A nap reklámja: a véletlen szüli a Mikulást?
A brazil Center Norte bevásárlóközpont legújabb filmje legalább is ezt bizonyítja.
A brazil Center Norte bevásárlóközpont legújabb filmje legalább is ezt bizonyítja.
Andrew Lloyd Webber szerint a londoni színházak kénytelenek lesznek zárva tartani az olimpia alatt.
De még nem ok arra, hogy céljainkat is elveszítsük.
Határozatlan időre módosította Andrew G. Vajnának a filmipar megújításáért felelős kormánybiztosi kinevezését a kormány a Magyar Közlöny legújabb számában megjelent határozatában.
Száz évvel ezelőtt, 1911/12 fordulóján Magyarországon a választókerületek határainak átszabására merültek fel ötletek (nem úgy mint idén, amikor meg is valósulnak az efféle kormányzati elképzelések). 1911-ben az általános választójog körül lavíroztak a pártok, a hatalmon lévő politikai elit megpróbálta elkerülni a gyors demokratizálódást.
Csütörtökön este autóbalesetben elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész - közölte az MTI-vel Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A Zeneakadémia tanárárát 53 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
"Két magyar gazdaságpolitikus beszélget. Azt mondja az egyik a másiknak: Szerintem az jó ötlet volt, hogy az államkincstár-aukciót a Vaterán csináltuk. Erre a másik: De az nem, hogy nem állítottunk be minimálárat…" Az ilyen (és a másmilyen) politikai humorról, a Kőhalmi-féle abszurdról, valamint egy moszkvai stand-up castingról is beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban Litkai Gergely.
Az innovatív londoni producer tisztelgése a legendás New York-i művész előtt tökéletes lehet, ha egy borongós és...
Két kiváló szakértő, Jean-Michel Cuzin és Segolene Bergeon Langle távozott a Leonardo da Vinci Szent Anna harmadmagával című festményét restauráló tudományos bizottságból, mert nem értett egyet a helyreállítás irányvonalával.
Ismét csak könnyeket fakasztanak ezek az átkozott reklámosok.
Liam Brazier néhány konvex és konkáv alakzatból és pár színből elkészítette gyerekkorunk hőseit.
Magic Mosquitoz címmel tartanak szilveszteri bulit a Barba Negra Music Clubban, ahol a hazai alternatív színtér két...
Rebecca Paul és Mikal Hameed az otthoni dekorációk egy új szintjét alkották meg.
A Szépművészeti Múzeum 2012-ben nyíló első kiállítása a 19.
Eger városa veszi át a helyi Gárdonyi Géza Színház és a Harlekin Bábszínház fenntartását a Heves Megyei Önkormányzattól – így döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a közgyűlés.
A brit katonafeleségeket egy kórusban fogta össze egy fiatal karmester, hogy énekben találjanak vígaszt és bátorítást. Az afganisztáni bevetésre küldött katonáknak szóló daluk az egész nemzet szívét elrabolta, és hetek óta vezeti a slágerlistákat.
December 30-án az első ötven érkező automatikusan bezsebeli a magyar bakelitdzsanki, Cadik új, minden bizonnyal...
Közeledik 2012, amelynek végére a majafanatikusok és Hollywood újabb fontos világvégét várnak. Ennek apropóján az Urbanlegends.hu blog összegyűjtött pár modern kori Armageddont.
Az eddig nyilvánosságra hozott jövő évi könnyűzenei koncertkínálat első sztárfellépője a német Thomas Anders lesz, aki...
Min dolgozott Angelina Jolie, amíg Magyarországon állomásozott? Vajon nagyot durran A tetovált lány amerikai változata, melyben az aktuális James Bond bűvöli a nézőket? 2012-ben kiderül. A legjobban várt filmekből szemezgettünk.