főszerepét Johnny Depp játsza majd.
hvg.hu
Nyomtalanul eltűnt emberek, orvosok, munkások, tanárok, magánzók: egykor a szomszédaink voltak. 500 fotográfiát és számtalan korabeli visszaemlékezést, hivatalos iratot mutatnak be a pápai zsinagógában látható tárlaton.
Szandtner Veronika
Harmadik gyermekének, egy kislánynak adott életet Uma Thurman, a Kill Bill és a Ponyvaregény sztárja.
MTI
A legyen minden egy helyen nem rossz koncepció – akkor sem, ha nem bevásárló központról, hanem eddig önálló koncepcióval működő múzeumok együtt értelmezhető kínálatáról van szó. A tervek szerint 6 év múlva elkészülő, ambiciózus kulturális befektetés nyomán megvalósuló múzeumi negyed a legjelentősebb magyar közgyűjteményeknek ad otthont. Hogy miből és mennyiből, már többé-kevésbé tudjuk. Most a miért? kérdésre is választ keresünk. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a közgyűjtemény épületegyettese koncepciójának kialakításával megbízott kormánybiztos a "családegyesítésről" beszél a hvg.hu-nak.
Marton Éva
71 éves korában, családi körben elhunyt Jon Lord, a Deep Purple zeneszerző-billentyűse.
hvg.hu
Splitben ad koncertet kedden a Guns 'N' Roses. Axl Rose amerikai hard rock csapata évek óta minden fellépésénél ragaszkodik bizonyos extrákhoz - írták a Slobodna Dalmacija című horvát napilap internetes kiadásában.
MTI