Kovács Gábor

Új korszak jön mostantól a jegybanknál: az egyik főellenség az infláció, a másik a kormány

Vége a jegybanki vészhelyzetnek, kivezetik az egy éve ideiglenesen működő, az árfolyamválság megakadályozása érdekében bevezetett eszközöket, megszűnik a kettős kamatrendszer. A következő hónapokban a 13 százalékos alapkamat csökkentése is terítékre kerül, de még sokáig maradnak a magas kamatok. Orbán Viktor az Országgyűlésben rombolta a jegybank hitelességét, minisztere, Nagy Márton pedig harcot hirdetett.



Varga Mihály új megszorításokat lengetett be, Matolcsy György a kormányt szapulta Egerben

Az idei hiány magasabb lesz a GDP 3,9 százalékára tervezettnél, de alacsonyabb a tavalyi 6,2 százaléknál, ennek érdekében a kormány kész kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedéseket bevezetni. Matolcsy György jegybankelnök szerint a magas infláció miatt zuhant ekkorát a gazdaság. A magas infláció oka pedig a „kalandor gazdaságpolitika”, „gazdaságpolitikai tömegbaleset”. Erős nyitány a Közgazdász-vándorgyűlésen.




A jegybank elzárva tartja a pénzcsapokat, az infláció letörésétől várja a növekedést

Szeptember végén 13 százalékra csökken az irányadó kamat, és újra az alapkamat lesz az irányadó, a tavaly ősszel bevezetett „ideiglenes” vészeszközök egy részét a jegybank pedig kivezeti. Októbertől csökkenhet az alapkamat, de nem lesz monoton, kiszámítható kamatcsökkentési pálya, és a kamatszint az infláció fölött marad majd. Jegybanki gazdaságélénkítés sem lesz, a cél mindenek felett az infláció letörése.





Nagyon gázos a kormány uniós ezermilliárdokért összerakott energiaterve

A lakossági energiatakarékossági felújítások és a megújulók támogatása helyett a kormány hatalmas összegeket költene a gázinfrastruktúra fejlesztésére. Uniós pénzből finanszíroznák a Mol leválását az orosz olajról – miközben a kormány százmilliárdokat von(t) el az olajmultitól különadóval, árstoppal. Az állami MVM és Mészáros Lőrinc Opusa is uniós pénzből fejleszthetne. A tervezet értékelésére a felügyelettel megbízott civilek is csak napokat kaptak.


Nyugdíjreformot ígért a kormány az EU-nak

Az egységes mértékű emelés és a magasabb ellátást kapó újak miatt megugrott a magas nyugdíjak száma. A rendszer ezer sebből vérzik, és ezzel a kormány is tisztában van. Mutatjuk, mit ígért az EU-nak.







A vízumbotrány ütötte meg a forintot, de a baj ennél sokkal mélyebb

A forint hetek óta trendszerűen gyengül, aminek nincs igazából konkrét, komoly oka, a befektetők sok apróság miatt kockázatos helynek látják Magyarországot. Fordulat és erősödés szeptemberben jöhet, de van esély negatív spirál kialakulására is. A jegybank nemrég felesküdött a forint védelmére, most mégis tétlen: a beavatkozással valószínűleg magának is és a forintnak is csak ártana.


A 2030-as GDP-duplázáshoz évtizedes pokoljárás vagy sosem látott csoda kellene

Az elmúlt években meredeken nőtt a számszerű magyar GDP, de csak a pandémia utáni visszapattanás, gazdasági zavarok, illetve a brutális infláció magyarázza ezt. Mindenesetre, ha minden így megy tovább, elérhető 2030-ra a 160 ezer milliárd forintos GDP – de ki akarná, hogy így menjen tovább? Máskülönben olyan csoda kellene, amit még az amúgy is kétes értékű akkuberuházások sem tudnak elhozni.



A jegybank beszélni sem hajlandó az alapkamat csökkentéséről, de a vonalakat nem nehéz meghosszabbítani

Az irányadó kamatot is 1 százalékponttal csökkenti a jegybank - derült ki a Monetáris Tanács júliusi kamatdöntő ülése után. Ha minden jól megy, szeptember végén csökkenhet az alapkamat 13 százalékos szintjére. És ha az infláció a várakozásoknak megfelelően lassul tovább, addigra vaskosan pozitív lesz a reálkamat-környezet, amire az infláció tartós letöréséhez szükség van.