A csúcstámadás hajnala

"Könnyű helyzetben vagyok, mert így utólag sokkal jobb rálátásom van a helyzetre, mint az expedíció közben, vagy még inkább a kezdete előtt. Azt azonban bátran mondhatom, hogy valami hasonlót képzeltünk el, noha egy Cso Oyu - Everest készülődés más csapatot is eredményezhetett volna. Tehát a „hegyváltás” meglehetősen ködössé tette a viszonyokat. Azt mindenesetre tudtuk, hogy semmiképpen sem megyünk a nepáli oldalra, hiszen minket a Hornbein-, vagy a Nagykuloár érdekelt.

Előbukkant lehetőségként a következő évi terv, a dédelgetett nagy hegy, a Makalu! És végül ez maradt az egyetlen, szakmailag is támogatható megoldás. Kis, ütőképes és gyors csapat kellett, mert a Makalu magasan fekvő környezetét nem tűri sokáig a szervezet. Az alaptábor 5700 méteren fekszik egy szűk, hideg katlanban, jóval az elfogadható, élettani határ fölött. Ott pihenni nem nagyon lehet, és a felmeneti út is megkéri az árát. A déli alaptáborban eltöltött pihenő- akklimatizációs idővel együtt ez nekünk tizenhárom napig tartott, május elsején állítottuk fel az alaptábort.

Nem mondhatom, hogy minden rendben volt, mert a csapat nagy részét emésztési és kisebb, az akklimatizációval is összefüggő gondok gyötörték. A BC (basecamp=alaptábor) ellátását két segítőnk, a szakács Chavang sherpa és segítője, a konyhafiú Chiri sherpa látta el kitűnően. Szolgálatkész es tisztelettudó magatartásukra, munkabírásukra eddig nem is láttam példát. (csak megjegyzem, Chirinek le kellett vonulnia három napra az alsóbb táborokba, mert hegyi beteg lett.) Az élelmezésünk saját kezű besegítéssel egészen jónak volt mondható. Nem hiányzott semmi, még néhány doboz sörünk is volt, ami nem kis szó.

Május negyedikén már állt az I.-es tábor 6200 méteren, és kalkuláltunk egy ott alvással is. Az időjárásról. Általában délelőtt szép, tiszta, de legalábbis elfogadható időnk volt, délután viszont felhősödés, havazás és szél.

A kommunikációs kapcsolatrendszerünket alapvetően meghatározta az alaptábor szűk, zárt helye, a műholdra rálátás keskeny sávja. Felhősödés vagy havazás esetén a kapcsolat esélytelen volt. Ez délutánonként rendszeresen gondot okozott, de a délelőtti felszálló párásodás is bezavart. Ezen kívül a Thuraya műhold szélső, gyenge vételi pozíciója határozta meg a kapcsolattartás lehetőségét. Meg kell mondjuk, sajnos eléggé gyengén. Erre sem volt még példa soha! Pár kilométerrel keletebbre a Thuraya már nem is működik.

Az alaptábor 14-15 expedíciónak adott helyet egyszerre. Ennél nagyobb létszámban csak sherpák lebzseltek ott, talán ötvennel is többen vadásztak, vagy kísérték az expedíciós kuncsaftokat. Többnyire persze magashegyi, mászó sherpákról van szó.

Meg kell jegyezni, hogy – a magyar csapat és talán Denis Urubko kivételével – mindenki használt sherpa teherhordókat es oxigénpalackot a hegyen. Megtörtént az első csúcsmászás is, melyet a dél-koreaiak követtek el nagy hangoskodva. Náluk már-csak a sherpáik és az oxigénpalackjaik száma, a véget nem erő Tv- és rádióinterjúik hangzavara, valamint az otthagyott szemét volt nagyobb. Hogy ki mászta meg a hegyet előbb – ők, a sherpák vagy a rengeteg oxigénpalack – azt homály fedi.

Közben a Mécs László, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda hármas felállította a II.-es (6600 méter) majd a hármas tábort a Makalu nyeregben, 7400 méter magasan. Május tizedikére mindenki visszatért az alaptáborba és vártuk a jó időt és alkalmat egy csúcstámadás elindítására! A jelentések 17., 18. és 19.-ét jelölték meg, a többi expedíció is ezekre a napokra időzített.

A mi három csúcstámadónkat 16.-a már a Makalu nyeregben lévő III.-as táborban találta. Az eredeti terv az volt, hogy másnap egy sátrat elhelyeznek följebb is (7400-7500 méteren), de ezt a tervet elvetették, mondván csak fölöslegesen fárasztják magukat. A csúcsig 1000 méter szintet kell ugyanis fölszedni, a technikai megoldásokról nem is beszélve. Csúcstámadó napnak a 18-át jelöltük ki. Lúciáék jelentése és személyes ajánlása is ezt a napot részesítette előnyben, mint gond nélküli, zavartalan napsütéses, szélcsendes időt. Kíváncsian vártunk! A rádióösszeköttetés a III-as táborból nem működött, a gerincen valamivel följebb kellett menni es onnan már a csúcsig működőképes kapcsolatot lehetett csiholni.

17-én este tíz óra körül megindult a csúcstámadás! Másnap délelőtt tizenegy óra körül Hilda jelentkezett be, hogy szétesett a csapat. Ő volt legfölül, 7700 méteren, Laci és Zsolt valamivel lejjebb követte. Lassan azonban bevárták egymást és el kellett döntenünk, hogy tovább menjenek-e vagy sem? Laci jelezte, hogy ő nem érzi túl jól magát és nem tudja, meddig megy. Lehet, hogy nemsokára visszafordul.

Hilda kisebb szédülésektől eltekintve jól volt, a lába sem fázott (nem tudtuk, a cipőlopás után az én Asolomban mi lesz vele?). Zsolt föltette a nagy kérdést: mennyi ideig lehet még jó idő, kitart-e a lejövetelig? A csúcsot elérhetik, de nem lesz egyszerű a lejövet, az biztos. Én is biztosíthattam, hogy az idő soha nem látottan jól alakul, azaz lehet folytatni bátran! Mondhattam, mert Pártaival többször beszélve megnyugtatott, hogy holnap hajnalig zavartalan időjárásban lesz részünk. Így is lett. Én még ilyen időt ilyen hosszan a Himalájában nem láttam, de ránk is fért.

Mécs Laci jelentkezett délután három óra körül, hogy saját részéről reménytelennek látja a feljutást, ezért 8250 méterről visszafordul. Zsoltékat ugyanakkor látja a csúcstömb felé haladni. 4 óra 10 perc, Hilda jelentkezik. Ő az előcsúcson van és nem megy tovább, Zsolt viszont igen. Felmászott a főcsúcsra, ahonnan öt óra körül bejelentkezett! Megvan!

A csúcsfotót látva Hilda szintben kb. 3 méterre, távban pedig 30 méterre volt a Makalu csúcsától. (a kép bal felső sarkában ott kuporog Hilda!) Az egyéni döntéseket tisztelnünk kell így nyolcezer méter tájékán. Ezután a III.-as táborig egy nem mindennapi éjszakai lejövet következett, miközben Zsolt lábujjai fagyási sérüléseket szenvedtek. Az I-es táborban holtfáradt, kimerült, de jókedvű emberek találkoztak. A lejövet visszafele sem volt enyhébb, ráadásul rossz, csapadékos időben. Hiába, a Makalu az a Makalu!

Végül itt állnak a Magyar Makalu Expedíció eredményei: Erőss Zsolt csúcsmászó, Sterczer Hilda majdnem, Mécs László 8250 méterig jutott. Úgy érzem, ez nem rossz így hirtelen. Azt nem is kell hangsúlyoznom, hogy oxigénpalack es sherpák nélkül, önerőből!

Nemsokára találkozunk, Isten áldjon mindnyájatokat!"

KOLLÁR LAJOS