Nem fújják le a Nemzetközösségi Játékokat a koszos szállások miatt
Javul a helyzet az október 3-án rajtoló Nemzetközösségi Játékok sportolói falujában, ahol egészen mostanáig minősíthetetlenül rossz körülmények fogadták a vendégeket.
Javul a helyzet az október 3-án rajtoló Nemzetközösségi Játékok sportolói falujában, ahol egészen mostanáig minősíthetetlenül rossz körülmények fogadták a vendégeket.
Minden sportág történetében vannak emlékezetes, már-már csodaszámba menő mérkőzések. Így van ezzel a jégkorong is. A sportág történetét ismerők jól tudják, mit jelent a "Miracle on ice" kifejezés - olvasható az Olimpiai érdekességek blogon.
A David Beckhamet menedzselő cég pert indít egy amerikai magazin ellen, amely azt közölte, hogy az angol labdarúgó-válogatott volt csapatkapitánya prostituáltakkal került közelebbi kapcsolatba.
Egyelőre az időjárás nem alkalmas a felfelé haladásra és nem jók az időjárás-előrejelzések sem. Több expedíció is a visszafordulás mellett döntött, de a magyar csapat kitart.
Fernando Alonsón, a Ferrari pilótáján nagy a nyomás, hiszen tőle várja mindenki az eredményeket, a szurkolók pedig leginkább a világbajnoki címet. A pilóta lát is erre reális esélyt.
A Forma-1 60 éves történetében még egyszer sem fordult elő, hogy öt futammal a szezon vége előtt még öt pilótának legyen esélye az egyéni világbajnoki cím megszerzésére.
Agyvérzéssel kórházba szállították Borisz Szpasszkijt, a 73 éves egykori sakkvilágbajnokot, akinek Bobby Fischerrel vívott 1972-es összecsapását az évszázad mérkőzésének nevezik.
A profi ökölvívást Nagy-Britanniában felügyelő szervezet megfosztotta versenyzői engedélyétől Ricky Hatton korábbi világbajnokot, aki kábítószerbotrányba keveredett.
Bernie Ecclestone, a Forma-1 gazdasági igazgatója egy éve nem tudta keresztülverni azt az ötletét, hogy a dobogósok érmeket kapjanak a futamok végén, de a jelek szerint nem tett le a tervről.
A hétvégén három magyar bokszoló is szerencsét próbál külföldön: ringbe lép Nagy József, Nagy Zsolt és Komjáthi László.
Flavio Briatore, a Renault egykori csapatfőnöke fenntartja véleményét, hogy Michael Schumacher visszatérése hiba volt.
A Nemzeti Sport értesülései szerint Dárdai Pál, az 1997 óta Berlinben légióskodó magyar középpályás a szezon végén végleg szögre akasztja a stoplis cipőit.
Motorozással hangolt a hétvégi Szingapúri Nagydíjra, karrierje első villanyfényes versenyére a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki kedden a németországi Sachsenringen kerített sort egy kis kétkeréken száguldásra.
A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:3, 7:5-re legyőzte a brit Elena Baltachát csütörtökön a 220 ezer dollár összdíjazású, szöuli keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.
A címvédő FC Internazionale hazai pályán magabiztosan győzte le a Bari együttesét az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának szerdai játéknapján, ezzel átvette a vezetést az eddig százszázalékos, ám ezúttal a Catania vendégeként botló Cesenától.
4-3-es vereséget szenvedett a Chelsea együttese a londoni Stamford Birdge-en a Newcastle United csapatától az angol Ligakupában. A Manchester United egy ötöst rúgott.
A magyar női kézilabda-válogatott 28-24-re kikapott a házigazda dánoktól az aarhusi Világkupa szerdai, második fordulójában. Mátéfi Eszter szövetség kapitány együttese akkor jut elődöntőbe, ha csütörtökön nyer a franciák ellen.
A Ferencváros fölényesen, hétgólos különbséggel búcsúztatta a harmadosztályú Újbudát a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójának szerdai játéknapján.
A 25. Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál miatt több főutat is lezárnak vasárnap Budapesten.
A Real Madrid 15 millió euróért szerezte meg a német Mesut Özilt a Werder Brementől, a Barcelona viszont feleennyiért is leigazolhatta volna. Ha a katalánok trénere nem mondott volna nemet.