szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy interneten terjedő körlevél azt állítja, Szibériában tudósok több ezer méter mélyre lefúrtak, és valami olyan szörnyű dolgot találtak, hogy a hadseregnek le kellett zárnia a területet, és azóta sem engednek oda senkit. Az Urbanlegends.hu blog e történet nyomába szegődik.

"... a fúrás kilencedik kilométerénél a fúrófej egy erős kőzetrétegbe ütközött. Órákon át úgy küzdött a mélységben a fúrófej, hogy a fúrószár és az egész fúrótorony folyamatosan remegett. Majd egyszerre abbamaradt a remegés, és odalenn a fúrófej is felgyorsult. Arra a következtetésre jutottak, hogy egy üregbe fúrtak bele. Ilyenkor bevett eljárás, hogy kihúzzák a fúrófejet és egy speciális mikrofon segítségével, amit az üregbe eresztenek le, a föld alatti mozgásokat lehallgatják. A legnagyobb megdöbbenésükre nem a szokásos lassú, elnyújtott hangokat hallották, ami a földrétegek egymásra ható nyomásából fakadóan hallható, hanem jól kivehetően emberi sikolyokat, amikről felvételeket is készítettek. ... Mindenki meghallgatta és sokan ki is mondták, hogy szerintük a pokolban kínlódó emberek tömegének hangját hallják a felvételen" – állítja a körlevél. Az Urbanlegends.hu blogon megtudhatja, mikor, honnan indult el a történet, és mi igaz belőle.

hvg.hu Tech

Miért lettek a CD-k épp 74 percesek?

A cédék hosszát valóban úgy határozták meg, hogy elférjen rajtuk Beethoven 9. szimfóniája? - e legendának nézett utána az Urbanlegends blog.

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

Összekapott a Kutyapárt Magyar Péterrel: „Az nem felelős városvezetés, ha bárki megakasztja Budapest működését”

Összekapott a Kutyapárt Magyar Péterrel: „Az nem felelős városvezetés, ha bárki megakasztja Budapest működését”

Állami iskolai rangsor, kompetenciamérés osztályzatra – új terveket forgat a fejében a Pintér-tárca

Állami iskolai rangsor, kompetenciamérés osztályzatra – új terveket forgat a fejében a Pintér-tárca

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát