A kétrészes válogatás második etapja bemutatja a nők által választott műfajokat, témákat, illetve a nők művészeti teljesítményét és eredményeit az elmúlt fél évszázadban, a múzeumban őrzött műveiken keresztül. A kiállítás 2025. március 16-ig látogatható.
Fotó: Rosta József/Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Nemrég nyílt meg a Női kvóta 02 című kiállítás. Miért lett kétrészes ez a projekt, és miben különbözik a két válogatás?
Szipőcs Krisztina: A válogatás célja az volt, hogy lehetőleg teljeskörűen bemutassuk a Ludwig Múzeum gyűjteményének női alkotóit, egyfajta pozitív diszkrimináció jegyében, mintegy ellensúlyozva azt, hogy mind a gyűjtés során, mind a kiállításokon, mind a műtárgypiacon rendre hátrányba kerülnek a férfiakkal szemben.
Az előkészítés során kiderült, hogy legalább két kiállításra való anyagunk van, így lehetőség nyílt arra is, hogy a két kiállításnak más-más hangsúlyt adjunk. Az első részben a nőművész helyzetére, illetve a női testre, a női szerepekre és a nőkkel szembeni társadalmi elvárásokra koncentráltunk. A második részben pedig bemutatjuk mindazokat az alkotókat és művészeti teljesítményüket a hatvanas évektől napjainkig, akik meghatározó szerepet játszanak a magyar, illetve közép-kelet-európai kortárs művészetben.
Fotó: Rosta József/Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Melyek voltak a rendezési szempontok?
SzK: A Női kvóta 01 kiállításon olyan régen látott, fontos műveket mutattunk be, mint például Katarzyna Kozyra Női fürdője, Eva Kot’átková vagy Drozdik Orshi egy egész termet megtöltő műegyüttese, illetve Jeanne van Heeswijk vagy a Raeven testvérek videóinstallációja. Ezeknek a nagy léptékű alkotásoknak a bemutatására viszonylag ritkán adódik alkalom, ezért is fontos, hogy tíz-húsz év után most újra láthatta őket a közönség. A nyitófalon látható, férfiak által készített női aktok – szembeállítva Nagy Kriszta Kortárs festőművész vagyok című emblematikus munkájával –, Kele Judit, Ladik Katalin vagy Ujj Zsuzsi akciói, majd a kilencvenes és a kétezres évek már kifejezetten a női szempontokat tárgyaló munkái érzésem szerint erős felütést adtak a témának.
A második rész inkább a sokféleséget és színességet demonstrálja, ami a műfajokat, technikákat és alkotómódszereket illeti. A múzeum gyűjteménye – mely nem adhat teljes áttekintést az összes fontos művészről, mégis – elég jól reprezentálja, hogy a nők mindvégig ott voltak a legfontosabb művészeti irányzatok, tendenciák születésénél, nemegyszer maguk kezdeményezték vagy formálták azokat, mégis rendre kimaradtak a művészettörténeti összefoglalókból. Napjainkban is zajlik ezeknek a művészeknek az újrafelfedezése, illetve rehabilitációja, párhuzamosan a kelet-európai művészeti teljesítmények újraértékelésével.
Fotó: Rosta József/Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Milyen egységekből épül fel a kiállított anyag? Milyen témákat dolgoznak a fel a kiállított munkák?
SzK: A kiállítás első termében – az első kiállítás nyitófalának ellenpontjaként – olyan férfiakat ábrázoló műveket láthatunk, melyeket nők készítettek. Az óriás graffititől a zenés videón át az ukrán háborút megjelenítő festményekig megdöbbentő módon szinte csak olyan műveket találtam a múzeum gyűjteményében, ahol a férfi katonaként, harcban, a háborúval összefüggésben jelenik meg – azaz Marsként, szemben az első rész Vénuszaival. Ezt ellensúlyozza a következő terem, ahol a nőművészek olyan kiemelt témái láthatók, úgy, mint az otthon, a család, a gyermekek.
A továbbiakban egy félig-meddig kronologikus áttekintés következik a hatvanas évek végétől a kétezerhúszas évekig, egy válogatás az elmúlt ötven év művészetéből, csak női alkotók művein keresztül.
Fotó: Rosta József/Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Milyen alkotókat emelnél ki?
SzK: A második kiállításon olyan jól ismert művészek munkáival találkozhatunk, mint Reigl Judit, Keserü Ilona, Vera Molnar vagy Maurer Dóra. Ugyanakkor még kevesen ismerik az olyan kitűnő művészek életművét, mint például Berhidi Mária, Chilf Mária, Csutak Magda, Deli Ágnes, Imre Mariann, Lovas Ilona vagy Sass Valéria – és még sorolhatnám. Ők valamennyien sajátos, női szempontokkal gazdagították az elmúlt évtizedek művészetét, különleges anyagokat, technikákat és témákat vezetve be a hagyományos eszközök és műfajok közé. Ez igaz lehet akár a legfiatalabb művészekre is, gondolok itt Keresztes Zsófiára vagy Tranker Katára. Más művekben viszont a társadalmi kérdések iránti érzékenység jelenti azt a sajátos „női” pluszt, amelyben talán megragadható az úgynevezett „női” szemlélet a férfiakéhoz képest: itt mindenekelőtt az empátia és a szolidaritás fogalmát kell kiemelnünk. Úgy érzem, hogy az ezekben a művekben megnyilvánuló figyelem, jószándék és kreatív megoldási kísérletek példaként szolgálhatnak a mostani, konfliktusokkal és erőszakkal teli világban mindannyiunk számára.
Ezt a cikket nem a hvg.hu szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről itt olvashat: (link)
