Keresztes Imre






Irán nem viccel, hanem uránt dúsít

A legtitkosabb iráni atomlétesítmény beüzemelése az atomalku komoly megsértését jelenti. Teherán célja a nyomásgyakorlás, melynek másik eszköze közel-keleti befolyásának erősödése.




Bajuszosok és gülenisták mindenhol: Erdogan és Törökország világpolitikai súlya

A világ legjobban őrzött politikai vezetői között tartják számon Recep Tayyip Erdogan török elnököt. Bár Ankara szerint a 2016-os puccskísérlet során a lázadók Erdogan életére akartak törni, arról nem tudni, hogy hosszú pályafutása során kíséreltek-e meg ellene merényletet. Az autokratikus török elnök mindenesetre a világ egyik leghatalmasabb vezetőjének tartja magát, és kétségtelen, hogy az egykori szerény isztambuli polgármesterből politikai óriás lett, aki nagyobb mértékben formálta át Törökországot, mint bárki a világi köztársaság alapítója, Kemal Atatürk óta.





Kiderült, kik nyerészkednek a klímaválságon

A forrásánál összesíti az éghajlatváltozást okozó szén és kőolaj elégetésének hatását egy tanulmány. A bányavállalatok és olajcégek nem felelősek a kereslet vezérelte felhasználásért, azért viszont annál inkább, hogy jó ideje maguk is tudtak a szén-dioxid-kibocsátás káráról, de a saját érdekeiket követték.



Jemenben már senki nem tudja, ki kivel van

Békülnének a szaúdiak és a jemeni hutik, miközben az önállósodó déliek új frontot nyitottak a polgárháborúban, s lassan kibogozhatatlan, ki is az ellenség. A szaúdi–emírségi szövetség bomlása az Irán elleni koalíciót is gyengíti.






Miért nem támadja meg Iránt az USA?

A feltehetőleg iráni részvétellel Szaúd-Arábia ellen végrehajtott légitámadás új, veszélyes fejezetet nyitott az öbölbeli konfliktusban. Trump nyáron már egyszer visszakozott egy Irán elleni katonai konfliktusból, noha részletekig kidolgozott terv volt rá. Teherán pedig egyre bátrabb, hisz gyengének látja Washingtont.