A világháború és a rendszerváltás között senkinek nem állt módjában ─ szélesebb körben ─ pozitív képet közvetíteni bármely vonatkozásban a Horthy-korszakról. Nem is élt ilyen kép szinte senkiben, aki abban a közel fél évszázadban nőtt fel. A többséget meglepte, a fiatalokat leginkább, hogy a hatalomra jutott történészekkel és "történelmi pártokkal" megjelent pozitív erkölcsi mérceként a horthysta régmúlt.

Orbán Viktor a fiatalok nevében vetette el ezt a mércét: "Másodrendű embernek tekintenek bennünket azokhoz képest, akik megéltek valamit az általuk Isten, Haza, Család szentháromságnak mondott 'boldog békeidőkből'. Sok kormánypárti úriember véli úgy, hogy miután mi nem szerezhettünk tapasztalatokat azokban az 'emelkedett erkölcsű időkben', amikor százezerszám küldték lágerbe vagy a Don-kanyar mellé meghalni az ártatlanokat, nem is érthetünk semmit a világ dolgaiból." (Orbán Viktor: A fiatalok és a rendszerváltás, 1991. szeptember 28. Népszabadság)

1993-ban Horthy Miklós személye körül kialakultak a frontvonalak. Az MSZP és az SZDSZ a legélesebben elítélte Horthy apológiáját és félhivatalossá, médiaeseménnyé emelt újratemetését. Az MDF szétesésével elkülönült egymástól a "mérsékelt jobboldal" Antall József által kifejtett, árnyaltan pozitív Horthy-képe és a szélsőjobboldal Horthy-magasztalása. Ezektől a frontvonalaktól ellépett az 1993 tavaszán Orbán Viktor elnökségével irányt váltott, az MDF-fel való kapcsolatépítést a közös székházmutyival a háttérben megalapozó Fidesz. Közölték, hogy a Fidesz politikusai egyénenként sem vesznek részt az újratemetésen, amúgy pedig "a Fidesznek" ─ Orbán Viktor szavaival ─ "nincs véleménye Horthy Miklós újratemetéséről", mint ahogy a mohácsi vészről és a Tatárjárásról sincs.

Bayer Zsolt éppen ekkortájt szakított (ideiglenesen) a Fidesszel, ezért neki volt véleménye: "lakodalmát ülte a kormányzó sírjánál a szervilizmus az ostobasággal. /…/… tudom, mennyi mocskot lehet szépen, egyenletesen elkenni a 'történelmi körülményekre' való hivatkozással", de legalább azt kellene valahogy megmagyarázni, hogy egy magát népinek nevező szellemi, kulturális, politikai irányzat miért ácsingózik a kormányzó sírjánál? /…/ A hárommillió koldus sírjához ki menjen, ha megint 'cicáznak a szép csendőrtollak'? Horthy sírjától hazamenve s a nép-nemzeti paprikás döfit fölzabálva levesszük a polcról Féja Gézát, Veres Pétert vagy akár Adyt? Nem kéne fölköpni a levegőbe, oszt, hamar aláállni?" (Kritika, 1993/10.)

Ehhez ugyanez a szerző még hozzátette az 1994-es választások után: "A kormányzó sírjánál nyilvánult meg az új hatalmi elit azon szándéka, hogy az elmúlt negyven évet zárójelbe téve, Kádár diktatúráját Horthy embertelen és tisztára moshatatlan rendszerével 'haladja meg'." (Népszabadság, 1994. június 1.)

Schmidt Mária még nem a Fidesz, hanem az Antall-éra Horthy-apológiáját igyekezett alátámasztani, amikor 1993-ban előállt azzal a számtalan dokumentummal cáfolható állítással, hogy a kormányzó 1944 júliusáig, amikor rövid időre leállította a deportálásokat, nem tudta, mi történik Auschwitzban a zsidókkal. Schmidt Mária korábban, amikor még a történelmi források tekintetbe vételével alakította ki a véleményét, azt írta, hogy "1944 tavaszán, amikor a magyar zsidóság végzete beteljesedett, már mindenki tudta, milyen sors vár a 'keletre telepítettekre'". Mások mellett "tudták Magyarország felelős beosztású hivatalnokai. Tudták, és nem tettek semmit." A magyar vidéki zsidóság megsemmisítését "a magyar és egyben az európai történelem legsötétebb fejezetének" minősítette az ifjú Schmidt, az 1941-es, a német vezetés által kifejezetten ellenzett, tömegmészárlásba torkolló kárpátaljai deportálást pedig a holokauszt főpróbájának nevezte.

Schmidt 1995-ben még korlátozott, 2000-ben már rendes, normális polgári demokráciának minősítette a Horthy-korszakot egészen a német megszállásig, a zsidótörvényekről pedig ─ szintén a történelmi források ellenében ─ azt állította, hogy azok kivétel nélkül német nyomásra születtek meg. Schmidt egy 1999-es előadásában ─ szintén korábbi nézeteivel ellentétben ─ azt állította, hogy "a második világháború nem a zsidóságról, nem a népirtásról szólt. Bármennyire is sajnálatos: a holokauszt, a zsidóság kiirtása vagy megmentése mellékes, mondhatni marginális szempont volt, ami egyik fél háborús céljai között sem szerepelt.”

Schmidt Mária az első Orbán-kormány idején a miniszterelnök főtanácsadója, a XX. és a XXI. Század Intézet majd a Terror Háza főigazgatója lett. A Terror Háza által képviselt történelemkép a nyilas és kommunista diktatúrákra szűkíti a terror időszakát, kiveszi belőle 1944 tavaszát, amikor a magyar zsidóság túlnyomó részének deportálása megtörtént.

Schmidt 2010 óta valamennyi vezető posztot birtokolja, amely a hivatalos történelemkép formálása szempontjából lényeges, és ezen monopóliuma a miniszterelnök számára annyira fontos, hogy rá, a zsidó szervezetek által legkevésbé elfogadott személyre bízta a holokauszt 70. évfordulójának központi projektjét, a Sorsok Házát, amelyet a zsidó szervezetek számára elfogadhatatlan koncepciója miatt máig sem nyitottak meg.

1999-ben Kövér László egy fórumon kijelentette, hogy a "zsidókérdéssel" foglalkozni kell, de ezt a témakört sajnos szalonképtelenné teszi Csurka István és pártja. 2002-re szövetséges viszony alakult ki a MIÉP és a Fidesz között, a 2002-es választások második fordulójában a MIÉP jelöltjei visszaléptek a Fidesz javára, amit Kövér szívélyesen üdvözölt. Csurkát öt esztendővel ezelőtt Kövér jelenlétében eltemették, a MIÉP már rég nem közéleti tényező, de Kövér azóta is magába fojtja és hívei képzeletére bízza, amit a "zsidókérdésről" gondol.

2004-ben a nagykőrösi önkormányzat valamennyi fideszes képviselője igennel, valamennyi szocialista képviselője nemmel szavazott a Horthy-szobor fölállítására. Czira Szabolcs, a város fideszes polgármestere a frakciójával ellentétesen foglalt állást, így a szobrot nem állították fel.

2006-ban elkészült a Fidesz prominens tagjának, Koltay Gábornak a kormányzót kritikátlanul dicsőítő "dokumentumfilmje", a Horthy, a kormányzó. Ungváry Krisztián Népszabadságbeli kritikája szerint "a film az apológián túlmenően súlyos valótlanságokat tartalmaz. Ezek terjesztésében Nemeskürty István jár élen, akiről itt Horthy bölcsességéről és államférfiúi nagyságáról hallhatunk, miközben ma is aktuálisnak tartja Requiem egy hadseregért című, nemrégiben újra kiadott művét, miszerint a Horthy-rendszer szándékosan halálra ítélte s pusztulni küldte ki a Donhoz a 2. magyar hadsereget."

2007-ben megjelenik a Horthy-Orbán-kontinuitás gondolata a Fidesz táborában. Bencsik András a Demokrata vezércikkében 2007. május 3-án ezt írja: „amint Putyin egyik előfutárának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak is erővel és erkölccsel sikerült csak a bolsevik elitizmus által okozott káoszt felszámolni, és a korlátozott demokrácia kulisszái között egy irányított és a második világháborúig meglepően sikeres államvezetést megvalósítani, vajon az ugyanezen az úton haladó Putyin elnök képes lesz-e olyan utód kezébe adni a stafétát, aki az államépítést folytatja, avagy visszatér a 'demokratikus' káosz... A részeges és korrupt Jelcint egy kemény és tudatos államépítő váltotta fel. Gyurcsányt és tettestársait is... egy hasonlóan kemény és tudatos államvezetésnek kell felváltania.”

Ez a koncepció ekkor még ellentétben állt a Fidesz vezérkarának Putyin-képével. Németh Zsolt, a Fidesz akkor még elsőszámú külpolitikusa fulmináns cikkekben támadta a Népszabadság hasábjain (is) Gyurcsány közeledését Putyin Oroszországához, és arra bíztatott, hogy "ne legyünk szemérmesek", tegyük szóvá a moszkvai ellenzéki tüntetések szétverését, a koncepciós pereket, a civil szervezetek és a független média elleni brutális támadásokat (l. pl. Németh Zsolt: Még egyszer Oroszországról, 2007. május 9.). Abban az évben az '56-os forradalom évfordulóján maga Orbán is úgy vélekedett, hogy „a keleti politika nem tűri az önállósodást, a függetlenséget, a szabadságot... kiszolgáltatottá vetkőztet, megfélemlít... ma egy újratatarozott hatalom terjeszkedik Ukrajnától Közép-Európán át a Balkánig.”

Azóta a keleti nyitás és az "illiberális demokrácia" meghirdetésével elhárultak az akadályok az elől, hogy Orbán hallgatólagosan az általa a minap kiváló államférfiúnak minősített Horthy Miklós örökösének tekintse magát.

2009-ben Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban bejelentette, hogy korábbi nézeteivel ellentétben most már meg van győződve arról, hogy "minden ráhordott mocsok és hazugság ellenére, Horthy Miklós igazi államférfi volt. Tisztességes, becsületes, hazáját mélyen szerető, s talpig úriember." Írásának leghangsúlyosabb mozzanata az az epizód, amikor 1939. március 15-én Horthy Miklós az Operaházban saját kezűleg "elintézte" a zajongó nyilasokat.

Az előző évben, 2008-ban Orbán Viktor vette elő ezt a történetet, amikor egy szűk körű beszélgetésen azt mondta, úgy fog elbánni a Magyar Gárdával, mint Horthy a nyilasokkal, amikor két pofonnal hazaküldte őket. (Nb. lehetséges, hogy az Operaházban "elhárított" nyilas fellépés Horthy rendőrségének provokációja volt. Mindenesetre a nyilas párt nevében Hubay Kálmán az Országgyűlésben a leghatározottabban cáfolta, hogy ők szervezték volna a demonstrációt, elhatárolta pártját a tüntetőktől, a nyilasok nevében hűségét és hódolatát fejezte ki a kormányzó iránt, aki "országot épít és országot tart". Két hónappal később pedig a "hazazavart" nyilasok hatalmas sikert értek el az országgyűlési választásokon, soha olyan népszerűek nem voltak, mint akkor.)

Ekkor a Fidesz tábora a Horthy-kérdésben megosztott volt. Bayer cikkével egyidőben a Heti Válasz egészen más szellemű, inkább negatív, mint pozitív összeállítást közöl Horthyról. Ablonczy Balázs leszögezi, hogy a nyilasok felpofozása már Horthy korában sem volt célravezető megoldás.

Közvetlenül a 2010-es "fülkeforradalom" után kivették a Btk-ból a holokauszt fogalmát. A "holokauszt nyilvános tagadása" helyett "a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más emberiség elleni cselekmények" nyilvános tagadása vált büntethetővé, vagyis a holokauszt immár törvényileg is a nyilas diktatúrához kötődött, holott a magyarországi zsidók túlnyomó többségét Horthy kormányzósága idején deportálták.

2011-ben a "rendkívüli szociális érzékenységéről" tanúságot tevő, a Magyar Élet mozgalmával "pénzügyi és szellemi szabadságharcot" indító Imrédy Bélát magasztalja Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban. A cikk szerint a kartellek ellen vívott harca miatt nyírták ki a legundorítóbb eszközökkel, zsidó dédanyjára hivatkozva Imrédyt, aki lemondatása után visszavonult a politikától, majd az antiszemitizmus vádjával végezték ki éppen őt, aki mindent megtett a zsidó vagyonok Németországba hurcolása ellen. (Nb. Hitlerhez a magyar politikai vezetők közül Imrédy állt legközelebb, Hitler őt akarta a megszállás után a miniszterelnöki székben látni, a zsidókat az ő közreműködésével fosztották meg a vagyonuktól, és 1944-ben a megszállókat buzgón kiszolgáló kormány tagjaként ő sürgette legerőteljesebben a deportálások folytatását és a fővárosi zsidóság maradéktalan kiirtását.)

2012-ben két fideszes politikus, Kovács Péter, XV. kerületi polgármester és Szatmáry Kristóf államtitkár volt a fővédnöke annak a bálnak, amelynek bevételét Horthy lovasszobrának felállítására szánták. Nem sokkal ezután Csókakőn a fideszes polgármester részvételével avatták fel a kormányzó szobrát. Ekkor a miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy Lenin-, Sztálin vagy Hitler-emlékművet határozottan ellenezne, de Horthy nem volt diktátor.

2012 májusában a Jobbik elnöke, Vona Gábor a parlamentben Horthy Miklósnak, "a huszadik század legnagyobb államférfijának" rehabilitálását követelte. Az Orbán-kormány nevében Rétvári Bence államtitkár nem vitatkozott Vona történelmi értékelésével, csak leszögezte, hogy Horthyt nem ítélték el, tehát jogilag rehabilitálni sem kell. Viszont Horthy mentette meg a deportálástól a budapesti zsidóságot, fellépett a szélsőségek ellen, "és még sokáig lehet sorolni azokat a történelmi érdemeket, amelyek Horthy Miklós érdemei".

2012 júniusában Ellie Wiesel visszaadta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagy Keresztjét tiltakozásul, amiért Kövér Lászlő házelnök Szőcs Géza és Vona Gábor társaságában részt vett a Nyírő József tiszteletére rendezett erdélyi ünnepségen. Nyírő a Nyilaskeresztes Párt tagja, lelkes híve volt, és szenvedélyesen helyeselte, illetve szorgalmazta a magyarországi zsidók deportálását. Kövér Wieselnek írott válaszlevelében azt állította, hogy Nyírő József nem volt fasiszta és nem volt antiszemita.

2013-ban Lezsák Sándor hívta fel magára a figyelmet Horthy Miklós dicsőítésével, 2014-ben pedig Boross Péter mondta el egy konferencián, hogy az ő gyerekkori tapasztalatai nem támasztják alá, hogy a negyvenes években antiszemitizmus lett volna Magyarországon, és ideje lenne végre "talpra állítani" a Horthy-korszakot.

2013. december 31-én a kormány döntést hozott arról, hogy a Szabadság téren állítsák fel a német megszállás áldozatainak emlékművét. Az emlékmű egyik főalakja Gábriel arkangyal, Magyarország patrónusa, melyre lecsap a német birodalmi sas. Az emlékmű ellen zsidó és nem zsidó szervezetek és magánszemélyek tömege tiltakozott, egyrészt azért, mert a Harmadik Birodalom áldozataként tünteti fel a Hitler oldalán hadba lépő, a zsidótörvények sorát megalkotó, a deportálásban a megszállókkal a legkészségesebben együttműködő, azt aktívan támogató és gyorsító magyar államot. Másrészt fölvetették, hogy a birodalmi sas a németség ősi jelképe, és a németség nem azonosítható a náci megszállókkal.

Orbán Viktor az emlékmű ellen tiltakozó Dávid Katalin művészettörténésznek írott levelében az első felvetést elutasította, a másodikat igazolta. Orbán szerint a megszállók a németek voltak, akik akkor a náci berendezkedés rendje szerint élték az életüket. Orbán egy államot azonosít egyazon származású-identitású emberekkel. Vagyis megteremti az alapot ahhoz, hogy a hitleri birodalommal szövetségre lépő magyar államot azonosítsák a magyarokkal. (Pár hónappal korábban, 2013 augusztusában írta Bayer a Magyar Hírlapban az Alföldy Róbert rendezte István a király kapcsán: „aki szerint, ha német: akkor az náci, ha katolikus pap: akkor náci és/ vagy verőlegény – az nem művész, csak egy közhelyes kretén”. )

Másrészt, Orbán kortünetnek tekinti, hogy az angyalt Magyarországgal azonosítják. Szerinte a kompozíció nem a magyar államról szól, hanem az áldozatok százezreinek állít emléket. (Az Orbán által kifogásolt értelmezés magától, az emlékmű alkotójától származik, aki leszögezte, hogy „Gábriel arkangyal, Isten embere, Magyarország szimbóluma.”

Orbán ebben a levélben azt is leszögezi, hogy, „amit mi, magyarok megtehettünk, megtettük. Bocsánatot kértünk, habár tudjuk, hogy a népirtókkal való kollaborálás bűne megbocsáthatatlan".

Ez a fogalmazásmód a magyarokat ("mi, magyarokat") és a holokauszt áldozatait két külön entitásnak tételezi, tehát ellentmondásban áll azzal a formulával, amellyel az Orbán-rezsim politikusai a megemlékezések során a holokauszttal kapcsolatban élni szoktak, miszerint a holokauszt áldozatai a magyarság, a magyar nemzet részei voltak. Például: "A magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak." Martonyi János, 2013. október. (Egyébiránt ez nem egészen így volt, nem minden elkövető és nem minden áldozat volt magyar. A Kárpátaljáról deportált jiddis anyanyelvű ortodox zsidók túlnyomó részének például nem volt magyar identitása. )

"A kormány olyan politikusnak nem támogathatja a szoborállítást, aki együttműködött az elnyomókkal" - ezt nyilatkozta Orbán Viktor 2015 végén. Ezen az alapon ellenezte, hogy Hóman Bálint vagy Horthy Miklós szobrot kapjon. 2017 májusában Perkátán a fideszes többségű önkormányzat megszavazta, hogy szobrot állítsanak Horthy Miklósnak. A szobrot végül azonban a helyi lakosság tiltakozása miatt mégsem ott, hanem Kálozon állították fel.

2016-ban Bayer Zsolt megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Ekkor számos kitüntetett visszzaadta a kitüntetését. "Nehezen tudom értelmezni, hogy aki hétről hétre a gyűlölködéssel hívja fel magára a figyelmet, miért és milyen teljesítményre érdemel állami kitüntetést" - írta ekkor az Orbán-kormánnyal egyébként szívélyes viszonyban álló Köves Slomo. (Példák: "1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust." Magyar Hírlap, 2008. március 18. "Magyarországból bűz árad - írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff./…/ Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben." Magyar Hírlap, 2011. január 4.)

Miként a föntiekből kitűnik, nem újdonság sem az, hogy az Orbán Viktor vezette politikai táborban kiemelkedő államférfiúnak tartják Horthy Miklóst, sem az, hogy elítélik a magyarországi zsidók deportálását. Mindkettőre és az egymást kizáró állításokra (közkeletű nevén a kettős beszédre) szükség van ahhoz, hogy egy táborban tartsák a kormányzó és a Horthy-korszak híveit és áldozatait, illetve azok leszármazottait, továbbá mindazokat, akik nem kívánnak kilépni a holokauszt elítélésének európai konszenzusából.

Az antiszemtizmussal szembeni zéró tolerancia sem új dolog, ezt Orbán Viktor 2012 nyara óta már számos alkalommal meghirdette. Azóta derült ki, hogy sem Bayer Zsolt, sem Nyírő József, sem Imrédy Béla nem antiszemita. Horthy Miklósról pedig már negyedszázaddal ezelőtt kimondatott Antall József által, hogy nem antiszemita, hiába vallotta magát annak. Ahol bárki lehet nem-antiszemita, ott nyilván antiszemita is lehet bárki. Az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia ebben az esetben csupán lehetőséget jelent a szólásszabadság önkényes korlátozására.