Megvan az elektromos Forma-1 jövő évi versenynaptára
Szeptemberben kezdődik a szezon Pekingben és 10 forduló után Londonban ér véget 2015 júniusában.
Szeptemberben kezdődik a szezon Pekingben és 10 forduló után Londonban ér véget 2015 júniusában.
Levetkőzött, majd bugyiban és melltartóban nézte az egyetemi amerikaifoci-meccset egy szurkolólány az Egyesült Államokban.
Egy szórakozóhelyi szóváltásban baltával vágtak fejbe egy angol futballistát, aki a román ötödosztályban játszik.
Befejezi edzői pályafutását Luis Aragonés, aki - többek között - Európa-bajnoki címig vezette 2008-ban a spanyol labdarúgó-válogatottat.
Luis Suárez, a Liverpool uruguayi csatára közölte, egyelőre nem akar eligazolni Angliából, egyelőre marad a klubnál.
Összesen 36 ország 180 versenyzőjét várják a szervezők a budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságra január 15-e és 19-e között.
Karácsony előtt távúszási rekordot szeretnének dönteni a nyírbátoriak, akik a 24 órás magyar csúcsot hódítanák vissza a dunaújvárosiaktól.
Barcelona kulisszatitkai címmel könyvet adtak ki a magyar vízilabda-válogatott legutóbbi világbajnoki győzelméről.
Megnyitják szombaton az eplényi Nordica Síarénát, ahol már 30 centiméter vastag tömörített hóréteg fedi a pályákat.
Térdsérülést szenvedett Arjen Robben, a Bayern München holland futballistája, akire hat hét kihagyás vár, s így nem léphet pályára a jövő héten kezdődő, marokkói klubvilágbajnokságon sem.
Mind a nyolc világbajnok nemzet egy-egy jeles képviselője közreműködik a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki csoportsorolásán Costa do Sauipében.
Ricardo Moniz olyan vehemensen viselkedett Akeem Adams látogatásakor, hogy kitiltották a Városmajori Szívklinika intenzív osztályáról – írja a Blikk. Korábban a Ferencváros orvosai is kiadtak egy közleményt, melyben azt írták: Moniz hátráltatja a munkájukat.
Magyarországon nem játszhatnak, de Ausztriában, alsóbb osztályokban továbbra is fociznak azok a magyar labdarúgók, akik fogadási csalási ügyekben voltak érintettek – írja a Blikk.
Rövidzárlatot okozott egy elromlott transzformátor, ezért le kellett fújni Minnesota Timberwolves-San Antonio Spurs meccset.
A magyar válogatott Hajnal Tamással felálló, másodosztályú Ingolstadt 2-1-es vereséget szenvedett az élvonalbeli Wolfsburg vendégeként a labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjében, ezzel búcsúzott a sorozattól.
A Real Madrid játékosaihoz hasonlóan, Messiék között is a Q7 3.0 liter TDI a legnépszerűbb modell.
A nyitófordulóban az olasz Pro Reccótól elszenvedett egygólos vereség után másodszor is kikapott hazai medencében az Eger férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligájában: főtáblás hatosában a hevesi gárda a BL jövő évi döntőjének házigazdájával, a spanyol CNA Barcelonetával szemben maradt alul hattalálatnyi különbséggel a szerda esti összecsapáson.
Az Újpest a szerdai visszavágón hazai környezetben 1-0-ra legyőzte az ősi rivális Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének "slágerpárharcában", ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
Székely Szabolcs, az ACS Poli Timisoara csatára kapta a Román Labdarúgás Gáláján a 2013-as év legjobb támadó játékosának járó díjat.
A Nyíregyháza hazai vereségét követően nagy meglepetésre a szerdai visszavágón 2-0-ra nyert az OTP Bank Ligában negyedik Szombathelyi Haladás otthonában, így egyedüli másodosztályú csapatként bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában.