Annyira felgyorsult a világ, hogy a mindfulness kínálta tudatosság a jövőben már kulcsképesség lesz – akár magánemberként, akár munkavállalóként. De miért veszélyeztetheti emberi identitásunkat a digitális technológia előretörése? Hogyan kellene játszani tanítani a gyerekeinket ebben a világban? Miért kéne többet sétálni az erdőben? És mi a következménye annak, hogy már nem jegyezzük meg fejből a telefonszámokat?
Életünk állandó része az idegesség és a stressz, valamint a fáradtság és az álmosság. Ennek hátterében az éberség és az összpontosító képesség csökkenése rejlik. A buddhista hagyomány szerint a koncentráció a megvilágosodáshoz is nélkülözhetetlen.
A gyermekművész addig alkot, ameddig gyermek, és azért alkot, mert gyermek. Amikor felnőtté válik, abbahagyja az alkotást. Mi ennek az oka?
Általános tapasztalat a pszichológusi praxisokban, hogy megnövekedett az igény a traumaterápiákra. A tájékozódás azért is fontos, mert a traumák feldolgozására nincs univerzális recept, sem instant megoldás, függetlenül a módszertanok hatékonyságától és népszerűségétől. A technikánál pedig talán még fontosabb a terápiás kapcsolat és a megfelelő szakember.
A hétköznapokban nem is sejtjük, mennyire fontos túlélésünk, boldogulásunk és boldogságunk szempontjából, hogy megértsük mások állapotát és motivációit. Hogyan működik mindez?
Talán mindegy mi miatt is, de ha édesanyánk nem tudta megadni nekünk, amire egykor leginkább szükségünk volt, felnőttkorunkra megpróbálkozhatunk megadni önmagunknak. A figyelmet, a törődést, a gyengédséget. A szeretetet.
Igazi átalakulást és harmóniát hozhat, ha kapcsolódunk gyermeki énrészünkkel, és megfelelő támogatással, fegyelmezéssel és ráhangolódással gondozzuk – állítja az amerikai-vietnámi író, aktivista.
A boldog gyermekkor alapvető az érzelmi stabilitás szempontjából. Olyan biztonságos bázis, amelyből később is tudunk meríteni, és amihez bármikor visszatérhetünk kicsit töltekezni. Mi történhet, ha ez nem adatik meg, vagy ha igen, a szükségesnél csupán rövidebb ideig?
Sokan nem tudják, hogy a sikeres pályaválasztás elsősorban az önismereten múlik. De mit jelent az önismeret ebben az esetben? Miért fél sok fiatal a döntés meghozatalától? Mit bánnak később leginkább azok, akik külső elvárások alapján választottak pályát? És mi az a legfontosabb képesség, ami egy életre rezilienssé tehet a munkaerőpiacon?
„To coin a term” – az angolban így mondják, ha valaki korábban nem létező szót, szóalakot hoz létre, szóösszetételt készít, vagy új értelemben kezd el használni egy már létező frázist. Az eljárás legfőbb célja a megkülönböztetés és a kategóriateremtés.
Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik akár egy biciklicsengő megvásárlása előtt is bonyolult Excel-táblázatot nyitnak, és mérlegelik a különböző opciókat. Minél nagyobb a tétje egy döntésnek, annál többféle módon próbáljuk felállítani az előnyök és hátrányok ijesztően összetett mátrixát. Van-e nagyobb téttel bíró döntés a szakmai életünkben, mint a karrierváltás?
Ha azt mondom, hogy az elmém nem egységes egész, hanem több rész összessége, melyek önálló alszemélyiségekként működnek a pszichémben, akkor biztosan felszisszennek néhányan, mert azt gondolják, hogy mentális problémám van, és forduljak orvoshoz. Pedig napjaink egyik legnépszerűbb pszichológiai elmélete épp ezen az elmemodellen alapul, és ezt használja a gyógyításban is.
Bizonyára ismerjük az intimitás kifejezést, de mennyire tudjuk, hogy mi magunk hogyan állunk ezzel a képességgel? Megy, mint a karikacsapás, vagy botladozunk és szenvedünk, mert elérhetetlennek tűnik?
Sok sebből vérezhet az a párkapcsolat, amelyet sérült felnőttek alkotnak. Ám mégis létezik gyógyír, és akár maga a problémás viszony segíthet a közös gyógyulásban.
John Bradshaw amerikai terapeuta kérdőívet állított össze, hogy megállapíthassuk, (mennyire) sérült-e vagy sem belső, gyermeki részünk. A kérdőívből egy rövid, szerkesztett részt adunk közre, amely az identitásunkat kutatja.
Érezni akarunk, hiszen leginkább ilyenkor jut el a tudatunkig önnön létezésünk. Néha még az sem igazán számít, hogy az átélt érzés negatív vagy pozitív színezetű-e, ennél lényegesebb, hogy mennyire intenzív. Gyakran olyan érzésekre vágyunk, amilyeneket valamiért már eltemetett a múlt.
Ahhoz, hogy harmonikusan éljük az életünket, elengedhetetlen, hogy megfelelően tudjuk szabályozni az érzelmeinket. Jó hír, hogy e készség tanulható, fejleszthető.
A „belső gyermek” énünk gyermeki része, aki boldog és kreatív is lehet, de a kicsikorban megtapasztalt traumákat, hiányokat is hordozhatja. A vele folytatott munka feltétele a tapasztalt, szakértő segítő.
Az énekes-dalszerző azon kevesek egyike, akiknek volt és van erejük szembenézni a múltjukkal, traumáikkal, ráadásul másokat is tudnak ebben támogatni. A beszélgetésben arról is szó esik, mi segített neki a hiányok újrakeretezésében.
Technopánik után és helyett végre üljünk neki, és gondoljuk át, tanuljuk meg, hogyan éljünk együtt az okostelefonunkkal a jövőben.