Visszautalta a főváros számlájáról inkasszózott milliárdokat az államkincstár
A kamatok egyelőre nem érkeztek meg.
A kamatok egyelőre nem érkeztek meg.
Homoszexualizálás, sátánisták, fényes bőrök, szájkosár, szexuális bizonytalanságban szenvedő Orbán Viktor – a magyar gyülekezési törvény módosításáról volt szó szerdán az Európai Parlamentben.
27 embert hallgattak ki gyanúsítottként, azt viszont nem árulja el az ügyészség, hogy a bank felelősségét is vizsgálják-e a nyomozók.
Kézdi-Schlachta László bátorságát oklevéllel ismerte el a polgármester.
A török elnök Benjamin Netanjahut tartja a régió biztonságát fenyegető legnagyobb veszélynek.
Kínai mérnökök olyan 6G-s fegyvert fejlesztettek ki, ami egyszerre tudja megzavarni az ellenséges radarokat, miközben nagy mennyiségű adatot továbbít a harctéri helyzetről a kijelölt platformokra.
Nincsenek könnyű helyzetben az elbocsátott közép- és felső vezetők, hiszen sokat változott az álláspiac, mióta utoljára munkát kerestek, ráadásul kevesebb a lehetőség is. Megpróbálnak magukon segíteni.
A fia osztálykirándulásán ütötte meg a gyereket Várnai László.
Gulyás Gergely szerint a választást mindenképpen jövő április-májusban tartják meg.
A szervezet szerint több ponton is jogsértőek a törvényben megfogalmazott változtatások.
Mik a legnagyobb tévhitek az anyagcserével kapcsolatban? Milyen tünetek jelezhetik a hormonháztartás problémáit? Hogyan védekezhetünk a káros környezeti hatások ellen, és miért hasznos a glükózmonitor? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A megszokottnál körülbelül nyolcszor hosszabb titkos kódot küldött ki az amerikai katonaság szombaton, majd ez megismétlődött vasárnap is – pont akkor, amikor Izrael és Irán egymást támadta.
Az előzetes koalíciós tárgyalások alapján a magyar párt nem kapna érdemi politikai befolyást biztosító tárcákat.
Száz éve tiltották meg a fürdőzést a német főváros folyójában, sokak szerint viszont azóta tisztult annyit a víz, hogy újra beleengedhessék az embereket.
A Fővárosi Önkormányzat társszervezője lesz idén a Pride-felvonulásnak, amelyet Budapesti Büszkeség címmel terveznek megtartani.
Freund Tamás, az MTA elnöke bejelentette, hogy a kutatóközpontok vezetőinek kérésére az Akadémia kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztani kívánt bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontokat.
Becsiccsentett indulás előtt a sofőr.
Az Egyesült Államokkal kötött védelmi ipari befektetéssel együtt érkezik a NATO lőszeripari kiválósági központi cím Romániába. Nagy kaliberű tüzérségi és harckocsilőszereket fognak gyártani.
Már a Google Play Áruház kínálatából is letölthető egy emulátor, amellyel a régi PlayStation 3 játékkonzol címeit lehet nyomkodni. Pár dolgot azonban érdemes figyelembe venni.