A bécsi Kunsthistorisches Museum épületét 2003. május 11-én hajnali 2 óra körül hagyta el A zene hosszú éjszakája című rendezvény utolsó látogatója, majd 3 óra 55 perckor megszólalt a képtár egyik mozgásérzékelőjének jelzése.

A Kunsthistorisches Museum főhomlokzata.
Nem áthatolhatatlan
Mivel a berendezés gyakran riasztott indokolatlanul, ez pedig az adott éjszakán már két ízben is előfordult, a biztonságért felelős őrök nem ellenőrizték a helyszínt. Ott annyi történt, hogy az épületrekonstrukcióhoz készült állványon valaki feljutott az első emeletre, felfeszített egy ablakot, kivágott egy redőnyt, és egy vitrint feltörve elrabolta Benvenuto Cellini egyetlen ismert művét, az 1540--1543 között készült sótartót. Az őrség csak reggel 8 óra 20 perc körül fedezte fel az 50 millió euróra becsült műkincs eltűntét. A múzeum vezetése azonnal felfüggesztette a három őrt, és 70 ezer eurót ígért a nyomravezetőnek. Wilfried Seipel főigazgató felajánlotta a lemondását, de ezt Elisabeth Gehrer miniszter asszony nem fogadta el.

Az olasz nevén Salieraként emlegetett tárgy visszavásárlásának reményében 2003. július 10-én hirdetést tettek közzé az International Herald Tribune-ben. Augusztusban a biztosítótársaság névtelen levelet kapott, amelyben a tettes 5 millió euró váltságdíjat követelt, bizonyságul mellékelve néhány apró morzsát az ötvösműről lehullott zománcból. A kapcsolatfelvétel azonban meghiúsult. A következő év nyarán egy 42 éves bécsi férfi felajánlotta Seipel főigazgatónak, hogy visszaszerzi a műtárgyat - az akció a szélhámos letartóztatásával végződött.

Tavaly októberben a tettes 10 millió euró váltságdíjat kért, és bizonyítékul a Neptun-figura háromágú szigonyát juttatta el a rendőrségre. Hetekkel később újra telefonált, de a rendőrök sikertelen hajtóvadászat után a nyomát vesztették. Idén, január 20-án a rendőrség a sajtóban közzétett egy fotót „arról a férfiról, aki valószínűleg felvilágosítást adhat a tárgy hollétéről”. Másnap letartóztatták a tettest, aki fényképének közlése után magától jelentkezett a rendőrségen, és elvezette a nyomozókat a műtárgyhoz, amelyet egy alsó-ausztriai erdőben ásott el.

Az 50 éves, saját üzlettel rendelkező bécsi biztonságtechnikai szakember a történet elbeszélésekor megpróbálta magát - az ítélet enyhítése céljából - a lehetőségekhez képest pozitív színben feltüntetni azt állítva, hogy a tett elkövetésekor alkoholos befolyás alatt állt. A rablás előtt nem sokkal járt a múzeumban egy olasz turistacsoporttal, ekkor látta először a Salierát. Megfigyelte, hogy sem az ablakokon, sem a vitrinen nincsen biztonsági berendezés, a teremben csupán mozgásérzékelő működik. Amikor 2003. május 11. hajnalán autójával hazafelé tartva elhaladt a Kunsthistorisches Museum felállványozott épülete mellett, hirtelen támadt ötletét tett követte: leállította az autót, kivett belőle egy feszítővasat, és felmászott az állványon. Kifeszítette az ablakot, és meglátta mögötte a redőnyt. A legnagyobb nyugalommal visszament a kocsijához egy Stanley-késért, és annak segítségével leküzdötte ezt az akadályt is. Belépett a kiállítóterembe, a feszítővassal széttörte a 6 mm vastag üvegből készült vitrint, kivette a sótartót, majd beletette egy jutazsákba. Nem sokkal később már az autójában ült a zsákmánnyal, és a közeli westbahnstrassebeli otthonába tartott. Ott a tárgyat egy bőröndbe tette, azt pedig elrejtette az ágya alatt, s a Saliera egészen 2005 őszéig itt is maradt.

2.rész (Oldaltörés)


Csak a média híradása nyomán tudatosult a tettesben, milyen páratlan értékű műkincsre tett szert. Úgy döntött, a biztosítótársaságtól kér majd váltságdíjat a tárgyért, de a 2003 augusztusában tett sikertelen kísérlet után két éven át nem adott hírt magáról. Közben gondosan eltüntetett minden nyomot az otthonából, az üzletéből és a hétvégi házából. A Salierát két lenvászon kendőbe burkolta, majd két műanyag szemeteszsákba göngyölte, beletette egy alumíniumládába, ezt szilikonnal szigetelte, s így ásta el az alsó-ausztriai Brand melletti erdőben.

A gondos előkészítés ellenére kihagyta a számításból, hogy a benzinkutak boltjainak biztonságát - a Kunsthistorisches Museummal ellentétben - videokamerák vigyázzák, a felvételeket pedig meghatározott ideig meg kell őrizni. Ő ugyanis kártyás mobiltelefont vásárolt az A1-es autópálya benzinkúti üzletében, és még aznap felhívta a rendőrséget, hogy 10 millió euró váltságdíjat kérjen a Salieráért. Amikor január 20-án meglátta a fényképét az újságokban, még mindig azt hitte, megtévesztheti a nyomozókat. Maga jelentkezett, és elmondta a rendőrségnek, hogy gyakran vett SIM-kártyákat az A1 benzinkúti boltjában, ezért szerepel a videón. Saját üzletében azonban előkerült egy ottfelejtett írás, a zsarolási kísérlet tervezete, s e bizonyíték láttán elvezette a nyomozókat a Brand melletti erdőbe, ahol január 21-én délután előkerült a műtárgyat rejtő láda. A nyomozók szerint az ő útmutatása nélkül lehetetlen lett volna megtalálni a rejtekhelyet.

A Saliera 987 nap elteltével visszakerülhetett a Kunsthistorisches Museumba. A restaurátorok - akik több millió tévénézővel együtt megrökönyödve látták, hogy a főigazgató kesztyű nélkül nyúl a műtárgyhoz - január 23-án vehették azt alaposabban szemügyre, és úgy nyilatkoztak, hogy soha többé nem lesz olyan, amilyen korábban volt. A rablás során történt mechanikai hatások, a széttört üvegvitrin által okozott karcolások mellett az is sokat rontott a tárgy állapotán, hogy a bőröndben az oldalán feküdt.

A történet tanulsága a gyűjtemények gazdái számára az, hogy mindenekelőtt az épületbe való behatolást kell megakadályozni. Csak ez után következik az épületen belüli védelem, ahol a biztonsági berendezéseket nem kell elrejteni, hiszen éppen a látványuk tanúskodik a terület védettségéről. Még ravaszabb, ha a berendezéseknek csak egy része látszik, az optimális biztonsági stratégiának ugyanis meglepetést is kell tartogatnia azok számára, akik mégis megkísérelnék a betörést.

A történet tőkét is mozgósít: a visszakerült Salierát első ízben január 29-én, a Kushistorisches Museum szponzorainak rendezett vacsorán mutatták be, amely jelentős összeget hozott a felújítási munkálatok számára. A nagyközönség másnaptól február 19-ig láthatta a sótartót a múzeumnak abban a termében, amelynek Julius Victor Berger festette mennyezetfreskóján Cellini alakja is szerepel, ölében tartva a Salierát.

A szenzáció a látogatószámot is növeli: messze földről zarándokolnak az érdeklődők a Kunsthistorisches Museumba, sokan életükben először. A restaurálást követően a sótartó március 14-től látható majd újra a múzeum Európa határok nélkül című kiállításán.

A bűntényből a 200 lelkes Brand község ugyancsak tőkét kovácsol: egy díszműkovács elkészíti a Saliera mását, amelyet az előkerülés helyén állítanak majd fel. A helyi fogadónak mind az étlapján, mind az italai között megjelentek már a Saliera névvel jelzett különlegességek. Mi több, az e-bay aukcióján 3 kilogramm Brand határából származó „Saliera-föld” 123 eurót ért meg valakinek február 3-án.

A rejtélyek sora pedig folytatódik: egy filatelista egy 2003. május 11. reggel 4 óra feliratú alkalmi bélyegzővel ellátott, 1971-ben kibocsátott, 3,50 schillinges (Salierát ábrázoló) bélyegre bukkant, s kíváncsian várja, előkerülnek-e további darabok is.

Kiváló üzlet lehet a sztori megfilmesítése is, hiszen az úri szélhámos, akit nem a haszonszerzés, hanem a kalandvágy hajtott, élvezi a nagyközönség rokonszenvét. A személyiségi és szerzői jogokat azonban szem előtt kell tartani: amíg az ítélet meg nem születik, a biztonságtechnikai szakembert -- aki, mint hírlik, könyvet készül írni az eseményekről -- nem szabad rablónak nevezni. Ráadásul a regények vagy forgatókönyvek szerzőinek a többi szereplő személyiségi jogait is tiszteletben kell tartaniuk.

A Saliera-rablás nyomán felsziporkázó ötletekről továbbra is híven tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

P. Á.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Műértő

Műértő - 2006. márciusi tartalom

Párhuzamos történetek – Dunai exodus a Ludwig Múzeumban, összeállítás a szakácskönyvekről, portré Shirin Neshatról, tudósítás a new york-i Rauschenberg-kiállításról, valamint beszámoló a hatvanas évek grafikáját áttekintő kiállításról és az angoulême-i képregényfesztiválról. Mindez és még sok minden más a Műértő márciusi számában!

Kult

Párhuzamos történetek

A Nádas Pétertől kölcsönzött cím nem véletlen. A regény nagy elbeszélése emlékezetfolyamokból, egyéni történetek csomópontok köré szerveződő, de egymás mellé rendelődő sokaságából épül fel - akárcsak Forgács műve. A Lumúban bemutatott anyag, a Dunai exodus - a folyó beszédes áramlatai című kiállítás először 2002-ben Los Angelesben, a Paul Getty Múzeumban volt látható.

Időutazás: ilyenek voltak az autóreklámok 1956-ban

Időutazás: ilyenek voltak az autóreklámok 1956-ban

„Kutya módot” ígér a Teslákba Elon Musk

„Kutya módot” ígér a Teslákba Elon Musk

Sallói nagyot megy Amerikában

Sallói nagyot megy Amerikában

A sínen landolt egy karambolozó autó a Dózsa György útnál

A sínen landolt egy karambolozó autó a Dózsa György útnál

Egyre több ország ítéli el a szaúdi újságíró meggyilkolását

Egyre több ország ítéli el a szaúdi újságíró meggyilkolását

Baleset az Ajtósi Dürer soron

Baleset az Ajtósi Dürer soron