Centrifugális erők
Teheránnak az olajbevételek miatt, Washingtonnak politikai okokból lenne szüksége az atomalkura.
Teheránnak az olajbevételek miatt, Washingtonnak politikai okokból lenne szüksége az atomalkura.
Jelentősen visszaveti az Ebola-járvány az érintett nyugat-afrikai országok gazdaságát, de a globális következmények is súlyosak lehetnek, ha nem fékezik meg a vírus terjedését.
Az év végéig több százezret is elérhet az Ebola-vírussal fertőzöttek száma, mielőtt sikerülhetne megfékezni a leginkább három nyugat-afrikai országot sújtó járványt. A héten ráadásul az Egyesült Államokban is azonosították egy férfinél a betegséget.
Az internet segítségével az USA-tól Európán át Ázsiáig szinte mindenhonnan toboroznak az Iszlám Államba, melynek hadserege több tízezres nagyságrendű is lehet.
A világ leggazdagabb terrorcsoportja lehet az Iszlám Állam, amely Szíriában és Irakban a rablás, a feketegazdaság, az olaj és a túszejtés révén milliárdos bevételre tesz szert.
A líbiai káoszból egyre inkább kétpólusú polgárháború rajzolódik ki. Az ország széthullása és az államépítés kudarca a közvetlen környezetének stabilitására is veszélyt jelent. Líbia csatlakozott Szíriához, Irakhoz, valamint a palesztín területekhez, ahol a regionális szembenállás szintén nagy mértékben akadályozza a különféle válságok rendezésére tett nemzetközi erőfeszítéseket. Az USA-ra már itt se hallgat senki.
Segítséget kér az IMF-től Ghána, amely nem bír a költségvetési hiányával.
Izrael négyórás humanitárius tűzszünete ellenére szerdán is tovább tombolt az erőszak a Gázai övezetben. Egyelőre nem körvonalazódik a tartós tűzszünet.
Az egyik legvéresebb nap volt a kedd Izrael és a Hamász gázai háborújában, miután száz palesztin és tíz izraeli katonai vesztette életét. Az egymás ellen harcoló felek eltökéltnek tűntek a harcok folytatására, az izraeli hátország egyként támogatja a palesztin támadó kapacitás teljes felszámolását – tapasztalta a HVG tudósítója a helyszínen.
Elszabadult az öldöklés a Gázai övezet izraeli inváziója nyomán, a nemzetközi közösség tűzszünetet követel. Bárhogy zárul is a konfliktus, szinte szikrázik a gyűlölet.
Pattanásig feszült a helyzet az izraeli–palesztin fronton, akár a harmadik intifáda is kitörhet. A béketárgyalások folytatására csekély az esély, egy gázai offenzívára annál nagyobb.
Nyílt küzdelem, választási csalás és korrupció színesíti a politikai életet Malawiban.
Tehetetlennek látszik az iraki kormány a szunnita törzsekkel szövetkező szélsőségesekkel szemben, a külső hatalmak érdekellentétei pedig gátolják a hathatós fellépést.
Irak széteséséhez vezethet, hogy szélsőséges szunniták jelentős területeket foglaltak el az ország északi részén. Új geopolitikai viszonyok születnek a Közel-Keleten.
Erőszak és káosz lett úrrá Líbiában, három évvel a Kadhafi-érát lezáró forradalom után. A NATO és a Nyugat, amely akkor katonailag beavatkozott, most hátat fordít.
Szinte megváltóként kerül az indiai kormányfői székbe pártja győzelme után Narendra Modi hindu nacionalista politikus. A Gandhik vezette Kongresszus Párt leszerepelt.
Teljes a zavar az ismét kátyúba jutott izraeli–palesztin békefolyamat folytatását illetően. A felek egyoldalú lépésekkel fenyegetőznek, az USA megint kudarcot vallott.
Fékezhetetlennek tűnik a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet Nigériában.
Szabad választással zárná le a sötét múltat Bissau-Guinea, amely a Latin-Amerikából Európába tartó kokain tranzitállomása.
Máig tartó hatása van a nemzetközi politikára, az igazságszolgáltatásra és Ruanda életére a húsz évvel ezelőtti genocídiumnak.