Az ügy már csak azért is furcsa, mert az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hivatal (ANSVASA) honlapján, az elvégzett több százból, a mai napig mindössze hét laborvizsgálat eredménye olvasható, miközben hivatalosan 123 településen találtak H5N1-gyel fertőzött beteg álatokat, létesítettek karantént. A Ziua nevű országos napilap mai számában olvasható, hogy a szerkesztőség írásban kérte az ANSVSA-tól, mutassa meg a többi vizsgálati eredményt is, azok valóban pozitívak voltak-e, ám a hivatal megtagadta, mondván, a tavaly lemondott Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter az összest titkosította.
A helyzetet tovább homályosítja, hogy amikor 2006. április 28-án a feketehalmi (Brassó megye) farmon pusztulni kezdtek a pulykák, a megyei állategészségügy megállapította, az állatok megfulladtak. Május 13-án azonban Bukarestből átirat érkezett, hogy a pulykák H5N1 vírusban pusztultak el, és a farm tulajdonosai ezért ásták el a szárnyasokat, néhányukat 20 napra le is tartóztatták. Egyikük, Florin Macovei a mai napig pereskedik a román állammal, és kártérítést követel, mert szerinte nem volt bizonyított a madárinfluenza jelenléte.
A Ziua figyelmeztet, hogy a mesterségesen keltett hisztéria leple alatt pályáztatás nélkül, addig ismeretlen cégecskéket bíztak meg a későbbi fertőtlenítéssel, oltásokkal, amelyek hatástalan „vízzel” spriccelték a gépkocsikat az utakon. A lap szerint, mellettük azok a cégek is kaszáltak, amelyek vámmentesen hozhattak be az Egyesült Államokból több ezer tonna csirkecombot.