„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A 44 éves ír edző már alá is írta a szerződését.
Robbie Keane a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencváros új vezetőedzője – közölte a fővárosi klub hétfőn. Keane hozta magával két segítőjét is: Rory Delap asszisztens edzőt és Phill Hudson meccselemzőt.
A 146-szoros válogatott Keane – aki már alá is írta a szerződését – közel húszéves játékospályafutásának legmeghatározóbb időszakát a Tottenham Hotspurnél töltötte, de olyan csapatokban is futballozott, mint a Liverpool, az Internazionale és a Leeds United. Edzői karrierjét az ír válogatottnál kezdte segítőként, vezetőedzőként eddig csak a Makkabi Tel-Avivnál dolgozott. Az izraeli csapattal tavaly bajnoki címet nyert, nyáron azonban távozott posztjáról.
A Fradinak azután kellett új edző után nézni, hogy szilveszterkor kiderült, kivásárolta a szerződéséből Pascal Jansent egy futballkonszern, és New Yorkban folytatja a pályafutását.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.