Virágzó cseresznye, megnyíló föld a hét képein - Nagyítás-fotógaléria
Véghajrában a kampány, kék fényben úszott a Parlament, farkast rúgtak fel a színházban - képes összeállításunk a hét fontosabb eseményeiből.
Metró és Békemenet - a hét képei - Nagyítás-fotógaléria
Metró, metró és metró - a héten mindenki a 4-es metró indulására figyelt. Közben azért nem állt meg a világ, Ferenc pápa és Obama találkozott a Vatikánban, hazakerültek a Seuso-kincsek, Orbán és Fico jelképesen meghúzott egy csavart, és vonult a Békemenet. A hét eseményei képekben.
Erről a metróról fogunk beszélni sokáig – Nagyítás-fotógaléria
Stílusosan az új szerelvénnyel érkezett Orbán Viktor a 4-es metró átadására, majd egy rövid beszédet követően elfoglalta a vezetőfülkét. Közben ismét készült néhány szelfi. Frissülő Nagyítás-fotógaléria.
Tömeg és dugó a Békemeneten - Nagyítás-fotógaléria
A Kossuth térről a Hősök tere felé vonult ma a Békemenet, ahol a résztvevők csatlakoztak a Fidesz választási gyűléséhez és meghallgatták Orbán Viktor beszédét. A résztvevők száma már a Kossuth téren is tízezer felett volt. A szervezők szerint egymillióan voltak, ami túlzásnak tűnik. Orbán újabb négy évet kért az emberektől, de hozzátette: az esélyesség még nem győzelem.
Európa legszélén: a szlovákiai nyomortelepek – Nagyítás-fotógaléria
2004-ben éhséglázadások követték a szlovák kormány megszorító intézkedéseit, ami után a gazdaság szárnyalni kezdett, viszont a társadalom perifériáján élők életkörülményei tovább romlottak. Szemétdombra épült nyomortelep, fallal körülvett cigánysor, harmadik világbeli lakótelep: körkép az éhséglázadások tizedik évfordulóján.
Az Öreg hölgy 125 éve - Nagyítás-fotógaléria
Túlságosan irreálisnak és költségesnek tartották, ezért majdnem el sem készült, később le akarták bontani, fel akarták robbantani, a világháborúban pedig fegyvert akartak készíteni belőle. A 324 méter magas, több mint tízezer tonnás Eiffel-torony ma Párizs leghíresebb építménye, pedig majdnem Barcelonában épült meg.
Mi lett veled, Várbazár? - Nagyítás-fotógaléria
A Várkert Bazár felújításának befejezését ugyan szeptember végére ígéri a kormány, az első ütem azonban már elkészült, és három nappal a választás előtt Orbán Viktor átadta azt. A fejlesztések második ütemében augusztus 28-ig befejezik a multifunkcionális rendezvényterem és a mélygarázs munkálatait, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukcióját. A Várbazár 1875 és 1883 között, Ybl Miklós tervei alapján épült. Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, árkádsorai üzletekkel voltak tele, majd szobrászműhellyé alakultak át. A bazár a második világháború alatt súlyosan megrongálódott. Itt működött 1961 és 1984 között a Budai Ifjúsági Park, népszerű nevén az "Ifipark", mely hamar a budapesti fiatalok kedvenc szórakozó helyévé vált, mígnem 1984-ben a feljáró kőkorlátjának leomlása miatt bezárták. 1996-ban felkerült a World Monuments Fund (WMF) műemlékvédő szervezetnek a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékeit nyilvántartó listájára. A Várbazár felújításáról 2011. november 9-én döntött a kormány. Képgalériánk a Várbazár elmúlt százhúsz évét mutatja be.
Megterhelő érzelmek az év fotóin – Nagyítás-fotógaléria
Térerőt és jobb életet keresnek az afrikai menekültek azon a felvételen, amely Dzsibutiban készült és a World Press Photo pályázaton az év fotójának választották.
Marc Riboud: a háborúellenes fotográfia ikonja – Nagyítás-fotógaléria
A kilencvenéves francia fotográfus Marc Riboud, aki az egyik leghíresebb, ikonná vált háborúellenes fotográfiát is készítette – amely a Howard Greenberg-gyűjteményből rendezett tárlaton is látható volt a Mai Manó Házban – most, távol-keleti utazása során készített fotográfiáival mutatkozik be.
Tokió fényei magukkal ragadnak – Nagyítás-fotógaléria
Tokió fényeit foltokká, a metropolisz hektikus lüktetését nyugodt folyammá változtatja Takashi Kitajima. A képeket tetőtől talpig beterítő bokeh, azaz a mélységéletlenség hatásai átjárják a képeket a giccs és a zen határain egyensúlyozva. A 13 milliós várost még soha nem láttuk ilyen földöntúlinak.