A tanévkezdés napjaiban derült ki, hogy három emblematikus, a legkiszolgáltatottabb rétegek iskoláztatását segítő szervezet állami támogatását vágja vissza drasztikusan a kormány. Az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), illetve a Berettyóujfalun és környékén működő Igazgyöngy Alapítvány iskoláinak kiegészítő támogatását idén megfelezték (jövőre pedig lenullázzák), a miskolci Dr. Ámbédkar Iskola támogatását már most teljesen megszűntették.
Miközben az Orbán-kormány évek óta számolatlanul önti a pénzt a hozzá lojális egyházi és karitatív szervezetek számlájára, az állami támogatás megvonásával most megpróbálja megfojtani az olyan felekezeti és alapítványi iskolákat, ahol a fenntartók nem a kormány hívei.
Ezt a bizonyos kiegészítő támogatást 2006 óta kaphatják olyan oktatási intézmények - korábban több évre előre leszerződve, az utóbbi időben évente megújítandó formában -, amelyeknek a működésére nem elegendő a tanulólétszámból számolt, minden iskolának járó alapnormatíva. A jellemzően halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatására szakosodott intézményekben ez kifejezetten igaz, hiszen ezekben nem csak oktatás, hanem egy nagyon erős szociális tevékenység is folyik. Ráadásul, míg a legtöbb alapítványi-, egyesületi- vagy magániskola a pluszköltségekre tandíjat szed, ezekben az intézményekben - ahol többek közt étkezést, útiköltséget, vagy ösztöndíjat, esetleg kollégiumot is biztosítanak a diákoknak -, erről szó sem lehet, hiszen a családoknak nem telne rá.