szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Samantha Geimer, akit Roman Polanski 1977-ben 13 évesen rontott meg, csütörtök este egy televíziós műsorban kijelentette: "nagyon megkönnyebbült" amiatt, hogy Svájc nem szolgáltatta ki a filmrendezőt.

Az Oscar-díjas művészt a svájci hatóságok tavaly szeptemberben tartóztatták le egy amerikai körözés alapján. "Úgy gondolom, helyesen cselekedtek" - mondta Geimer a CNN-ben Larry Kingnek nyilatkozva. - "Örülök, hogy nem szolgáltatták ki. Nem szerettem volna látni, hogy bíróság elé állítják."

Geimer 1997-ben nyilvánosan megbocsátott Polanskinak. Ugyanakkor kijelentette, hogy nem akar részese lenni annak a médiacirkusznak, amely a rendező esetleges Amerikába való visszatérését övezné. "Ha csak a letartóztatása ekkora kalamajkát okozott az életemben és - a szó szoros értelmében - a hátsó udvaromban, akkor biztos vagyok benne, hogy a visszatérése ezerszer rosszabb lenne." 

Geimer az ügyében eljáró bírót hibáztatta azért, hogy Polanski az ítélethirdetés előtt megszökött az országból. Az ügyész a beismerő vallomás után ejtette a nemi erőszak vádját, de a rendező azt gyanította, hogy a bíró mégsem a kialkudott enyhébb büntetést fogja rá kiszabni. Az egykori áldozat szerint a bíró "korrupt" és "tisztességtelen" volt. Geimer szerint az igazságügyi rendszer és a média többet ártott neki, mint a rendező.

"Egy kicsit, nem nagyon" - válaszolta Samantha Geimer, amikor King megkérdezte tőle, hogy ellenkezett-e, amikor Polanski magáévá tette. - "Meg voltam rémülve, ittam előtte és egyedül éreztem magam" - tette hozzá a nő, aki felszólította az illetékes Los Angeles-i ügyészséget, hogy ejtse az ügyet és inkább az olyan dolgokat üldözze, mint az internetes gyermekkereskedelem.

Svájcban júliusban helyezték szabadlábra a 77 esztendős Roman Polanskit, aki 43 évesen követte el a liliomtiprást. A rendező 1978-ban szökött meg Amerikából, azóta főleg Franciaországban élt.

Nagyot drágult és soha nem lesz már újra olcsó az emberiség kedvenc élelmiszere

Nagyot drágult és soha nem lesz már újra olcsó az emberiség kedvenc élelmiszere

A Fehér Lótusz sztárja kiborult a Saturday Night Live paródiáján

A Fehér Lótusz sztárja kiborult a Saturday Night Live paródiáján

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

A Barca és a PSG is közel állt hozzá, hogy elszórakozza négygólos előnyét, de a csoda elmaradt

A Barca és a PSG is közel állt hozzá, hogy elszórakozza négygólos előnyét, de a csoda elmaradt