Révész: Legyen meg az István akarata
Erősek és büszkék vagyunk már vagy 100 éve mindig. Vélemény.
Erősek és büszkék vagyunk már vagy 100 éve mindig. Vélemény.
Miután a törvényesség minden rend alapja, annak védelmében nem habozhatunk átlépni a törvényesség határait - a HVG munkatársa szerint ehhez a bölcsességhez igazodik Orbán Viktor, amikor Horthyt méltatja. Vélemény.
Aki nem választja el a rendszerellenességet a rendszeren belüli kritikától, annak a beszéde csakis piszkos, annak a programja csakis elmosódott és hiteltelen lehet. Vélemény.
Újabb szép nagy adósságválság. Ez lesz az Orbán-éra egyik legsúlyosabb öröksége. Ennek az örökségnek kétféle áldozata lesz. Akik tehetnek róla, meg akik nem.
Halott gyerekek estek le a fákról, napokig véresen közlekedtek a városi buszok Novocserkasszkban ötvenöt évvel ezelőtt. Azokkal a buszokkal szállították el a halottakat a városból a jeltelen tömegsírba. Az 1962. június másodikán lezajlott novocserkasszki vérengzés egyetlen áldozatát sem temethették el szeretteik.
Megélt az éterben 48 évet, 2500 folytatást, kiszolgált minden kurzust. Amikor indult, még "ellenforradalmárokat" akasztottak, mire véget ért 2007. május 21-én, Gyurcsányék próbálták átverni az egészségügyi reformot.
Az ellenfelek módszeres és gátlástalan lejáratása nem most kezdődött, a fehér terror és a bolsevik hatalom is buzgón élt vele. Ám nem volt tőle mentes a rendszerváltást követő időszak sem.
Tanulni kellene a köpönyegforgásból, mert lesz még ilyen.
Lehet még Soros György a magyar Fethullah Güllen, lehet még a török sajtó és sajtómunkások sorsa, a török katonák, rendőrök, egyetemi tanárok és egyetemek, bírók és bíróságok, civil szervezetek és emberjogi aktivisták, ellenzéki pártok és politikusok sorsa – a magyaroké.
Létezik-e „nemzetpolitika”? Válasz Bauer Tamásnak.
Alighanem Ivo Pogorelich a legnagyobb formátumú zongorista, aki nem koncertezett még Magyarországon. De most fog. Közel a hatvanhoz. Éppen itt az ideje.
Van egy jó hír és egy rossz. A jó, hogy semmi nem válik visszafordíthatatlanná. A rossz meg az, hogy tényleg ezek fognak még itt évekig garázdálkodni.
Fölcsendült az öndicséret, amely szerint „minden korábbinál alacsonyabb szintű a csecsemőhalandóság”, noha az elmúlt száz év szinte minden esztendejére el lehetett ezt mondani. Arról viszont hallgatnak, hogy a demográfiai kilátások minden eddiginél rosszabbak.
Jó munkát végeztek a pártok: olyan erővel kenték annak idején egymásra a Kulcsár-botrány miatti felelősséget, hogy a polgárok fáradtan fordultak el az ügytől. És mint megannyi más nagy botránynál, itt is eltűnt minden politikai szál, mire az igazságszolgáltatás végiggyűrte magát a történteken. Révész Sándor visszatekintése.
Nemzeti egység szabad országban nem létezhet. És ez így van jól.
A KDNP-nek nőnap után szeretettel.
Tíz évvel ezelőtt ezen a napon, 2007. március 3-án 14 vasúti mellékvonalon megszűnt a személyszállítás. Ötöt közülük újranyitott az Orbán-kormány 2010-ben, a többi azonban ígérete ellenére zárva maradt.
Az álmok tömeggyilkosa a valóság, mely minden reggel visszatér. Vélemény.
Akit le lehet buzizni, az meg is érdemli.
Napra pontosan tíz esztendeje annak, hogy el kellett kezdeni fizetni az orvosi vizsgálatokért. Ma már nem kell, mégis többet költünk az egészségügyre, mint akkor, az állam meg kevesebbet. A vizitdíj örökségét mégsem vállalja senki.