A boldog gyermekkor alapvető az érzelmi stabilitás szempontjából. Olyan biztonságos bázis, amelyből később is tudunk meríteni, és amihez bármikor visszatérhetünk kicsit töltekezni. Mi történhet, ha ez nem adatik meg, vagy ha igen, a szükségesnél csupán rövidebb ideig?
Sokan nem tudják, hogy a sikeres pályaválasztás elsősorban az önismereten múlik. De mit jelent az önismeret ebben az esetben? Miért fél sok fiatal a döntés meghozatalától? Mit bánnak később leginkább azok, akik külső elvárások alapján választottak pályát? És mi az a legfontosabb képesség, ami egy életre rezilienssé tehet a munkaerőpiacon?
„To coin a term” – az angolban így mondják, ha valaki korábban nem létező szót, szóalakot hoz létre, szóösszetételt készít, vagy új értelemben kezd el használni egy már létező frázist. Az eljárás legfőbb célja a megkülönböztetés és a kategóriateremtés.
Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik akár egy biciklicsengő megvásárlása előtt is bonyolult Excel-táblázatot nyitnak, és mérlegelik a különböző opciókat. Minél nagyobb a tétje egy döntésnek, annál többféle módon próbáljuk felállítani az előnyök és hátrányok ijesztően összetett mátrixát. Van-e nagyobb téttel bíró döntés a szakmai életünkben, mint a karrierváltás?
Ha azt mondom, hogy az elmém nem egységes egész, hanem több rész összessége, melyek önálló alszemélyiségekként működnek a pszichémben, akkor biztosan felszisszennek néhányan, mert azt gondolják, hogy mentális problémám van, és forduljak orvoshoz. Pedig napjaink egyik legnépszerűbb pszichológiai elmélete épp ezen az elmemodellen alapul, és ezt használja a gyógyításban is.
Bizonyára ismerjük az intimitás kifejezést, de mennyire tudjuk, hogy mi magunk hogyan állunk ezzel a képességgel? Megy, mint a karikacsapás, vagy botladozunk és szenvedünk, mert elérhetetlennek tűnik?
Sok sebből vérezhet az a párkapcsolat, amelyet sérült felnőttek alkotnak. Ám mégis létezik gyógyír, és akár maga a problémás viszony segíthet a közös gyógyulásban.
John Bradshaw amerikai terapeuta kérdőívet állított össze, hogy megállapíthassuk, (mennyire) sérült-e vagy sem belső, gyermeki részünk. A kérdőívből egy rövid, szerkesztett részt adunk közre, amely az identitásunkat kutatja.
Érezni akarunk, hiszen leginkább ilyenkor jut el a tudatunkig önnön létezésünk. Néha még az sem igazán számít, hogy az átélt érzés negatív vagy pozitív színezetű-e, ennél lényegesebb, hogy mennyire intenzív. Gyakran olyan érzésekre vágyunk, amilyeneket valamiért már eltemetett a múlt.
Ahhoz, hogy harmonikusan éljük az életünket, elengedhetetlen, hogy megfelelően tudjuk szabályozni az érzelmeinket. Jó hír, hogy e készség tanulható, fejleszthető.
A „belső gyermek” énünk gyermeki része, aki boldog és kreatív is lehet, de a kicsikorban megtapasztalt traumákat, hiányokat is hordozhatja. A vele folytatott munka feltétele a tapasztalt, szakértő segítő.
Az énekes-dalszerző azon kevesek egyike, akiknek volt és van erejük szembenézni a múltjukkal, traumáikkal, ráadásul másokat is tudnak ebben támogatni. A beszélgetésben arról is szó esik, mi segített neki a hiányok újrakeretezésében.
Technopánik után és helyett végre üljünk neki, és gondoljuk át, tanuljuk meg, hogyan éljünk együtt az okostelefonunkkal a jövőben.
A teljes tiltás következménye sokszor hazugság – hangsúlyozzák kérdésünkre pszichológus és pedagógus szakértők. Véleményükből kiderül, hogy mit kellene valójában megtanítani az okoseszközökről, melyik korosztályra kell a függőség miatt különösen figyelni, milyen otthoni és társadalmi minták hiányoznak a helyes telefonhasználat elsajátításához, és miért fontos, hogy a gyerek lássa, a szülőnek vannak offline örömforrásai is.
Kevés gyerek öltözik az óvodai farsangon hr-esnek, coachnak, pszichológusnak, könyvvizsgálónak, vezetői asszisztensnek. És a jelmezek ellenére viszonylag kevés lesz közülük később tényleg űrhajós, kalauz – netán Szoboszlai Dominik.
Nem kellemes visszarázódni a szabadságból és elkezdeni a munkát vagy az iskolát, de félni sem kell az ősszel menetrendszerűen érkező esetleges hangulatzavaroktól. De hogyan lehet átmenteni a pozitív, pörgős nyári feelinget a rövidülő és egyre hidegebb napokba? Mi történik az agyban és a környezetünkben, ami miatt depresszió vagy szorongás vehet erőt rajtunk? Miért kerüljük ilyenkor a közösségi médiát, hova tegyük a fotóinkat, és milyen új tevékenységekkel dobjuk fel magunkat?
Egyre többen vesszük észre, hogy felnőtté válásunk rögös útján gyermeki énünk valahol lemaradt. Annyira siettünk belekezdeni a fontos és felelősségteljes felnőtt életszakaszába, hogy a bohókás belső gyermek talán még most is pillangók után szaladgál egy színes virágmezőn. Hol találunk rá ismét?
Egy helyben topog? Szinte nem hisz már semmiben? És ez már évek óta tart? De most eljött az idő, és elege van már ebből? Nem kell már ez a fajta élet? Akkor önnek íródott ez a cikk.
A gyerekeket természetes kíváncsiság hajtja a számok, a betűk világa felé. Ebben a korban az agysejtjeik közötti kapcsolatok túltermelődése jellemző, ami ráadásul nagyon gyors tanulást tesz lehetővé.
Ismerjük az érzést, amikor saját magunkat bizonytalanítjuk el, elhitetve magunkkal, hogy kevesebbet tudunk, értünk, érünk, egyszóval kisebbek vagyunk. Honnan jön ez a kíméletlen kritikus, és hogyan tudjuk megszelídíteni?