szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Felavatták a berlini állatkert egykori kedvence, Knut, a jegesmedve emlékére emelt bronzszobrot szerdán.

A Joseph Tabachnyk nürnbergi szobrászművész által készített alkotás a fiatal Knutot "álmodozó" pózban ábrázolja két jégtáblán.

MTI/EPA/Jörg Carstensen

Knut, a berlini állatkert kedvence négyéves korában, 2011. március 19-én váratlanul esett össze a látogatók szeme láttára, majd medencéjébe zuhanva kimúlt. Több mint három évtized után ő volt a berlini állatkertben az első, fogságban született jegesmedvebocs, amely túlélte az újszülött kort.

Knutnak rajongói síremléket is állítottak már egy Berlin közelében lévő temetőben közvetlenül 2008-ban elhunyt "nevelőapja", gondozója, Thomas Dörflein sírja mellett.

Augusztusban nyilvánosságra hozták, hogy Knut preparált teteme 2013 végétől lesz látható a Természettudományi Múzeumban. 

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Barabás Richárd vitára hívta Soproni Tamást, miután vallásgyalázónak nevezte a Párbeszéd plakátjait

Barabás Richárd vitára hívta Soproni Tamást, miután vallásgyalázónak nevezte a Párbeszéd plakátjait