Syrius-örökség: nem kell a zenevilág mai urainak?
A Fonogram-gálán bőséggel osztogatták a díjakat. A tavalyi év egyik legfontosabb albuma (Syrius anno Live), s készítőjének, kiadójának (Ráduly Mihály) neve azonban szóba sem került az eseményen.
A Fonogram-gálán bőséggel osztogatták a díjakat. A tavalyi év egyik legfontosabb albuma (Syrius anno Live), s készítőjének, kiadójának (Ráduly Mihály) neve azonban szóba sem került az eseményen.
Az Alice Csodaországban című film idő előtti DVD-megjelenése miatt Európa legnagyobb mozihálózatai bojkottálják Tim Burton legújabb alkotását.
Előre menekülnek az aukciós házak és az antikváriumok: idén minden eddiginél korábban, már februárban indul a hazai aukciós szezon.
Eperjes Károly színművész hétfőn elhagyhatta azt a fővárosi kórházat, ahol február 17. óta vírusos megbetegedés miatt ápolták - közölte a veszprémi Petőfi Színház szóvivője.
Féregvadászok, halálos robotok és náci kanalak is versengenek idén Nagy-Britannia legfurább irodalmi elismeréséért, a legkülönösebb címért odaítélt Diagram Díjért.
Egymillió dolláros rekordáron kelt el internetes árverésen hétfőn a Supermant ábrázoló első képregény egy ritka példánya, amelyből már csak 100 van a világon.
Kiosztották a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait a londoni Királyi Operaházban. James Cameron Avatar című háromdimenziós filmjét nyolc kategóriában jelölték, kettőben nyert. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Colin Firth kapta, míg a legjobb női főszereplő Carey Mulligan lett. Vanessa Redgrave életműdíjat kapott.
A negyedszázada elhunyt világhírű magyar származású fotóművész, André Kertész eddig publikálatlan képei is szerepelnek egy közelmúltban megjelent, Esztergomot bemutató kötetben.
Ma este tartják a müncheni Bajor Állami Operában Eötvös Péter legújabb darabjának világpremierjét. A világon legtöbbet játszott kortárs magyar operaszerző „komikus-utópisztikus” operának nevezi művét, amelynek bemutatóját egyébként saját maga vezényli.
Elhunyt Ágai Karola, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. A Kossuth-díjas énekművészt hétfő hajnalra virradóra, életének 83. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek, Ágai Karolát az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.
Martin Scorsese Viharszigete sikerrel debütált Észak-Amerikában: a mozikban futó filmeket félresöpörve több mint 40 millió dolláros (8 milliárd forint) bevétellel repült a kasszasikerlista élére.
Manapság már kevés filmet készítenek kizárólag gyerekeknek, hiszen az alkotók tisztában vannak vele, hogy a kicsik nem egyedül mennek moziba, az egész családot szórakoztatni kell. Mégis, az animációk jelentős részét gyerekfilmként tartják nyilván, pedig nem kell óvodásnak lenni ahhoz, hogy élvezzük.
A Werner Herzog német rendező vezette nemzetközi zsűri a török Semih Kaplanoglu, Méz című filmjét részesítette a legnagyobb elismerésben a Berlinalén.
Amerikai összeesküvések, náci propaganda, kommunista-antikommunista kibékülés – ezúttal sincs politikai témák híján a berlini filmfesztivál.
Halálának 400. évfordulója alkalmából Rómában kiállítással tisztelegnek Caravaggio, a Lombardiából származó barokk mester előtt, aki realizmusával és fény-árnyék technikájával forradalmasította a művészetet.
A szombati díjkiosztó előtt a Berlinale versenyprogramjának kritikusai az orosz vagy a román produkciót, illetve Polanski filmjét tartják a legesélyesebbnek a legjobb film Arany Medvéjére.
Tutanhamon és még tíz királyi múmia genetikai és komputertomográfiai vizsgálatát végző szakértők megállapítása szerint az ifjú fáraóval Kr.e. 1324-ben malária végzett, ám a Nature című tekintélyes brit tudományos folyóirat online kiadása által megkérdezett független tudósok vitatják ezt a megállapítást.
Vírus okozta Eperjes Károly betegségét, amely a szervezet jelentős folyadékvesztésével jár - tájékoztatta a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke pénteken az MTI-t. Eperjes Károly arra kéri az érte aggódókat, hogy a kórházban ne látogassák.
Az erőszakos bűncselekményektől való félelmük miatt olvasnak több krimit a nők, mint a férfiak - állapították meg amerikai tudósok.
Henning Mankell valószínűleg minden eddiginél népszerűbb szerző mostanában, hiszen a könyveiből készült tévésorozatot még Golden Globe-ra is jelölték és magyarul is új kötete jelent meg. Kurt Wallander kívül-belül megújult, de különben minden a régi.