Magyar Péter a 80 nap alatt Magyarország körül elnevezésű országjárása során hétfőn a Zala megyei Galambokról indulva Sármelléken, Cserszegtomajon és Hévízen át eljutott a Balaton partjáig, és a nap zárásaként Keszthelyen tartott fórumot.
A Tisza Párt elnöke az egybegyűlteknek arról beszélt, hogy milyen terveik vannak, ha sikerül megnyerni a választást. Többek között kiemelte, hogy amellett, hogy több intézkedést is megtartana, amiről mostani kormány döntött, vannak olyan programok, amelyeket ki is egészítenének, erre hozott is egy példát.
2011-ben indult a Nők40 program, mellyel azt tették lehetővé, hogy a nyugdíjkorhatár előtt is nyugdíjba vonulhasson az, akinek a jogviszonya elérte a 40 évet. Magyar Péter szerint ők a férfiak számára is elérhetővé tennék ezt a lehetőséget. „Ma minden harmadik férfi meghal mielőtt nyugdíjba menne, mielőtt egy napot is nyugdíjba töltene, és rengeteg családban a unokák nagyapa nélkül nőnek fel” – mondta a terv kapcsán hozzátéve, ehhez az kell, hogy beindítsák a gazdaságot.
A Tisza Párt elnöke megjegyezte azt is, hogy az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes az, hogy csak a nőknek jár a 40 év jogviszony utáni nyugdíj. Ezzel vélhetően arra utalt, hogy tíz évvel ezelőtt az Ab alkotmányellenesnek minősítette a Kúria azon döntését, amely lehetővé tette a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést.
A Nők40 programról az elmúlt években is több szó esett: 2023 nyarán a Veszprémi Törvényszék döntését követően a Fejér Vármegyei Kormányhivatal is elismerte, hogy a transz nőknek is jár a kedvezményes nyugdíjazási lehetőség, tavaly ősszel pedig felmerült, hogy jöhet a Nők 43+, de Pénzügyminisztérium cáfolta, hogy változtatnának a programon.