szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az új-zélandi Északi-sziget nyugati partjainak közelében őshonos Maui delfinből a becslések szerint csupán mintegy 55 felnőtt egyed él, szakértők úgy vélik, hogy 2030-ra teljesen kihalhat a faj.

A Maui delfint, a világ legkisebb delfinfaját a kihalás veszélye fenyegeti. Az új-zélandi Északi-sziget nyugati partjainak közelében őshonos állatból a becslések szerint csupán mintegy 55 felnőtt egyed él, szakértők úgy vélik, hogy 2030-ra teljesen kihalhat a faj.

A tengeri emlősök kutatásával foglalkozó társaság (SMM) csütörtökön hozta nyilvánosságra adatait. A szakemberek szerint évente átlagosan öt állat pusztul el a halászhálók miatt. A szervezet, amely hatvan ország mintegy kétezer kutatóját tömöríti, a vontatóhálók és álló hálók betiltását követeli a térségben. 

Ha az új-zélandi kormány nem cselekszik, annak szörnyű, visszafordíthatatlan következményei lesznek - figyelmeztetett az új-zélandi miniszterelnökhöz címzett levélében Helene Marsh, az SMM elnöke.

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság már 2012 júliusában igyekezett felhívni a figyelmet a Maui delfinek veszélyeztetett helyzetére. Az új-zélandi kormány tavaly megkezdte a védekezési módszerek felülvizsgálatát, arról azonban nem döntött, milyen eszközöket vet be a faj lehetséges megerősítése érdekében.

Tompos Márton: Orbán megpróbálhatott leszedetni egy grúz politikust az amerikai szankciós listáról

Tompos Márton: Orbán megpróbálhatott leszedetni egy grúz politikust az amerikai szankciós listáról

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög