Budapestre jön a rocklegenda Clutch
2017-es klubkoncertje és a tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után nyáron a Barba Negra színpadára érkezik a Clutch, hogy bemutassa Sunrise On Slaughter Beach című lemezét.
2017-es klubkoncertje és a tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után nyáron a Barba Negra színpadára érkezik a Clutch, hogy bemutassa Sunrise On Slaughter Beach című lemezét.
hvg.hu
A Miért kell? című dalban egyszerre kap helyett a szerelmi bánat, az elengedés és a buli, de eközben még Bartók Béla munkássága előtt is tiszteleg a csavaros népi popzenében utazó Góbé. A közönség az új számot élőben először március 3-án, az Akvárium Klubban hallhatja.
hvg.hu
New Yorkban, Japánban, Párizsban, Berlinben és a sivatagban folytatódik az öldöklés a John Wick negyedik részében, amelynek most jelent meg az előzetese.
hvg.hu
N. Kósa Judit könyve bemutatja a legfontosabb épületek történetét és külön fejezet szól az építtetőkről, a gangok népéről.
A Yoko Ono-kiállítás látogatói meg is ehetik.
MTI
Egy alkotó, aki legalább olyan tehetséges, mint Pintér Béla, néhány rendkívüli alakítás, a Ceaușescu-rezsim végnapjai és egy olyan félperces csönd a színházban, ami nem mindenkinek adatik meg: tizennyolc színházi előadás, nem egyre érdemes beülni. Cikkünk a Színházi Kritikusok Céhe és a hvg.hu együttműködésének negyedik darabja: minden hónapban a Céh egyik kritikusa írja meg, milyen volt az előző hónap a színházban. Januári élményeiről Csáki Judit számol be.
Csáki Judit
Korábban afáziát diagnosztizáltak nála, azóta romlott az állapota.
hvg.hu
Már a magyar mozikban is látható A bálna, A múmiához hasonló, könnyed filmekből ismert Brendan Fraser nagy, drámai visszatérése, és a színésznek sokan már most borítékolják az Oscar-díjat. Kritika.
A film főszereplője egy nagy visszatérő, Brendan Fraser.
Bevállalósra sikerült A szomorúság háromszöge című film reklámkampánya, amellyel az Oscar-díjről döntő bizottságot célozzák meg.
hvg.hu
Legemlékezetesebb alakításainak felidézésével tiszteleg a Filmio a február 17-én születésnapos Cserhalmi György előtt. A színészlegenda 75. születésnapja alkalmából csütörtöktől vasárnapig ingyenesen látható a Dögkeselyű című krimi-thriller a 80-as évek Budapestjéről, az Amerikai anzix című ikonikus Bódy Gábor-film, valamint a lebilincselően látványos Szerelmem, Elektra a Nemzeti Filmintézet streamingplatformján.
hvg.hu
A Magyar Filmadatbázis három szempont alapján – ár, katalógus jellege. és hogy hány eszközről nézhetők – összehasonlította a legfontosabb, itthon is elérhető streamingplatformokat, hogy a felhasználóknak könnyebb legyen eligazodni az egyre bővülő kínálatban. Az összes közül a Netflix a legdrágább Magyarországon.
hvg.hu
Természetesen nem az igazi ebet akarják megtalálni, egy VR-projkthez válogatnak szereplőt.
hvg.hu
Hogyan fogadta és értelmezte a korabeli magyar sajtó Hitler birodalmi kancellárrá kinevezését 90 évvel ezelőtt?
HVG
Egy feldagadt szemű háziasszony volt a közvetítő.
hvg.hu
Bereményi Gézával közösen írta a forgatókönyvét és a Cseh Tamás által fordított indián népmesékből inspirálódott Gauder Áron animációs filmrendező, akinek hamarosan bemutatják a Kojot négy lelke című rajzfilmjét. A Nyócker! rendezőjének mágikus elemekkel teli történetében a klímaválság kérdéseit feszegetik, amikor az olajvezetékek lefektetése miatt kerül szembe egymással egy nagyvállalat és az őslakosok.
hvg.hu
A költő szervezetében talált, halálos toxint termelő baktériumot kívülről juttatták a testébe.
hvg.hu
A tankerületi diákelnök nem új pozíció, és nem is valamiféle belügyminisztériumi beépített ember. Az előző leérettségizett, így mandátuma megszűnt, új választást kellett kiírni. Három iskola diák önkormányzati (DÖK) elnöke indult a posztért.
hvg.hu
A Telegraph Avenue, melytől a regény a címét kölcsönözte, egy valóságos út Kaliforniában, ám ez esetben egy mély szimbolikákkal kikövezett hely.