6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A hatóságok a Horvátországba belépők kötelező regisztrációját végzik, ezért személyautóval akár 3 órát is kell várni a határátlépéshez.
Több órás várakozási időre kell számítaniuk az M7-es autópályán Horvátország irányába utazóknak a határátkelő előtti útszakaszon - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A horvát hatóságok a Horvátországba belépők kötelező regisztrációját végzik, ezért
a Magyarország felől érkezőknek a személyforgalomban 3 óra, az autóbusszal utazóknak pedig megközelítőleg 2 órás várakozásra kell felkészülniük.
A megyei rendőr-főkapitányság javasolja, hogy az utazók – amennyiben erre lehetőségük van – az előzetes regisztrációt még indulás előtt végezzék el az internetes felületen, így megkönnyítik a hatóságok munkáját és elkerülhető az időveszteség.
Érdemes Szlovénia felé kerülni, ahol jelenleg nem kell forgalmi torlódásra számítani.
Horvátországban az elmúlt napokban megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma. Csütörtökön legalább 89 új fertőzöttről számolt be a kormány, a legtöbb fertőzöttet Észak-Baranya megyében találták, szám szerint 40-et. Zágrábban is megugrott a fertőzöttek száma, ott 28 ember tesztje lett pozitív, míg szerdán az egész országban mindössze 22-nek.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.