Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két százalék viszont 150 ezer forint alatti nettó fizetéssel is beérné.
A magyarok 39 százaléka szerint havi 250-350 ezer forintos nettó havi fizetés szükséges a tisztes megélhetéshez – írta a Napi.hu a Pulzus Kutató friss közvélemény-kutatása alapján. A megkérdezettek 28 százaléka ennél kevesebbel is beérné, további 33 százalék pedig ennél is többet szeretne.
A skála egyik végpontját az a két százalék jelenti, aki havi nettó 150 ezer forint alatti nettó fizetéssel is beérné, míg a másikon az a hét százalék található, amely félmillió forint feletti havi fixtől lenne boldog.
A kutatásból az is kiderül, hogy a férfiak szerint nagyobb összeg szükséges tisztességes megélhetéshez: 8 százalékuk voksolt a félmillió feletti nettóra, a nők 6 százalékával szemben. A férfiak körében is a legnépszerűbb választás (40 százalék) a havi 250-350 ezer forintos nettó fizetés, a nők körében ez az arány 38 százalék.
A Napi.hu számára készített friss felmérés alapján ahogy valaki idősödik és közelebb kerül a nyugdíjkorhatárhoz, úgy csökken a tisztes megélhetéshez szükségesnek tartott havi jövedelem. Amíg ugyanis a 18-39 évesek 10 százaléka mondta azt, hogy számára a havi félmillió forint feletti nettó bér nélkülözhetetlen, addig a 40-59 évesek körében ez az arány 9, a 60 felettieknél pedig csupán 3 százalék.
Az időseknél szembetűnő, hogy miközben 45 százalék jelölte meg a 250-350 ezres nettót, addig további 41 százalék mondta azt, hogy beérné 150-250 ezer forint közötti havi jövedelemmel.
Az iskolai végzettség szerint is van különbség: a diplomások ötöde (20 százalék) tartja szükségesnek a havi félmillió forint feletti bért, míg további egyharmad (33 százalék) 350-500 ezer forint közötti választ jelölte meg.
A tisztes megélhetéshez szükséges bért a budapestiek tartják a legmagasabbnak és 50 százalékuk legalább havi 350 ezer forintot társít ehhez, míg a másik végletet a vidéki városok lakói jelentik, azaz 26 százalékkal - ehhez képest a falvakban élők 28 százaléka szavazott erre.
A KSH legutóbbi adatai szerint idén márciusban - a teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében – a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266,3 ezer, a kedvezményeket is figyelembe véve 275,7 ezer forintot ért el. Csakhogy nagyok a regionális különbségek: míg Budapesten az átlagos nettó bér egy év alatt 7,7 százalékkal, 317 ezer forintra emelkedett, ez Szabolcs -Szatmár-Bereg megyében csak 176 ezer forint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.