Tetszett a cikk?

Nyilvánvaló volt, hogy a szovjetek és szövetségeseik nem vesznek részt az 1984-es Los Angeles-i olimpián az ameriakaiak moszkvai bojkottja miatt, csupán az maradt kérdéses, milyen indokot fogalmaznak meg. Végül arra hivatkoztak, hogy a biztonság állítólagos hiánya miatt a szocialista országok sportvezetői féltik sportolóikat a kaliforniai metropolisz bűnözőitől.


Carl Lewis, az olimpia hőse
Az NOB nem büntethette meg a szovjeteket, hiszen négy évvel korábban az amerikaiakat távolmaradását sem szankcionálta. A Szovjetunió szövetségesei közül csak a „Nagy testvérrel“ folyamatos ideológiai háborút folytató Jugoszlávia és Románia indult a játékokon. Megjelent viszont végre Kína, amelynek első aranyérmét Hszu Hai-feng sportlövő szerezte meg. A megnyitó ünnepség pazar külsőségek között zajlott le ugyanabban a Memorial Coliseum Stadionban, amely vendégül látta az 1932-es játékokat is. A nézők megcsodálhattak többek között egy repülő embert, akit a hátára erősített motor tartott a levegőben.

Két olyan olimpia után, amelyet jelentős számú ország bojkottált, mindenki vonakodott a szervezéstől, Los Angeles is félt a kudarctól. Végül egy magánember mentette meg a játékokat, aki magára vállalta az egész lebonyolítást, cserébe viszont szabad kezet kért a televíziós jogdíjak és a szponzoráció területén. A német származású Peter Ueberroth 1937. szeptember 2-án született, ugyanazon a napon, amikor Pierre de Coubertin elhunyt Genfben.

A korábban utazási irodákat és légitársaságokat vezető Ueberroth megtámogattatta a játékokat az óriási ipari cégekkel és a nagy tévétársaságokkal, remekül kihasználta az önkéntesek munkáját, a létesítményeket építtetését pedig szponzorokkal fizettette ki. Ő maga végül még 300 millió dollárt keresett is az eseményen. Ueberroth később az amerikai baseball liga (MLB) komisszárja lett, ma pedig az USA Olimpiai Bizottságának az elnöke.

A Los Angeles-i olimpián egyértelműen Carl Lewisé volt a főszerep. A fekete amerikai sprinter megismételte mindazt, ami Jesse Owenst naggyá tette 1936-ban, Berlinben: győzött 100-on, 200-on, távolban és a 4x100-as váltó tagjaként is. Moses a 400 gát királya lett, a brit Coe 1500-on megvédte címét, a marokkói Aouita 5000 méteren diadalmaskodott, valamint a nigériai és skót származású brit Thompson újra győzött tízpróbában.

Bubka, az ukrán származású szovjet rúdugró a bojkott miatt természetesen hiányzott a versenyből, pedig akkoriban már egymás után állította fel a rekordokat. A nőknél először szerepelt a 400 gát és a maratoni az olimpiai versenyszámok között, az ötpróba pedig hétpróbává bővült. Gáton a marokkói Naval el-Mutavakel megszerezte az első afrikai női aranyat, míg a 42,195 kilométeres távon az amerikai Benoit írta be elsőként nevét az aranykönyvbe, bár a közönséget inkább a svájci Andersen sorsa aggasztotta, aki a végkimerültségtől szinte félájultan ért célba a 38. helyen. A női sprintszámokban az amerikaiak taroltak.

A medencében a nyugatnémet Michael Gross, az „Albatrosz“ szelte sikerrel a vizet, különösen pillangón remekelt elképesztően hosszú és erős karjaival. Keleti versenyzők híján a tornásznők közül az amerikai Mary Lou Retton szerezte meg az elsőséget, akit ezután több televíziós reklám főszereplőjének is felkértek. Az ökölvívók közül kitűnt Evander Holyfield, a profi nehézsúly későbbi királya, aki azonban Los Angelesben nem tudott nyerni: kiütötte ugyan az új-zélandi Kevin Barryt, de a (jugoszláv) bíró szerint az ütést későn indította, ezért kizárták. Az új-zélandi hiába próbált Holyfield mellé állni, ő jutott a döntőbe, amelyben azonban nem állhatott ki a jugoszláv (!) Joszipovics ellen, hiszen kiütötték.

A Varsói Szerződés kötelékei miatt a magyaroknak a szovjetek bojkottjával kellett tartaniuk, így nem utaztak el a Los Angeles-i olimpiára. Több mint kétszáz sportolónkat, köztük több olimpiai győzelemre esélyes versenyzőnket fosztották meg a nagy álom valóra váltásának lehetőségétől.

Los Angeles, 1984
XXIII. kiírás: 1984. július 28–augusztus 12.
Résztvevő országok száma: 140
Benevezett sportolók: 6829 (5263 férfi, 1566 nő)
Sportágak száma: 23 (221 versenyszám)
Atlétika, baseball, birkózás, cselgáncs, evezés, gyeplabda, íjászat, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, lovassport, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, torna, vitorlázás, vívás, vízi sportok
Akkreditált média: 9190 (4327 írott sajtó, 4863 TV és rádió)












  ÉREMTÁBLÁZAT:


ORSZÁGARANYEZÜSTBRONZ
EGYESÜLT ÁLLAMOK (USA)836130
ROMÁNIA (ROU)201617
NÉMET SZÖV. KÖZT. (FRG)171923
KÍNA (CHN)1589
OLASZORSZÁG (ITA)14612
KANADA (CAN)101816
JAPÁN (JPN)10814
ÚJ-ZÉLAND (NZL)812
JUGOSZLÁVIA (YUG)747
DÉL-KOREA (KOR)667
............


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!