szerző:
hvg.hu

A jávorantilopoknál és az ormányosmedvéknél is utód születetett a győri Xantus János Állatkertben. Kilenc hónap vemhességi után egy körülbelül 25 kilogrammos jávorantilop-borjú született, az ormányosmedvéknél pedig két nőstény kölyök.

A jávorantilop a világon az egyik legnagyobb antilopféle. Kiváló hosszútávfutó, annak ellenére, hogy a kifejlett felnőttek fél tonnánál is többet nyomhatnak. Hallása és látása kitűnő, szaglása viszont meglepően gyenge. Szarva a többi antilopéhoz képest alkalmasabb a szavanna ragadozóival szemben, például az oroszlánokkal vívott közelharcokra.

A győri állatkertben 5 jávorantilop él most. Az első két tehén 2005-ben érkezett a parkba, őket követte egy fiatal bika 2010-ben. A tavalyi évben született utódjuk, a kis bika azóta szoros barátságot kötött a szintén tavaly született zebracsikóval.

©

Az újabb borjú is egészséges, születése után 20 perccel már fel is állt, és nem sokkal később szopni kezdett. Most még állandóan anyjával van, egy percre sem hagyja el, és egy ideig elkülönítették őket a kifutó többi tagjától – írják az állatkert honlapján.

Az ormányosmedvéknél csütörtök délután született utód, most 6 kis kölyköt rejtenek az odúik. Ezek az állatok csukott szemmel, fejletlenül születnek, átlagosan 75 nap vemhességi idő után. A nőstények és utódaik szigorú hierarchiájú csapatokban élnek, az anyaállat mellett gyakran a csapat más tagjai is besegítenek a kölykök nevelésébe.

©

A kölykök még nagyon kicsik. A gondozók szerint mókás látványt nyújt, ahogy a nőstények egy másik anyuka fészkébe cipelik át kölykeiket egy kis gyermekmegőrzésre.

©
Egy közvélemény-kutatás kihozta, 5 százalék Trumpra szavazna a demokrata előválasztáson

Egy közvélemény-kutatás kihozta, 5 százalék Trumpra szavazna a demokrata előválasztáson

Így működik a Microsoft összehajtható androidos telefonja – videó

Így működik a Microsoft összehajtható androidos telefonja – videó

Több legyet is ütött egy csapásra Putyin, amikor lemondatta az orosz kormányt

Több legyet is ütött egy csapásra Putyin, amikor lemondatta az orosz kormányt

Melyik szenvedélyt válasszuk az alkohol helyett?

Melyik szenvedélyt válasszuk az alkohol helyett?

A kukaholding megkapta a tízmilliárdos számlát a fővárostól

A kukaholding megkapta a tízmilliárdos számlát a fővárostól

Tóta W.: Mivan? Mivan? Mivan? – Karácsony-interjú köztévé módra

Tóta W.: Mivan? Mivan? Mivan? – Karácsony-interjú köztévé módra