"Szex csak takaró alatt, leoltott lámpa mellett" - Azerbajdzsán az Eurovízió előtt
Szexvideót készítettek róla, lehallgatták, megverték Azerbajdzsán egyik legismertebb oknyomozó újságíróját. Röviddel az országban megrendezendő Eurovíziós Dalfesztivál előtt a tekintélyelvű kormány nagy nyomást gyakorol az újságírókra, az ellenzék szerint pedig a külföldieket is figyelhetik.
Csadisa Ismailova a legismertebb oknyomozó újságíró Azerbajdzsánban. Amióta cikkeiben és rádióműsorában az üzleti élet egyik legjelentősebb szereplőjét, az uralkodó Alijev klánt vette górcső alá, egyre több fenyegetést kap. Márciusban Ismailova egy borítékban névtelen levelet és néhány meztelen fotót kapott saját magáról. Az üzenetben ez állt: „szedd össze magad, te kurva, vagy meggyalázunk”.
Egy héttel később egy szexvideó került fel az internetre, amelyen az újságíró látható párjával. Ugyanekkor két kormánypárti újság gyalázta őt laza erkölcsökre hivatkozva, majd elérhetővé tette az intim felvételt mindenki számára.
Ismailova a Spiegel Online újságírójával találkozott Azerbajdzsánban, hogy meséljen a helyzetéről. Nem találkozhattak azonban a lakásán, ami gyanúja szerint be van kamerázva. Az újságíró úgy véli, hogy magas körökben mozgó tisztviselők állnak a kampány mögött, ő azonban kitartott, mára pedig már a kormánypárti médiumok is tartózkodnak tőle, hogy bemutassák a róla készült videót és fényképeket.
A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű újságíró-szervezet szerint az állam ellenőrzése alatt tartja a tömegtájékoztatást Azerbajdzsánban. Az országban működő 23 tévécsatorna közül csak kettő nem áll a kormány közvetlen ellenőrzése alatt, az újságok 80 százaléka állami kézben van, a nyomtatott sajtónak csak 10 százaléka tartozik az ellenzékhez. Bírálták az azerbajdzsáni emberi jogi helyzetet olyan tekintélyes nemzetközi emberi jogi szervezetek is, mint az Amnesty International vagy a Human Rights Watch.
„A bíróságot nem érdeklik a bizonyítékok”
„Miután az első videó kikerült az internetre rólam és a barátomról, egy sátrat állítottam fel a lakásomba, hogy legalább ezzel védjem egy kicsit a magánéletemet, de aztán rájöttem, hogy milyen nevetséges is, ami történik, és lebontottam” – mesélte. Ismailova magánélete megsértése miatt nyújtott be jogi panaszt, de nem fűzött nagy reményeket az ügyéhez: "A helyi bíróság a bizonyítékoktól független politikai döntést hozott.”
Míg a legtöbben az Eurovíziós Dalfesztiválra érkeznek Bakuba, és hogy megismerjék az országot, Ismailova figyelmezteti a külföldi újságírókat, hogy kémkedhetnek utánuk – egy szállodai szobában, az utcán, bárhol. „Mindenkinek van félnivalója, mert a Nagy Testvér mindenütt jelen van.” Az ellenzéki aktivisták egyik legfontosabb tanácsa a Dalfesztiválra Bakuba látogatóknak: „szex csak a takaró alatt, és leoltott lámpa mellett”.
Az újságírók és az ellenzékiek nyilvános „kivetkőztetése” nem új jelenség Azerbajdzsánban. A meztelen igazság az ellenzékről cím alatt a 2010-es választások alatt több ízben is adásba kerültek cenzúrázatlan szexvideók, az ellenzéki párt, az Asadliq vezetőjéről. Mint kiderült, a tévécsatorna Aliyev elnök unokatestvérének tulajdonában van.
Zsebbe csempészett heroin
A modern elveket valló, értelmiségi fiatalok több ízben az utcára vonultak a rendszer ellen való tiltakozásul Azerbajdzsánban. A most 21 éves blogger és politikai aktivista, Savalan Jabbar az egyik legismertebb közülük, aki maga is került már Ismailovához hasonló helyzetbe.
Savalanra egy 2011 februári találkozó során a biztonsági őrök állítólag rátukmáltak egy gramm heroint, majd miközben hazafelé tartott, letartóztatták kábítószer birtoklása miatt és három év börtönre ítélték. A férfit 2011 decemberében engedték szabadon, miután az Európai Parlament és az Amnesty International is kampányolt a szabadlábra helyezéséért.
Savalan számít rá, hogy újra letartóztatják majd, miután írt az Alijev klánról, azonban ő is és Ismailova is kiállnak a szabadságjogokért, az önkényes hatalommal szemben, és több bennük a düh, mint a félelem.
A riporthoz készült képek itt megtektinhetők.
OAN