szerző:
hvg.hu

Egy új kiállítás apropóján idézi fel az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) blogja, hogy a gyűjtemény vezetője 1944-ben a rendeletben kiadott utasítás ellenére nem adta be megsemmisítésre a zsidó szerzők bezúzásra ítélt műveit.

A Magyar Távirati Iroda 1944. április 29-én jelentette, hogy a Budapesti Közlöny másnapi számában rendelet jelenik meg „a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása tárgyában" - idézte fel az OSZK blogja.

A poszt szerint a rendelet alapján a könyvtárnak is 15 napon belül öt példányban el kellett készíteni az állományában található bezúzásra ítélt szerzők és műveik listáját, majd a listát el kellett juttatni a sajtóügyek magyar királyi kormánybiztosához, Kolosváry-Borcsa Mihályhoz.

A szerzők listáját később bővítették, és ugyanígy be is jelentették rendeletben. A lista ugyan elkészült, de Fitz József, az OSZK akkori igazgatója nem szolgáltatott be bezúzásra egyetlen könyvet sem - írta a poszt.

Az OSZK most kiállításon mutatja be a 1944-es könyvbetiltásokat, a könyvmegsemmisítést, valamint a könyvtár kézirattára akkori vezetőjének, Halász Gábornak az életművét és tragikus sorsát. A megnyitó előtt konferenciát is rendeznek a kiállításon bemutatott események történelmi hátteréről.

 

 

Tavasszal derül ki, hogyan szervezik át az MTA-t

Tavasszal derül ki, hogyan szervezik át az MTA-t

Megtömte a fogyasztóvédelem bukszáját az állam a Black Friday-re

Megtömte a fogyasztóvédelem bukszáját az állam a Black Friday-re

Seselj szerint csetnik bajonettek védelmében érkezett Gruevszki Magyarországra

Seselj szerint csetnik bajonettek védelmében érkezett Gruevszki Magyarországra

Novák Katalin: összefogással még több koraszülöttből lehet egészséges felnőtt

Novák Katalin: összefogással még több koraszülöttből lehet egészséges felnőtt

Honvédségi repülő szállította Orbánt Milánóba?

Honvédségi repülő szállította Orbánt Milánóba?

Ma éjjel nézzen fel az égre, gyönyörű dolgot fog látni

Ma éjjel nézzen fel az égre, gyönyörű dolgot fog látni