Sugárzás valóban mindenhol van, de korántsem annyi, amennyi veszélyt jelentene. Ez derült ki a HVG kérésére végzett szúrópróbaszerű méréssorozatből és kísérletből, amellyel az elektroszmogként is emlegetett, mindenhol jelen lévő rádiófrekvenciás és mikrohullámú sugárzást vettük górcső alá. A mobiltelefonok mellett kibocsátanak ilyen hullámokat a rádió- és tévéadók, a mikrosütők, a drótnélküli telefonok és lakáscsengők, az elektronikus bébiőrök, no meg a vezeték nélküli internetkapcsolathoz való, egyre népszerűbb wifi- (más néven wlan-) routerek is. Valamilyen mértékben egyébként minden elektromos készülék és vezeték sugároz.

Ettől tartott egy vidékről érkező asszony is, aki „a maguk hullámai vannak benne, csináljanak már vele valamit” szavak kíséretében nyomott egy zsák, állítása szerint elektroszmoggal szennyezett ruhát a szakemberek kezébe. Legalábbis így őrzi az esetet a kollektív emlékezet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mérésügyi főosztályán. Fizikai képtelenség ugyan, hogy rádiófrekvenciás sugárzás maradjon a ruhában, az viszont egyáltalán nem ritka, hogy az embereket aggasztják ezek a hullámok.

A gyanakvást a mobiltelefonok sugárzása körüli tisztázatlan kérdések (lásd Kárelmérés című írásunkat) is erősíthetik, hiszen a mobilozáshoz és az említett eszközökhöz használt frekvenciák egyaránt annak a néhányszor tíz kilohertz és 300 gigahertz közé eső tartománynak az alsó szélébe sorolhatók, amelyet rádiófrekvenciás sugárzásként emlegetnek (lásd ábránkat az 56. oldalon). Ahogyan a mikrohullám a sütőben képes megfőzni az ételt, a mobiltelefon is felmelegíti az ember fejét – persze több nagyságrenddel kisebb, eddigi tudásunk szerint nem veszélyes mértékben. Csakúgy, mint az említett többi sugárzásnál: a napfény egészséges barnulást, de túlzásba esve rákot is okozhat, a röntgen- és gamma-sugarak kis adagban pusztíthatják, nagy mennyiségben előidézhetik a rákot (lásd Sugárhatározó című írásunkat az 56. oldalon).
A 28 volt/méternél (V/m) kezdődő lakossági elektromágneses határértékek (lásd Mértékkel című írásunkat) töredékét tapasztaltuk azokban a mérésekben, amelyeket az NMHH mérésügyi főosztályának szakemberei a HVG kérésére végeztek el hat, szúrópróbaszerűen kiválasztott budapesti lakásban (lásd ábránkat az 54. oldalon). Az adatok értékelésénél azonban a szakemberek már csak azért is óvatosságra intettek, mert az értékek akár lakásokon belül, néhány lépésnyire is eltérőek lehetnek. Befolyásolja őket az is, hogy a csekély mérési értékek miatt a mérőműszer saját zaja viszonylag erősen beszűrődött. Részben ennek tulajdonítható az „egyéb” kategória magas értéke és a mérés 30 százalék körüli bizonytalansága is.

E fenntartásokkal együtt is figyelemre méltó, hogy a hat lakás közül éppen a pesti belvárosiban volt viszonylag erősebb a mobiltelefóniából adódó sugárzás, és így a legmagasabb az összesített terhelés. A mérési eredmények illusztrálják azt is, hogy a második generációs (GSM) mobilhálózat erősebb teljesítménnyel működik, a másfajta technikát alkalmazó harmadik generációs (3G) rendszer kisebb térerővel is beéri. Ez utóbbival egyik-másik lakáson belül összemérhető volt a kisebb teljesítménnyel, de közelről (és nem utolsósorban a falakon belülről) sugárzó wifirouter térereje.
A lakásban fellelhető készülékek sugárzása természetesen közvetlen közelükben a legnagyobb. Az egyik mérés közben a 0,2 V/m körüli általános szint tízszeresére, 2 V/m környékére ugrott a mutató a drótnélküli fejhallgatóhoz tartozó kis adóállomás közvetlen közelében. A legerősebb kilengések a mikrosütők ajtórései, zsanérjai mellett voltak észlelhetőek: a készülékek állapotától függően 6–20 V/m-esek. A szakemberek szerint emiatt érdemes rendben tartani a tömítéseket, és jobb nem a közelből nézegetni, hogyan melegszik az étel. Igaz, a 2004 óta érvényes magyarországi rendelet szerint a mikrosütő 2,45 gigahertzes frekvenciája esetében nem 28, hanem 61 V/m az egészségügyi határérték.

A HVG kérésére az NMHH mérőlaboratóriumának árnyékolt mérőkamrájában azt is szimulálták, mekkora lehet a sugárzás abban a valószínűtlen esetben, ha a lakásban használatos készülékek mindegyike működik, és ráadásul valaki közvetlen közelből van kitéve az összes hullámnak. Egy mikrosütőt, egy maximális teljesítménnyel dolgozó mobiltelefont, egy wifiroutert, egy Bluetooth-eszközt, egy vezetéknélküli fejhallgatóhoz tartozó adót és egy Bluetooth- és wifiadapterrel is felszerelt notebook számítógépet helyeztek el 20-30 centiméter sugarú körben, amelynek a közepén mérték a villamos térerősséget. A maximális sugárzás 5,8 V/m volt, ami a mikrosütő nélkül alig a felére, 2,3 V/m-re esett.
Egy most készülő EU-összefoglaló egyik szerzője, Thuróczy György, a budapesti sugárbiológiai kutatóintézet (OSSKI) főosztályvezetője olyan adatokat is ismertetett a HVG-vel, amelyek szerint az utóbbi években több EU-tagországban, többféle módszerrel is mérték ezt a sugárzást. Olyan helyeken, ahol az átlagember megfordul, nagyon ritkán észleltek akkora értékeket, amelyek egyáltalán megközelítették volna a határt. Igaz ez Magyarországra is, ahol önkéntesek sugárzásmérőt hordtak egy vagy több napon át (HVG, 2008. szeptember 20.), mérve a mobiltelefónia és a rádiós-tévés műsorszórás hatását. A sugárzás a metróban – ahol a betonnal körülzárt alagutakban a mobilszolgáltatók külön bázisállomásokkal teremtenek térerőt – bizonyult a legerősebbnek, a leggyengébbnek pedig a lakásokban, mivel a falak a hullámok 10–50 százalékát is elnyelik. Európai adatokból az is kiderült, hogy sűrűn lakott településeken a mobiltelefonálásból származik az elektromágneses sugárzás nagyobb része, vidéken viszont a többség által aggodalom nélkül fogadott rádió- és tévéadás hatása az erősebb.
A biztonság kedvéért a hivatalos határérték amúgy is csak töredéke (az átlagembereknél ötvened-, a munkahelyeken tizedrésze) annak, ahol felmérések és kísérletek szerint az egészségkárosodás kezdődhetne. Ráadásul annak alapján állapították meg a korlátokat, hogy mekkora a kockázat, ha valaki 24 órán át folyamatosan ki van téve ilyen hullámoknak. A munkahelyeken, ahol csak a napjuk egy részét töltik a dolgozók, magasabbak a határértékek. Igaz, az egészségkárosító hatás megállapítása nem egyértelmű, hiszen embereken nemigen lehet kísérleteket végezni. Az emberekre gyakorolt hatásra a kutatók a legközvetlenebbül munkahelyi balesetekből, sugárártalmakból következtethetnek, de mivel az ilyen esetek nem túl gyakoriak, segítségül hívnak sejttani és állatkísérleteket, valamint járványügyi felméréseket is. A kutatókat és a nemzetközi szervezeteket egyébként az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztatja a sugárzásnak a gyerekekre és a magzatokra gyakorolt hatása. Mindezek alapján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az általa támogatott szakmai bizottság (ICNIRP) évek óta nem lát okot a határértékek megváltoztatására. A WHO mindenesetre hozzáfűzi, hogy a határértékek az átlagemberre vonatkoznak, és lehetnek kivételek, ahogyan például a légszennyezés általános korlátai sem feltétlenül alkalmasak az asztmások védelmére.
Mindez nem nyugtatja meg azokat, akiken az elektromagnetikus túlérzékenység tünetei jelentkeznek. A WHO honlapja szerint egymillió emberből néhányan lehetnek érintettek. Egyelőre sem kísérletekkel, sem a betegek vizsgálatával nem sikerült bizonyítani, hogy panaszaikat valóban az elektromágneses sugárzás okozná, de a tünetek valódiak. Az ő panaszaikra és a városi legendáknak hitelt adók félelmeire alapoznak egyes üzleti vállalkozások. Az interneten a radiesztézia címszóra rákeresve olyan céget is találni, amely sugárzásmérést, majd rögvest megoldást is ajánl: például úgynevezett tértechnológiai elven működő árnyékoló termékcsaládot, amelynek alkalmazásával „ki lehet a térből szívni” az emberi szervezetre eső nagyobb terheléseket, valamint „jelentősen csökkenthetőek a technikai berendezések által keltett elektromágneses sugárzások”.
BEDŐ IVÁN