A DK képviselője szerint még mindig fertőzött az ivóvíz a székesfehérvári kórházban
Földi Judit szerint hétfő este még mindig pozitívak voltak a gyorstesztek. A kórház hétfőn azt állította, véget ért a fertőtlenítés.
Földi Judit szerint hétfő este még mindig pozitívak voltak a gyorstesztek. A kórház hétfőn azt állította, véget ért a fertőtlenítés.
Rendkívüli bizottsági ülést hívtak össze a Belügyminisztériumban.
A Fejérvíz tájékoztatása szerint nem a város vízellátása fertőzött, csak az adott épületek.
A videós közéleti influenszer szerint a sok rosszindulatú kommentelő miatt is fontos beszélni a közel kétszázezer magyar nőt érintő betegségről.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt a minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak 2 ilyen létezik.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Szerinte nem műtősök voltak, hanem kétkezi munkás emberek, kék kantáros nadrágban.
Mérgező nehézfémek oldódhatnak ki a termékből, figyelmeztet a hatóság.
Az édesanya állítása szerint a kislányt még mindig kezelik, aki egy hónappal azelőtt feküdt az intézményben, hogy a baktériumot kimutatták. Az egészségügyi államtitkár jobbulást kívánt a gyermeknek, és azt kérte, hogy vegyék fel a kapcsolatot a tiszti főorvossal, hogy kivizsgálhassák az esetet.
A Tisza Párt elnökének azt mondták a kórházban, hogy péntekig még próbálkoznak a vezetékek éjszakai fertőtlenítésével, de ha ez nem sikerül, huzamosabb időre átállnak arra, hogy csapvizet csak felnőttek tisztálkodására használják. A kórház igazgatója szerint a szülőszobai incidens során egy műtős ment be vízvezetéket szerelni.
Az elmúlt három évben félszáz praxis szűnt meg az alapellátásban, a hozzáférhetőség egyre szűkül, ezért a fogorvosok kampányt indítottak.
Eszközbeszerzésre és a finanszírozás emelésére fordítanak pénzt.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Akkor lett gyanús számára, hogy baj lehet, amikor két labdát látott egy helyett.
Többen arról számoltak be, hogy a székesfehérvári kórházban vízvezeték-szerelők járnak be a kismamákhoz vizsgálat közben. Magyar Péter az egészségügyi államtitkárt kérte számon, aki cserébe beleszállt a hírről tudósító médiumokba, és a Tisza Párt elnökének mentális állapotát is megkérdőjelezte.
Ifjabb Robert F. Kennedy gyógyszeripari propagandának minősítette, a szakértők szerint eddigi legátfogóbb kutatások alapján készült, oltások mellékhatását vizsgáló tanulmányt. A tanulmány ellentmond a miniszter korábban az oltások ártalmairól tett kijelentéseinek.
Földi Judit szerint hónapok óta gondok vannak az ivóvízellátással, az osztályon fekvő kismamák pedig nem tudnak eleget pihenni éjszaka a munkások miatt.
Két napig nem lehetett kiváltani a felhőbe írt gyógyszereket, így sokan vasárnap indultak patikába. Volt, ahol még hétfő reggel is olyan sokan voltak, hogy a gyógyszerésznek gyors helyzetjelentésre sem volt ideje, de mostanra összességében helyreállt a rend. Akadt, aki azt panaszolta: a nagy leállásért a gyógyszerészeket hibáztatták a betegek.
Folytatódott az egészségügyi államtitkár és a Tisza Párt elnöke közötti szócsata a székesfehérvári kórház szülészeti osztályán kialakult csapvízprobléma miatt.