„Drága barátaim, Irak nem ugyanaz, mint 4-5 évvel ezelőtt” – hangoztatta Núri al-Maliki iraki kormányfő unos-untalan a vasárnap tartandó parlamenti választás előtti kampányában, utalva az országot majdnem polgárháborúba taszító, síiták és szunniták közti öldöklésre. Ezzel az üzenettel a 60 éves síita miniszterelnök pártja még jól szerepelt az egy évvel ezelőtti tartományi választáson, de ez most kevés lehet a sikerhez. Az utóbbi fél évben megint elszabadult az erőszak – ha nem is olyan mértékben, mint 2006–2008 között –, és Maliki sokat vesztett népszerűségéből.
Megkérdőjeleződött az a törekvése is, hogy az egység és az iraki nacionalizmus képviselőjeként lépjen fel a vallásilag és etnikailag sokszínű országban. Januárban négyszáz szunnita politikust – köztük több ismertet – zártak ki a választásból a néhai Szaddám Huszein egykori Baath Pártjához fűződő szoros kapcsolatai miatt. A kormányfőt azzal is megvádolták, hogy a közvetlen ellenőrzése alatt álló biztonsági erők politikai indítékkal is tartóztattak le embereket. Pedig a 2005-ben kompromisszumos megoldásként a kormányfői székbe került, kezdetben a többségi síiták érdekeit szem előtt tartó Maliki nemzeti vezetővé tudott válni.
A kormányfő több kihívója is olyan koalíciós listát állított össze, amelyen valamennyi etnikai és vallási közösség képviselteti magát. Maliki tehát nem állíthatja, hogy csak ő gondolkodik össziraki érdekek mentén. Bár az iraki pártok és amerikai intézetek által készített közvélemény-kutatások eredményeit nem hozták nyilvánosságra, valószínű, hogy Maliki Jogállam nevű pártszövetsége jócskán elmarad majd az abszolút többségtől a parlamentben, és koalícióra kényszerül. Gond azonban, hogy lehetséges partnerei – például a szintén síita Iraki Nemzeti Szövetség – már mást látnának szívesen a miniszterelnöki székben. Királycsinálók lehetnek megint a kurd pártok, amelyek nagyjából egyforma távolságot tartanak a nagyobb síita és szunnita formációktól.
A kurdok együttműködését alapvetően az befolyásolja, miként alakul a helyzet északon. A kurd autonómia határa mentén farkasszemet néznek egymással a kurdok félkatonai alakulatai (a pesmergák) és az iraki hadsereg egységei. A vérontást eddig csak az amerikai katonák közbelépése akadályozta meg. Az autonómia és a bagdadi kormány viszonyát területi, költségvetési és olajipari illetékességi viták mételyezik. Az esetleg hónapokig tartó kormányalakítási huzavona által keltett politikai vákuum csak kedvezne az erőszaknak.
Bár a 28 milliós iraki lakosság nagy része naponta kénytelen szembenézni a szegénységgel, a korrupcióval, a munkanélküliséggel, a fejlesztések hiányával, az iraki gazdaság nem omlott össze sem a válság, sem a 2008-ban rekordmagasságba ugrott olajár jelentős csökkenése miatt. A bizalmat jelezheti, hogy az IMF a múlt héten két évre szóló, 3,6 milliárd dolláros kölcsönt hagyott jóvá Bagdadnak. Irak költségvetési deficitje tavaly a GDP ötödére ugrott, az idén is hasonló arányt várnak, de jövőre a tervek szerint 6 százalékra apad.
Derűlátásra adhat okot, hogy Irak az utóbbi hónapokban tucatnyi szerződést kötött nemzetközi cégekkel a világ harmadik legnagyobb ismert kőolajtartalékának kiaknázására. A következő két évben várhatóan 430 új olajkút kezdi meg a fúrást, hat éven belül pedig a jelenlegi napi 2,4 millió hordós termelés 12 millióra ugorhat. Irak ezzel az élre kerülne a világon, megelőzve Szaúd-Arábiát. Ez azonban óriási beruházásokat igényel, új csővezetékekre, terminálokra, tárolókapacitásokra, erőművekre és új kikötőre is szükség lesz.
A zökkenőmentes választásban és a mihamarabbi kormányalakításban érdekelt az USA is, amely az idén augusztusig 50 ezerre csökkentené katonái létszámát, 2011 végére pedig teljesen kivonulna. Az ütőképes iraki hadsereg a tervek szerint csak 2020-ra állna fel, de Washington és Bagdad abban bízik, hogy a jelenleg közel 200 ezres iraki fegyveres erő addig is képes lesz megvédeni az országot és szembeszállni a választást megakadályozni akaró al-Káida helyi csoportjaival.
A kivonulást az USA győzelemként élheti meg. Ha kezelhető marad az erőszak mértéke, és nő az olajtermelés, igazoltnak vélheti Huszein diktatúrájának eltakarítását. Kérdés, ki lesz az igazi győztes, ha az amerikaiak távozásával tovább nő Irán befolyása Bagdadban. Teherán diplomáciával, kereskedelemmel, gázmegállapodásokkal, újjáépítési segélyekkel, vallási adományokkal sokkal hatékonyabban szól bele az irakiak életébe, mint bármely más arab ország. Sem a magát a szunnita iszlám bástyájának tartó Szaúd-Arábia, sem a kurd nacionalista törekvések miatt aggódó Törökország nem volt képes olyan diplomáciai és gazdasági hídfőállásokat kiépíteni Irakban, mint Irán a 2003-as amerikai invázió óta.
KERESZTES IMRE
