Az utóbbi évtizedek alatt jelentős változások zajlottak le a fejlett piacgazdaságok sportjában, amelyek közül kiemelkedik a gazdasági érdek, a piaci logika térnyerése. A sport finanszírozási rendszerének átalakulása során újra és újra előkerülő téma az állam szerepvállalásának kérdése olyan országokban, ahol a sport több évtizeden keresztül szinte kizárólag a „gondoskodó állam” támogatásából élt.

Hazánkban is egyre gyakrabban merül fel az állam sportban vállalt szerepének kérdése különböző fórumokon. A téma aktualitását a napjainkban készülő új sporttörvény sportfinanszírozási, valamint a források elosztásban résztvevő szervezeti csatornák várható reformjai jelentik.

Eltérő az állami szerepvállalás megítélése

A sport eredetét tekintve civil tevékenység, ennek ellenére az állam sokhelyütt közvetlenül, vagy közvetett módon támogatja. Tiszta önszabályozása így megszűnt, az üzleti érdekek előtérbe kerülésével kialakult egy sajátos – állami, civil és üzleti sajátosságokkal kevert – igazgatási és finanszírozási rendszer. Mivel a különböző szereplőknek a sport kínálatában betöltött szerepe alapvetően eltér, ezért a kereslet igényeit e három kínálati szereplő csakis együttesen képes hatékonyan kielégíteni. Ez teszi összetetté a kínálatot.

Az állam szerepvállalásának módját és mértékét az egyes gazdasági irányzatok egymástól eltérő módon értékelik. Az európai országok sportirányítási és finanszírozási szempontból átmenetet képviselnek a liberális rendszerek – ahol a sport finanszírozása alapvetően nem tartozik állami hatáskörbe, például USA – és az állami-bürokratikus rendszerek – ahol a sport támogatása kiemelt állami feladat, például Kína – között. Sportközgazdászok a következő rendszereket különböztetik meg:

  1. Bürokratikus: a központi támogatás arányaiban magas, a közhivatalok aktív regulátor szerepet töltenek be (Franciaország, Finnország)
  2. Küldetéses: a civil szféra domináns önállósággal rendelkezik (Németország)   
  3. Vállalkozói: a közgazdasági kereslet határozza meg a rendszer működését (Anglia)
  4. Szociális: a sportszférát a szociális partnerek együttműködése jellemzi (Hollandia)

Hazánk jelenleg is a bürokratikus, erős kormányzati szereppel működő sportirányítási rendszerbe tartozik, azonban egyre fontosabb lenne a civil és az üzleti szektor sikeres be-, illetve visszakapcsolódása, azaz el kellene mozdulni a küldetéses és a vállalkozói irányítási rendszerek felé. Az államnak akkor is maradna szerepe, hiszen a finanszírozáson felül vannak olyan feladatok, amelyek egyértelműen az állam feladatkörébe tartoznak, mint például a jogszabályok megalkotása, a stratégiai célok kitűzése, a versenyszabályozás, a reálinfrastruktúra megteremtése, a hátrányos helyzetűek sportolásának biztosítása, a szakemberképzés, a kereslet élénkítése, valamint a piaci kudarcok kezelése.

Hivatásos vagy szabadidősport?

Újra és újra visszatérő kérdés, hogy a sportnak melyik területét kellene az államnak nagyobb figyelemben részesítenie: az ország imázsát emelő és sokak számára passzív szórakozást nyújtó versenysportot, vagy a lakosság egészségi állapotára, egyéni jólétére és közösségi kapcsolataira kedvező hatással lévő szabadidősportot? Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára szerint ez a támogatási arány jelenleg 70-30 százalék a hivatásos sport javára, de már látszanak törekvések ennek korrigálására.

A hivatásos sport mellett az elért sikerek miatti nemzeti identitástudat erősödése, a győzelemmel azonosuló szurkolók, valamint az ország pozitív megítélése és ennek a turizmusra gyakorolt kedvező hatásai szólnak. A szabadidősport esetében az oktatáshoz, a társadalmi egyenlőséghez, a bűnmegelőzéshez, a közjavakhoz, valamint leggyakrabban az egészséghez és az egyéni teljesítőképességhez kapcsolódóan jelennek meg a pozitív (externális) hatások.

Sokat spórolhatunk a sporttal

Az elégtelen egészségi állapotnak – amely jelentős hatással van az egyén teljesítőképességére és ebből kifolyólag a gazdaságra – háromféle költségét különböztethetjük meg: a közvetlen, a közvetett, illetve a „puha” költségeket. Közvetlen költségek a gyógyulás, illetve a betegséggel összefüggő közvetlen pénzkifizetések költségei, a táppénz, valamint a rokkantnyugdíj. A közvetett költségek alatt a betegség miatt kiesett termelést értjük, valamint ide tartoznak azok a veszteségek is, amelyek a nem tökéletes egészségi állapotú dolgozó csökkent teljesítményéből fakadnak, amelyek egyébként a többszörösét tehetik ki a betegség miatti hiányzásokból eredő veszteségeknek.

A betegség „puha” költségei mindazok a nem számszerűsíthető költségek, amit a fájdalom, a szenvedés, a betegségből fakadó egyéb pszichés terhek jelentenek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásai szerint minden fizikai aktivitásba fektetett dollár összességében 3,2 dollár megtakarítást jelent az egészségügyben, míg az amerikai Nemzeti Betegségmegelőző Központ (CDC) adatai azt mutatják, hogy az összes elhalálozásnak és a halált okozó betegségeknek 16,6 százalékban a fizikai inaktivitás az oka.

A szabadidősportnak a nemzetgazdaságra gyakorolt hatása egyrészt, hogy nő a gazdaság teljesítőképessége, másrészt a szabadidősport munkahelyeket teremt, pénzköltést, ezáltal adóbevételeket generál. A szabadidősport tehát több megközelítésből nézve is jelentős értéket teremt az állam számára, megéri tehát támogatnia, de teljesen egyértelmű, hogy az eddigieknél sokkal hangsúlyosabban kellene bevonni a magánszférát és a vállalati szférát is a terület finanszírozásába.

Fejőstehén helyett mögöttes funkciók

Sárközy Tamás jogászprofesszort idézve: „elfújta a szél a hagyományos sportot és annak intézményrendszerét, az államnak a fejőstehén funkció helyett, mögöttes szerepet kellene betöltenie”. Az államnak elsődlegesen a fogyasztók tudatos szemléletének kialakítása, a sportból származó előnyöknek a fogyasztókban való tudatosítása, a sport egyes alrendszerei (iskolai, szabadidő, versenysport) közötti átjárás feltételeinek megteremtése, azaz a fogyasztói bázis növelése lenne a kiemelt feladata.

A sport iránti kereslet bővülésével növekedne a fogyasztás, ezzel az egyes kínálati szereplők közötti verseny, amely a hagyományos közgazdaságtani logika szerint ismét a kereslet növekedését eredményezné. A sportgazdaság élénkítésével lehetőség nyílna a civil és az üzleti szféra eredményes be-, illetve visszakapcsolódására a sportba, teljessé téve annak kínálatát.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a sport egyes területének nincs szüksége közvetlen állami támogatásra. Ennek mértékét, módját, s főként a hivatásos és szabadidősport közötti elosztás arányait érdemes lenne fontolóra venni. A sport finanszírozási rendszerének átszervezése természetesen hosszú távú folyamat, amely egymásra épülő, valamennyi érintettet bevonó stratégiák megvalósítását igényli. A nemzetközi tapasztalatok ismeretében azonban látható, hogy hosszú távon hazánkban is elkerülhetetlenek a változások.

Király István Attila és Szabó Ágnes