Edward Snowden leginkább valamelyik süllyesztőben eltűnt fiúbanda egyik tagjára hasonlít azokon a fotókon, amelyek 2001-ben készültek egy modellportfólió részeként. Zselés haj, feminin pózok, béna fanyaklánc.

A képek megjelenésekor egy rövid bejegyzésében akkor azt kérte az olvasóktól, legyenek kíméletesek vele, mert ez még csak a harmadik fotózása volt, és a fényképészt sem ismerte korábbról.

Ahogy fogalmazott, kicsit aggódott amiatt, hogy a fotós lekényszeríti róla a nadrágját is, de végül kellemesen csalódott, és láthatóan elégedett volt az eredménnyel. Nem így azok a portálok, amelyek sorra állítják pellengérre a fotókat.

Mint ismeretes, Snowden szivárogtatta ki a The Guardian brit és a The Washington Post amerikai lapnak az internetes kommunikáció amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett kiterjedt megfigyelésének részleteit.
A most 30 éves férfit múlt pénteken kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolták meg az amerikai hatóságok, hogy szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel.