A magyarok 39 százaléka havi 250-350 ezer forinttal már boldog lenne
Két százalék viszont 150 ezer forint alatti nettó fizetéssel is beérné.
Két százalék viszont 150 ezer forint alatti nettó fizetéssel is beérné.
Bárhol a világon előfordulhatott a kutatók szerint.
Sajtóhírek szerint a cég „hard seltzert” fog gyártani, ami egy rendkívül népszerű, alkohollal és aromákkal felturbózott, szénsavas víz.
Veszélyes égésgátlók maradhatnak a kezünkön és hordozható eszközeinken is – világítottak rá kanadai szakemberek.
A hatóságok a Horvátországba belépők kötelező regisztrációját végzik, ezért személyautóval akár 3 órát is kell várni a határátlépéshez.
Szépen gyarapodik az alapítványok üzleti köre.
Bár gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány Indiában, a negyedik legfertőzöttebbé vált hatalmas ország mégis enyhíti a korlátozásokat.
A legnagyobb győztesek között nincs Magyarország, de a mi gazdaságunkat nem is érintette olyan súlyosan a járvány, mint az olaszokét vagy a görögökét.
Jóval melegebb égitestként kezdhette a mára rideggé vált Plútó törpebolygó, vélik amerikai tudósok, akik szerint az égitest akár élet kialakulására is alkalmas lehetett. Ha így történt, az organizmusokat a felszín alatt lehet érdemes keresni.
A kommunális hulladék és a természetes uszadék a folyó áradásával jutott el Magyarországra.
Mostantól 30 kilométer/óra a megengedett sebességhatár a hídon, az 5 tonnánál nehezebb járművek már január eleje óta nem hajthatnak fel a hídra.
Hajnal Gabriella szerint egyetlen kollégával sem történhetett meg, hogy kért és nem kapott számítógépet.
Kutyakiképző központban járt Varga Mihály.
A turizmus ágazatban nagy a gond, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének tökéletes úti célok Magyarországon. A kínálat az olcsótól a luxusig megvan, és ha valaki csak a tavakat és a borvidékeket végigjárja, öt évre elég programot talál – mondja Varga G. Gábor, szenvedélyes utazó. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
A miniszterelnök az NKE tisztavatásán arra is utalt, hogy jómódú országokban az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, „az állam és a törvény kivonul az utcáról”.
Világszerte 9 778 674 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban.
A kutyák képesek visszaemlékezni az általuk korábban végrehajtott akciókra, vagyis tudatában vannak bizonyos cselekvéseiknek, derül ki az ELTE Etológia Tanszékének legújabb kutatásából.
A rendőrök amerikai segítséggel fogták el a 26 éves magyart, aki a kisfiú testvérével is szexuális cselekményt végzett.
A kormány szerint igazságosabb lesz a rendszer, a 2021-től élő módosítástól pedig több tízmilliárd forint pluszbevételt remélnek.
Az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken az országban.