Balla István

Balla István
 

"Nem szabad, hogy a gyerekek ebből az egészből bármit észrevegyenek!"

„Az állam azt üzente, hogy köszönöm szépen, nem kérek abból, hogy civilek eljuttassák érettségiig vagy diplomáig a legszegényebb gyerekeket” – reagált Orsós János, az Ámbédkar Gimnázium alapítója arra, hogy az Emmi megvonta a hátrányos helyzetű gyerekeknek esélyt nyújtó iskolák támogatását. L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint az állam működésképtelenségéhez asszisztálnak azzal, hogy civil adományokból pótolják az elvont pénzt, de nem tehetnek mást. A MET lelkésze, Iványi Gábor pedig kicsinyes politikai bosszúról beszél. A nehézségek ellenére a héten mindhárom érintett iskolában elindult a tanítás.


„Egyre inkább szeretném magamat kevésbé a vicces, jópofa Hajós Andrásnak láttatni”
 

„Egyre inkább szeretném magamat kevésbé a vicces, jópofa Hajós Andrásnak láttatni”

Beindult a sokak szerint legszerethetőbb tévés sorozat, a Dalfutár negyedik szériája – amely már rég a YouTube-ra költözött. Ezt az alkotók azonban egyáltalán nem bánják, hatalmas szabadságot ad számukra az önállósodás. Amikor leültünk a két producerrel beszélgetni, kiderült, hogy Hajós András már nem is akar mindenáron vicces lenni, és társával, Jeli Andrással igazi producerekké váltak. Szerencsére azért ezt sem veszik annyira komolyan, csak amennyire kell.


Egri János: „Ha nem 18 órában menne a propaganda, csak 12-ben, máris volna hat óra jó műsorokra”
 

Egri János: „Ha nem 18 órában menne a propaganda, csak 12-ben, máris volna hat óra jó műsorokra”

Játék a betűkkel, Lehet egy kérdéssel több?, Elmebajnokság, Kérdezzǃ Felelek – néhány televíziós vetélkedő, ami előtt a 70-80-as években szó szerint egy fél ország ült. A villamosmérnök végzettségű, jégkorong-válogatott játékosból az ország kvízmesterré avanzsált Egri János szerint bár a televíziók szerepe megváltozott, ma is volna igény hagyományos műveltségi vetélkedőkre. Szerinte elképzelhetetlen lett volna olyan csalás ezeken, mint amit a Kvíz című HBO-sorozat bemutat. Az egykori tévést ma is megismerik az utcán, és mind a mai napig elhangzik az „átnyújtok egy hangszórót” ikonikussá vált mondata a környezetében. Kifejezetten aktív a 84. évében is, teniszezik, jégkorongozik, továbbá ismert műgyűjtő: ebben az emberi kapcsolatokat értékeli leginkább. Interjú.


Két hónapig úgy járt dolgozni, hogy titkolta a Vágó Istvánnál nyert millióit
 

Két hónapig úgy járt dolgozni, hogy titkolta a Vágó Istvánnál nyert millióit

Egyetlen játékos nyert Magyarországon fődíjat a klasszikus Legyen Ön is milliomos!-ban, ő pedig úgy látja, borzasztó egyszerű felkészülni egy műveltségi vetélkedőre, és a titkot is elárulja. A ma már nyugdíjas köztisztviselőt, Cserey Gábort kérdeztük, mit csinált a nyereménnyel, miért fontos a lexikális tudás, és hogy csalt-e az angol kollégája, akit a bíróság ítélt el, miután elvitte az ottani kvíz főnyereményét.


Tényleg meg lehet nyerni köhögéssel a Legyen Ön is milliomost?
 

Tényleg meg lehet nyerni köhögéssel a Legyen Ön is milliomost?

Háromrészes minisorozat látható az HBO-n arról a 2001-es angliai esetről, amikor egy játékos társaival együtt meghekkelte a népszerű kvízműsort, és megnyerte a fődíjat. Az egymillió fontot végül nem kapta meg, mert a bíróság elítélte csalásért. A Legyen Ön is milliomos magyar arca, Vágó István szerint a műsorvezetőnek el kellett volna bizonytalanítania a játékost, a játékmesteri szereppel kapcsolatban pedig Simicska jelzőjét emlegette.




„Már általános iskolában eldöntöttem, hogy kitörök innen”
 

„Már általános iskolában eldöntöttem, hogy kitörök innen”

Mindenkinek nagy lépés az érettségi megszerzése, de vannak olyan diákok, akik olyan hátránnyal indulnak, hogy kisebb csodával ér fel a sikeres vizsga. Egy miskolci iskola kifejezetten a legalsó társadalmi rétegekből származó gyerekeket juttatja el eddig a pontig. Másfél évtizede működik, majdnem be kellett zárni, de úgy tűnik, megmenekül a Dr. Ámbédkar Iskola. A bizonyítványosztáson jártunk, és hihetetlen történeteket hallottunk


„Egy fél ország röhögött a videómon három hónapig, közben az én életemből eltűnt a humor”
 

„Egy fél ország röhögött a videómon három hónapig, közben az én életemből eltűnt a humor”

Nem szereti, hogy „vasalódeszkás tanárként” híresült el, ha visszamehetne az időben, nem is csinálná meg a „digitális úszásóra” videót, ami miatt az azóta lemondott tankerületvezető meghurcolta. Felsejlik azért az ügy mögött némi politikai leszámolás is, noha erről végképp nem szeretne beszélni. Vezsenyi László nem akar népi hős lenni. Harminc éve a pályán van, szeretik a diákjai, a kollégái, most viszont az sem biztos, hogy pedagógus marad. Meglátogattuk a pedagógust, és kiderítettük a masszív vasalódeszka titkát is.


Tudja, mit csinál a gyereke a számítógép előtt?
 

Tudja, mit csinál a gyereke a számítógép előtt?

A számítógép-függőség kialakulása szoros összefüggést mutat a szórakozáshoz kapcsolódó használattal, de a munkával, távoktatással nem – állítja Demetrovics Zsolt pszichológus, aki szerint, bár vannak kockázatai annak, hogy megnövekedett a gép előtt töltött idő, akár még pozitív hozadéka is lehet, hogy most munkaeszközként jelentek meg a kütyük a gyerekek életében.


„Mi bajom lehet? Semmi” – interjú az ország legidősebb érettségizőjével
 

„Mi bajom lehet? Semmi” – interjú az ország legidősebb érettségizőjével

Szegény miskolci romacsaládból indult, 1982-ben lett a miskolci színház tagja. Láthattuk más színházakban és filmekben, Jászai Mari-díjat is kapott. Tele van energiával, hisz az emberekben, miközben aggódik a roma-magyar viszony elmérgesedése miatt. Élete a színház, és nem is kíván ezen változtatni, ettől még idén – szó szerint – berobogott érettségizni. Szegedi Dezsővel beszélgettünk.


Negyedmillióért is találtunk nyári tábort, de az már tiszta Amerika
 

Negyedmillióért is találtunk nyári tábort, de az már tiszta Amerika

Minden akadály elhárult a nyári táborok útjából, mehetnek a gyerekek akár napközis, akár ottalvós táborokba. A bizonytalanság miatt így is kevesebben töltik majd így a vakációjukat, ám a táborok száma még nagyobb arányban csökken, úgyhogy érdemes időben választani. Kicsit nőttek az árak és kicsit szigorodtak az egészségügyi előírások, ha valaki rúdtánc, katonai, nyelvi vagy más tematikájú táborba adja a gyereket.


Szex közben is a prímszámokon gondolkodott Bolyai – interjú a friss Libri-díjas Láng Zsolttal
 

Szex közben is a prímszámokon gondolkodott Bolyai – interjú a friss Libri-díjas Láng Zsolttal

Szerda este adták át az idei Libri Irodalmi Díjat, amelyet ezúttal Láng Zsoltnak ítélt a zsűri a Bolyai című kötetéért. A marosvásárhelyi íróval ennek apropóján beszélgettünk (a nem biztos, hogy) euklideszi regényéről, a szex közben is a prímszámokon gondolkodó, új világot alkotó, de a korában meg nem értett zseniről, és a Bolyaiak apa-fiú kapcsolatáról. Csak a végén vettük észre, hogy a beszélgetés egy kicsit mintha elhajlott volna tudományos irányba, noha a regény kifejezetten olvasmányos, néhol krimiszerűen izgalmas. De épp Bolyaitól tudjuk, hogy különböző terekben különbözően viselkedünk.


Tíz éve oktat a NER: mélyszántás a semmiért
 

Tíz éve oktat a NER: mélyszántás a semmiért

Központosítás, egységesítés, a szakma kizárása a döntésekből, és a pedagógiai autonómia végletes megcsonkítása. Elüldözött és kedves egyetemek. Tíz év alatt minden megváltozott, de eredményességében szinte minden romlott az oktatásban.


Nincs feloldozás ebből a lefojtott agresszióval átitatott világból
 

Nincs feloldozás ebből a lefojtott agresszióval átitatott világból

Hajdu Szabolcs új filmjében, a Békeidőben mindenki uralkodni akar a másik felett, a felszín alatt szinte háborús feszültség húzódik meg, amely bármikor robbanhat. A valós eseményekkel, közérzettel való hasonlóság nem a véletlen műve. Csütörtöktől láthatják az otthonukba kényszerített mozinézők. Mi már meg is néztük.