Szávay: "Örülök Czink Melinda sikereinek"
Szávay Ágnes december 14-én még elindul egy 75 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán, Dubajban, mert így is szeretne javítani idei kedvezőtlen mérlegén.
Szávay Ágnes december 14-én még elindul egy 75 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán, Dubajban, mert így is szeretne javítani idei kedvezőtlen mérlegén.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán bejelentette, hogy doppingvétség miatt utólag öt sportolót kizárt a tavalyi pekingi játékokról. A bahreini középtávfutó Rasid Ramzitól és az országúti kerékpáros olasz Davide Rebellintől a megszerzett arany- és ezüstérmet is elveszik.
Megállapodott a McLaren istállóval Jenson Button, az idei Forma-1-es sorozat világbajnoka - értesült a BBC. Az értesülést maga az istálló is közleményben erősítette meg.
A futball egyik szépsége abban rejlik, hogy szinte bárki megverhet bárkit, a másik, hogy a nézőt bármikor érhetik meglepetések. Az ollózás ritka, de kétségkívül az egyik legszebb dolog, ami a pályán történhet. Különösen, ha gólt eredményez.
Kimi Räikkönen és egykori csapata, a McLaren hosszú tárgyalássorozat után sem tudott megegyezni, így a Ferraritól távozó finn pilóta nem indul a Forma-1-ben 2010-ben. 2011-ben azonban lesznek más lehetőségek is.
Lengyelországban 2012-re, a foci-EB-re készülve számos beruházás zajlik, amik a neten nyomon követhetőek.
Kihagyja a jövő évi szezont Kimi Räikkönen, a Forma-1 2007-es világbajnoka.
Kisebb költségvetésből és számos nagy név nélkül száguld tovább a Forma–1 autóverseny. Több lesz a független, kevesebb a gyári csapat, és fogynak az európai futamok.
Milliós büntetéseket szabott ki keddi ülésén a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
A nagy érdeklődésre való tekintettel csütörtökig meghosszabbították a jövő évi dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra szóló belépőjegyek árusításának második szakaszát, amely eredetileg hétfőn zárult volna.
Lencse Lászlót szívesen szerződtetné az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában érdekelt Bolton Wanderers csapata.
Nick Fry, a világbajnok BrawnGP egyik csapatfőnöke azt mondta, hogy lassan vége a Jenson Button körüli bérvitának. Egyben jelezte azt is, hogy ésszerű keretek között kell maradni, még ha a pilóta nem is kér sokat.
Nagy erőkkel készülnek a szudáni házigazdák Algéria és Egyiptom labdarúgó-válogatottjának szerdán esedékes világbajnoki pótselejtezőjére.
Kedden felszállt egy kínai katonai helikopter, melynek személyzete a megadott területen felderítette a terepet abban a térségben, ahol nagy valószínűséggel eltűnt a négy magyar hegymászó október 22-én vagy 23-án. A kínai keresők azonban emberi nyomokat nem találtak.
Greg Sessler nem az első férfi, aki hölgyeknek szánt tornán diadalmaskodik. A World Series of Poker Circuit egyik állomásának női versenyén négy férfi állt rajthoz.
Hosszú betegség után 2006. november 17-én hunyt el Puskás Ferenc, a legendás Aranycsapat kapitánya, a 20. század legjobb és leghíresebb magyar labdarúgója. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nemrég díjat is nevezett el a Száguldó Őrnagyról.
Betiltatná a vuvuzelák használatát a jövő évi, dél-afrikai világbajnokságon a Japán Labdarúgó Szövetség (JFA) elnöke.
Negyedmillió dollár büntetést kell fizetnie Bud Adams Jr.-nak, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Tennessee Titans tulajdonosának, mert vasárnap obszcén jeleket mutogatott a legyőzött Buffalo Bills csapatának.
Az újonc Manor GP csapatnál folytatja Forma-1-es pályafutását Timo Glock, a németek versenyzője.
A Szecsuanban eltűnt négy magyar hegymászó gyalogos keresésének végeztével hétfőn visszatért Csengtuba (Chengdu) az a kínai-magyar tényfeltáró csoport, amelynek tagja volt Mécs László hegymászó-oktató és Pechtol Anna, az egyik eltűnt hegymászó, Pechtol Balázs húga.