A "beszélő" beluga az amerikai Nemzeti Tengeriemlős Alapítvány San Diegó-i akváriumában élt. Először 1984-ben figyeltek fel a gondozók arra, hogy a delfinek és bálnák medencéjéből "emberi csevegés" hangjai szűrődtek ki. De csak akkor ismerték fel, hogy a hangok egy hím belugától származnak, amikor egy alkalommal a medencébe merülő búvár azzal a kérdéssel jött fel a felszínre, hogy miért hívták.

Éveken át rögzítették a példány által kiadott spontán hangokat, amikor a víz alatt volt, és amikor a víz felszínére emelkedett. A hanganalízis kimutatta, hogy a beluga emberi hangjai sok oktávval mélyebben szóltak, mint a fajra jellemző hívóhangok.

A tanulmány szerint az emberközelben élő példány hallás után próbálta utánozni az emberi beszédet úgy, hogy változtatta a nyomást az orrüregeiben. Négyévnyi utánzást követően azonban ismét saját hangjára váltott. A beluga öt évvel ezelőtt pusztult el. A delfinek vagy papagájok megtaníthatók az emberi hang utánzására, az azonban merőben szokatlan, hogy egy állat spontán kezdje utánozni az embere beszédet.

A delfinek emberi hangutánzásáról már korábban is születtek tanulmányok. A fehér delfineket a tengerben tanulmányozó kutatók már hallottak olyan hangot a megfigyelt példányoktól, mintha kiabáló gyereket utánoztak volna. A vancouveri akvárium egyik gondozója pedig arról számolt be: hallotta, hogy egy beluga a nevét mondja.