Hamilton végzett az élen a Hockenheimringen
 

Hamilton végzett az élen a Hockenheimringen

Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnokság tizedik futamát, a Német Nagydíjat, sikerével egyedül áll az élen a pontversenyben - írja az automenedzser.hu.

hvg.hu hvg.hu


Kolonicsra emlékeztek a pekingi résztvevők
 

Kolonicsra emlékeztek a pekingi résztvevők

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke levélben fejezte ki részvétét Kolonics György halála miatt - a levelet Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke olvasta fel a Tatán tartott ünnepélyes csapatgyűlésen, amelyen megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter is.

MTI MTI

Szávay kiesett
 

Szávay kiesett

Az első helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 18 perc alatt két játszmában kikapott a negyedikként rangsorolt francia Pauline Parmentier-től a 175 ezer dollár összdíjazású Bad Gastein-i női tenisztorna elődöntőjében.

MTI MTI



Öttusa Eb: ezüstérmes a férfi csapat
 

Öttusa Eb: ezüstérmes a férfi csapat

Ezüstérmet szerzett a Kasza Róbert, Tibolya Péter, Marosi Ádám összeállítású magyar csapat a moszkvai öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében.

MTI MTI



U19-es Eb: elődöntős a magyar csapat
 

U19-es Eb: elődöntős a magyar csapat

Az A csoport másik mérkőzésén Németország 3–0-ra legyőzte Bulgáriát, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott bejutott az elődöntőbe az U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon.

MTI MTI

Kolonics halála: a boncolás után sem tudni biztosat
 

Kolonics halála: a boncolás után sem tudni biztosat

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke szerint a csütörtöki boncolás során nem találtak a rendkívüli halált megmagyarázó komoly elváltozást a kedden elhunyt Kolonics György testében.

MTI MTI

Peking 2008: Jao Ming visszatért
 

Peking 2008: Jao Ming visszatért

Hosszú hónapok után ismét pályára lépett Jao Ming (Yao Ming), az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő Houston Rockets és a kínai kosárlabda-válogatott sztárja.

MTI MTI


Megkezdődött a robotfoci-vb
 

Megkezdődött a robotfoci-vb

Világbajnokság kezdődött a héten Kínában - a robotok számára. A kelet-kínai Szucsou (Suzhou) városában háromszáz csapat indult a nagy versenyen, valamennyi elektronikusan rúgja a labdát mérnökedzőinek ellenőrzése alatt.

MTI MTI


Magyarország 16 érmet szerez majd Pekingben
 

Magyarország 16 érmet szerez majd Pekingben

Magyarország - akárcsak Athénban - 17 érmet szerez a pekingi olimpián, amellyel a nemzetek rangsorában a 16. helyen végez majd - állítja a PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi könyvvizsgáló cég.

MTI MTI


Bosnyák-magyar: elutasított fellebbezés
 

Bosnyák-magyar: elutasított fellebbezés

A magyar férfi kézilabda-válogatott biztosan kijutott a világbajnokságra, miután az európai szövetség (EHF) fellebbviteli bizottsága helybenhagyta a június 14-ei, boszniai visszavágón elért 24-27-es eredményt, amikor a 49. percben a hazai szurkolók rendbontása miatt félbeszakadt a szombati találkozó - olvasható a magyar szövetség honlapján. Skaliczky László csapata így kettős győzelemmel, 54-49-es összesítéssel kvalifikálta magát a jövő évi, horvátországi vb-re.

MTI MTI