Verekedés volt a Real Madrid öltözőjében, Valverde kórházba került
Tchouaméni és Valverde verekedett össze, mindkét játékossal szemben fegyelmi eljárás indult.
Tchouaméni és Valverde verekedett össze, mindkét játékossal szemben fegyelmi eljárás indult.
HVG
A rendőrség pénteken tájékoztat arról, milyen információkat sikerült feltárniuk. Az egykori kajakozó halálát először közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálták, aztán halált okozó testi sértés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
HVG
A Füchse Berlin ötödször győzte le a magyar csapatot, amely így idén sem lesz ott a kölni négyes döntőben.
MTI
Ousmane Dembélé korai góljára Harry Kane csak a ráadásban tudott válaszolni.
Hosszan tartó súlyos betegség után szerdán, Belgiumnban elhunyt Fazekas László. A legendás csatár 78 éves volt.
HVG
Bukayo Saka egy kipattanóból szerzett góllal döntőbe lőtte az Arsenalt.
Nemzetpolitikai érdekre és a személyes adatok védelmére hivatkozva titkolják Mariano Gómez honosításának részleteit.
HVG
Mariano Gómez január közepén igazolt az Üllői útra, néhány napja pedig már meg is kapta a magyar állampolgárságot.
HVG
Teljeséggel szokatlan, hogy bő egy hónappal a vb rajtja előtt ne legyenek meg közvetítési jogokról szóló szerződések.
HVG
Sajtóhírek szerint második pályázat kiírására lesz szükség.
HVG
Egy emberhez mentőt kellett hívni.
HVG
Nem tudni arról, hogy Mariano Gómeznek lenne magyar felmenője, márpedig így csak öt év magyarországi tartózkodás után léphet pályára a nemzeti csapatban.
HVG
A Ferrari versenyzője a leintés után húsz másodperces büntetést kapott.
HVG
A szervezők attól tartottak, hogy vihar csaphat le a Forma-1-es Miami Nagydíjra, ezért előrehozták a futamot.
HVG
A meccset végül Kobbie Mainoo találata döntötte el a 77. percben.
MTI
A címvédő az Újpest otthonába látogatott, ahol magabiztos győzelmet aratott. A meccs azonban nemcsak erről marad emlékezetes.
HVG
HVG
MTI
Az NB I-es kluboknak alig van piaci bevételük, az államtól függő források viszont jócskán megcsappanhatnak a kormányváltás után. Megnéztük, hogyan néz ki a klubok gazdálkodása jelenleg, és mit hozhat a jövő.
Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, ezzel továbbra is veretlen az idényben a BL-ben.
MTI