Ismeretlen ismerős: újabb kínai autógyártó érkezett Magyarországra, itt a Geely
A többek közt a Volvo és a Polestar mögött álló Geely megkezdi saját márkás hibrid és elektromos autói itthoni forgalmazását, első körben két SUV érhető el a kínálatban.
A többek közt a Volvo és a Polestar mögött álló Geely megkezdi saját márkás hibrid és elektromos autói itthoni forgalmazását, első körben két SUV érhető el a kínálatban.
Kipróbáltuk a Volvo legkisebb szabadidő-autójának, az EX30-nak a magyar utakra való terepes változatát, a 3,7 másodperces 0-100-as szintidejével a legújabb Porsche 911 Carrerát is legyorsuló első elektromos Cross Countryt.
A Peugeot több érdekes újdonságot vezet be 2026-ban Magyarországon – a francia gyártó budapesti sajtórendezvényén jártunk.
Az elsőként világító emblémával ékesített és 8 év garanciával támadó faceliftes Peugeot 308 többek közt 10 millió forintos nyomott árú Business Edition dízel kombiként is kapható.
Zord téli körülmények mellett hátsókerék-hajtású verzióban fogtuk vallatóra a svéd gyártó első igazi 800 V-os villanyautóját, a mostanság mindent elárasztó divatterepjáróknál alacsonyabb és nyúlánkabb formájú Volvo ES90-et.
A 100 százalékban elektromos meghajtású autók egyre többek életébe belesimíthatók, azonban továbbra is szép számmal akadnak olyanok, akik a hatótáv és a töltési nehézségek miatt inkább távolságot tartanak. Nekik készülnek a legújabb hibrid kocsik, melyek egyre fejlettebb technikával minimalizálják a benzinfogyasztást és a károsanyag-kibocsátást.
Megérkeztek hazánkba a felfrissített Omoda 5 első példányai, melyek pontosan ott változtak a legnagyobb mértékben, ahol erre szükség volt. Kipróbáltuk az erősebb és szerényebb fogyasztású legfrissebb kínai hibrid SUV-ot.
Hiába gyengébb 68 lóerővel a Turbo csúcsmodellnél, vezetési élmény fronton mégis új távlatokat nyit a Macan GTS, mely ólomnehéz elektromos SUV mivolta ellenére könnyedén legyorsulja a Porsche 911 Carrerát.
Kékvérű luxus, brit elegancia, földöntúli kényelem. Kipróbáltuk, hogy milyen autó a gyakorlatban a legendás alapmodellnél némileg kisebb és sportosabb oldalhajtás, az esetünkben 6 hengeres plugin hibrid technikájú Range Rover Sport.
Megérkezett a Jaecoo 7 szerényebb árú kistestvére, a kompakt Jaecoo 5, mely karakteres külsővel és prémium belsővel támad rá a hazai bestseller Suzuki S-Crossra és a Dacia Dusterre, de egyelőre van egy komoly negatívuma.
Megérkezett a gránátoknak is ellenálló páncélozott Mercedes S 680 Guard legújabb változata.
Az új év e-autói ismét többet tudnak, mint az elődeik. Sokat fejlődtek a villanymotoros hajtásláncok, egyre nagyobb kapacitásúak az akkumulátorok, az eminensek hatótávja már 800 kilométer felett jár, és a töltési sebesség is új magasságokba hág.
Mínusz 10 Celsius fok, sűrű havazás, csúszós hegyi utak, autópályázás. Az elektromos autóknak legkedvezőtlenebb körülmények mellett vágtunk neki egy csehországi útnak a 3,5 másodperces 0-100-as gyorsulású legújabb Teslával.
A Hisense M2 Pro olyan kompakt és könnyű, hogy bármikor könnyen felkapható és átvihető a másik szobába vagy akár a nyaralóba. Kipróbáltuk a háromszínű lézerrel kis méretben 200 colos képet vetítő legújabb projektort.
A történelem legkomolyabb ráncfelvarrása során az S-Klasse alkatrészeinek több, mint fele megújult.
A listaárakat 1,9-6,7 millió forinttal csökkentő Lexus megkezdte a hibrid és elektromos változatokban készülő ES szedán hazai forgalmazását.
A Toyota nemcsak teljesen elektromos, hanem plugin hibrid fronton is komoly letámadásra készül hazánkban.
A gigantikus Hot Wheels Monster Truckok úgy pusztítják a metanolt, mintha nem lenne holnap, és közben egymással versengve akár 10 méter magasra ugratnak, illetve kiszolgált személyautókat lapítanak ki.
792 kilométeres hatótávolsággal kecsegtet a Mercedes alacsony építésű új elektromos modellje, az általunk a kőkemény téli hidegben próbára tett CLA EQ. Vázoljuk, hogy a barátságtalan időjárás a gyakorlatban mekkorát harap ki az ígéretes újdonság hatótávjából.
A 3,5 perc alatt cserélhető akkumulátorú elektromos autókat gyártó Nio megnyitotta első magyarországi kerekedését, ahol az elérhető árú Firefly kisautó és a minden földi jóval kényeztető Nio EL8 luxus-SUV is megtekinthető.