George Clooney 60 éves lett, és még mindig beragyogja a világot
Bizonyítania már nincs mit, 60 éves korára csúcsra járatta az életet. George Clooney legnagyobb és legemlékezetesebb alakításaival ünnepelünk.
Bizonyítania már nincs mit, 60 éves korára csúcsra járatta az életet. George Clooney legnagyobb és legemlékezetesebb alakításaival ünnepelünk.
Nehéz megjósolni, hogyan ér véget minden idők legértékesebb válása. Bill és Melinda Gates vagyonának megosztása jóval bonyolultabb lehet, mint az Amazon alapítójáé, az viszont biztosra vehető, hogy MacKenzie Scotthoz hasonlóan Bill Gates volt felesége is jócskán szán a hirtelen érkező vagyonból jótékonyságra.
Ki akarna szoftvert vásárolni egy 70 évestől? – vallja Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft alapítója, aki 25 év után adta át a stafétát Szabó Ervinnek, amikor magát már a fejlődés gátjának látta. Mi lett azóta az egy kisszobában indult egyszemélyes bt.-ből tőzsdén jegyzett, milliárdos árbevételű céggé változott Kulcs-Softból, és mivel foglalja le magát az alapító, hogy el tudjon szakadni tőle? Rendszerváltókból generációváltók 1. rész
A jövő év végére állhat vissza a koronavírus-járvány előtti kereslet, vélik a Mol vezetői, akik ennek ellenére a tavalyinál jobb eredményt várnak. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a közgyűlés után beszélt arról is, mit keres a társaság több egyetem fenntartó alapítványának kuratóriumában.
Újra kinyithat minden bolt szerdától, ám korlátozzák, hányan tartózkodhatnak egyszerre az üzlethelyiségben. Ez a most hatályba lépő szabályozás lényege, megnéztük, mire érdemes figyelni.
Csak úgy tudunk spórolni idén a húsvéti nagybevásárlással, ha kevesebbet veszünk: az inflációt meghaladó élelmiszer-drágulás jelentősen érezteti a hatását az ünnepi ételeknél. Azoknak, akik még nem szembesültek az árakkal, kiszámoltuk, mire számítsanak.
Tragikus véget vetett egy alaszkai helikopterbaleset az egyik leggazdagabb közép-európai üzletember, a Telenorban, a Mallban és a Barionban is tulajdonos életének és karrierjének. Petr Kellnert sokan az amerikai álom megtestesülésének tartották hazájában, Csehországban, ám politikai nézetei sokakat aggodalommal töltöttek el.
Átalakult a vásárlás a koronavírus-járvány kezdete óta, de a tavalyi pánik már a múlté, és a tumultusok is kezelhetők – erről is beszélt a hvg.hu-nak Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A szakembert arról is kérdeztük, hogyan érintik a céget a kormányzati intézkedések és megszólalások.
Újabb adatbázist túrtak fel oknyomozók Luxemburgban, és most már azt állítják: a nagyhercegség nem csak az adóelkerülésben, de a pénzmosásban is élen jár.
A tavaly még annyira önfeláldozónak tűnő kormányok hirtelen fürkésszé és portyázóvá váltak, amint piacra kerültek a koronavírus-vakcinák. A vakcinanacionalizmus mögött jól felfogott gazdasági érdekek húzódnak meg, ám kérdés az, elég-e, ha egy országban magas az oltottak aránya.
Nagy reményeket fűz a piac és Brüsszel az olasz kormányalakítással megbízott Mario Draghi személyéhez. A jegybankár egyszer már bizonyított, igaz, akkor nem kellett megküzdenie hazája pártvezetőivel.
A koronavírus minden előrejelzés szerint súlyos recesszióba rántotta a magyar gazdaságot – erről, még jövő időben, először az MKIK hagyományos évnyitóján beszélt 2020 márciusában a miniszterelnök. Szűk egy évvel később – még az éves növekedési adatok publikálása előtt – ezúttal online beszéltek a kilátásokról a hazai gazdasági élet vezető személyiségei: Orbán Viktor miniszterelnök mellett Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László, a kamara elnöke.
Négy és fél évnyi bizonytalanság után a legtöbb területen már tudni lehet, mivel is jár a Brexit. Az biztos: az élet nem lesz egyszerűbb, de némi odafigyeléssel azért az egyszerű utazó számára kezelhető a helyzet. Összeszedtük, mivel is jár a magyarok számára a britek kilépése az Európai Unióból.
Ha szilveszter, akkor pezsgő: de mitől is jó egy ilyen ital? Mit jelentenek a címkén olvasható kategóriák, és miért kerül olyan sokba egy jóféle champagne? A Vinagora nemzetközi borversenyen idén a legjobb pezsgőnek járó Champion díjat elnyerő Pannon Imperial Extra Dry készítőjénél, a Garamvári pincészetben jártunk utána, és azt is megtudtuk: a kivétel hogyan erősíti a szabályt.
Susánszky Ádámot a válság vette rá arra, hogy belevágjon a hamburgerkészítésbe, mára a két nagy lánc után neki van a legtöbb burgerétterme Magyarországon. A Zing alapítója bevezetett minket a kulisszák mögé, megmutatta, hogyan készülnek burgereik, és arról is beszélt, miként vészelik át a mostani krízist.
Négy és fél éve tartó cirkusz zárulhat le karácsony előtt.
2020 egyszerre volt monoton és izgalmas év, és ugyan sok új dolgot ismertem meg, maradéktalanul önfeledt örömmel kevésre tudok ezek közül visszaemlékezni. Az egyik ilyen volt a Ponto Final étterem sült szardíniája, de most nem erről mesélek, hanem sok-sok Lego-kockáról.
Hollywood aranykorának egy híres történetét idézi fel legújabb filmjében David Fincher, aki a Mankben nemhogy kosztümöt adott főszereplőire, de tökéletes noirt alkotott annak minden manírjával. Vajon ez elég ahhoz, hogy megidézze az Aranypolgár szellemét?
Orbán Viktor rutinos harcos az Európai Unióban, ám mérlege nem feltétlenül pozitív. Legutóbbi lépését az ellenzék egyértelmű vereségként láttatja, szakértők azonban arra is felhívják a figyelmet: menteni tudott ahhoz a javaslathoz képest, amelyet annyira igyekezett megakadályozni.
2020 furcsa év volt – ezt megtapasztalhattuk az üzletekben is, amikor a karácsonyi menü hozzávalóinak megszerzésére vállalkoztunk, már negyedik alkalommal. Kosarunk ugyan annyival nem lett most drágább, mint amennyivel korábban szokott, de ez azonban leginkább egy termék árának visszaesésére vezethető vissza, miközben egy csomó másik szabadon szárnyal felfelé. Ez a hvg.hu idei karácsonyi bolttesztje.