szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Korszakalkotó művészek, igazi legendák, dalaikat zengi az egész világ - csupán énekelni nem tudnak. A Telegraph segítségével most összegyűjtöttük azokat a híres énekeseket, akik karizmájuk és csodás dalaik segítségével varázsolták el a közönséget, de olyan hangjuk van, amit bármilyen tehetségkutató zsűrije azonnal kiszavazna.

A manapság oly divatos sztárcsináló tévéműsorok talán egyik legnagyobb tévedése az uniformizálás, a profizmus hajszolása, ugyanis a zenetörténelem számtalanszor bebizonyította már, hogy egy igazán jó előadóművész esetében nem a technikai tudás a lényeg, hanem a karizma, a kisugárzás, amelynek segítségével rabul ejti a közönséget. Most következő válogatásunkban olyan nagy énekeseket mutatunk be, akik valójában egészen szörnyű hanggal vannak "megáldva", mégis sikerült nevet szerezniük maguknak, dalaik pedig nem egyszer szerepeltek már nemzetközi slágerlistákon. A hang tehát nem minden, a siker titkát pedig csak ezek az emberek ismerik.

Bob Dylan
Robert Allen Zimmerman valószínűleg nem volt benne a gimnáziumi énekkarban, de később Bob Dylan néven meghódította az egész világot, elsősorban persze dalszerzőként. David Bowie egyszer azt mondta, Dylan hangja olyan, mint a homok és ragasztó keveréke - és lássuk be, nem rugaszkodott el nagyon a valóságtól, de a dalait hallgatva mégsem akarjuk felvágni az ereinket, tehetsége pedig számtalan más énekesnek hozott már sikereket.


Lou Reed
A leginkább a The Velvet Underground nevű formáció tagjaként és dalírójaként híressé vált Lou Reed életművét nem nagyon kell bemutatni senkinek, pedig a félig beszélő, kissé motyogósan éneklő Reed maga sem hitte volna, hogy ekkora karriert fut be szerény vokális képességeivel. Természetesen a "szex, drog és rock&roll" klisé is végigkísérte a híres zenész életét, ez hangján is érződik (főleg késői előadásaiban), de a Perfect Day után nem kérhetünk számon semmit egy ilyen tehetségtől.


Johnny Cash
John R. Cash eredeti neve csak egy monogram volt, mert a szülei nem tudták eldönteni, hogyan nevezzék. Ő maga sem tudta, mi lesz belőle, de anyja nevelésének köszönhetően a zene - különösen a gospel - iránti rajongása meghatározta egész életét. Bár énektudását gyakran leszólták (nem ok nélkül), Cash sosem adta fel, kitartó munkával és elszántan üldözte a sikert, és neve örökké fennmarad a zenetörténetben. Ez pedig egy dörmögő hangú férfitól igazán nagy teljesítmény.


Siouxsie Sioux
A sok dörmögő és dünnyögő, mérsékelt énektehetséggel megáldott férfiikon közé kellett egy női versenyző is, és Siouxsie Sioux minden tekintetben megfelelt a nevezési feltételeknek. Először is a hangja leginkább nyávogó, kicsit hamiskás, és a pontos éneklés sem erőssége, ugyanakkor hihetetlenül profi és sokoldalú előadó, aki a punkkorszakban és az eklektikus techno-rock terén is tudott maradandót alkotni, ráadásul a Siouxsie & The Banshees nevű zenekarában Sid Vicious is játszott, mielőtt átigazolt a Sex Pistols-hoz. Sioux stílusa egyedi és maradandó, nem lehet összetéveszteni senkiével.


Nick Cave
Nicholas Edward Cave ausztrál rockzenész, dalszerző és énekes, aki a Nick Cave and the Bad Seeds formációval érte el legnagyobb sikereit. Sokak szerint Leonard Cohen rosszabb napjait idéző hangképzése gyakran rettenetes élmény, Cave magával ragadó stílusa, teljesen egyedi hangulatvilága és dalszövegei mégis hatalmas sikert aratnak világszerte, ő maga pedig olyan ikonná vált, amelyet lehetetlen lemásolni. Nem véletlen, hogy számtalan kisebb filmes szerepet is kapott (mint például Wim Wenders Berlin felett az ég című alkotásában), és szinte mindegyikben önmagát alakította a vásznon.

NB 
A Földtől 300 millió kilométerre hajtott végre újabb történelmi küldetést a NASA

A Földtől 300 millió kilométerre hajtott végre újabb történelmi küldetést a NASA

Olcsóbb a Wizzair-ügyintézés, ha Máltán keresztül intézzük - ki hallott már ilyet?

Olcsóbb a Wizzair-ügyintézés, ha Máltán keresztül intézzük - ki hallott már ilyet?

48 újabb áldozata van a járványnak, 1423 fertőzöttet találtak

48 újabb áldozata van a járványnak, 1423 fertőzöttet találtak