Ópályiban augusztus 15-én baleset történt.

Van egy kétéves áldozat, aki cigány, éppen hogy túl van az életveszélyen, megműtötték, az intenzíven ápolják.

Van egy másik cigány, aki a gázolót elküldte a helyszínről, gondoskodott arról, hogy ne lehessen bántódása. Ő Máté Sándor, a helyi cigány önkormányzat tagja, korábbi elnöke, aki 2004-ben a rasszizmus elleni világnapon a Roma Polgárjogi Alapítványtól Polgárjogi díjat kapott "a romák emberi jogainak érvényesüléséért folytatott tevékenységéért".

Van egy gyanúsított, a nem cigány gázoló, aki ellen a Mátészalkai Rendőrkapitányság "közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt" rendelt el nyomozást.

Máté Sándor elmondta az egyik riporternek: már korábban kezdeményezték, hogy helyezzenek el fekvő rendőrt azon a részen, ahol a baleset történt, mert az egy veszélyes rész. Túl gyorsan jönnek ott az autósok. Herdon János, a nem cigány polgármester is elismerte, hogy ez így van, és a következő önkormányzati ülésen "megpróbálnak megoldást találni a problémára". Ha korábban próbáltak volna, a baleset bizonyára nem következett volna be. A gázoló a közelben lakik, ismernie kell a viszonyokat.

Van egy cigánytelep, ahol nem polgárosodott lakosság él, nem a polgárosodott társadalom normái szerint. Nem úgy közlekednek, nem úgy vigyáznak a kicsikre. Veszélyt jelentenek önmagukra is, másokra is, és főleg borzalmas körülmények között élnek.

Azt tudjuk, hogy a kisgyereken kívül senkinek nem esett bántódása. Azt nem tudjuk, hogy mi esett volna meg, ha Máté Sándor nem lép közbe. Olaszliszka óta pár évenként hallunk lincshelyzetről, a liszkai halálos volt, a többi sérülésekkel járt, azokra sem mondanám, hogy "csak". A veszély nem azonos a tettel, de veszély. Éppen elég ahhoz, hogy Máté Sándor közbelépjen. Sem ő, sem a gázoló nem tehetett okosabbat, mint amit tett.

A Blikk viszonylag tárgyszerű cikke alá tömérdek komment került. Egy foglalkozik a gázoló felelősségével, a többi "a cigányok" felelősségre vonását követeli. Értesülhetünk róla, hogy pár nappal ezelőtt a gyámügy kiszállt az illető családhoz, amelytől kiskorúak veszélyeztetése miatt valószínűleg elveszik "a nyolc purdét". Egy másik kommentelő szerint az sem használ, mert csinálnak majd helyette tízet. Persze már a nyolc purdé sem létezik, az elgázolt Szebasztiánnak, mint olvasom, két testvére van.

Ópályiban kiválóan mennek a dolgok

"Legutoljára Ópályiban jártam, ahol díszpolgárrá fogadtak. A lakosság harminc százaléka cigány, és kiválóan mennek a dolgok. Remek polgármester vezeti a települést." Ezt nyilatkozta Habsburg Ottó a Szabad Földben másfél évtizeddel ezelőtt.

Ópályiról sok szép dolgot olvashatunk. Rendeznek itt roma napot, hagyományőrző csoportok műsorával, tánccal, énekkel, díszbeszédekkel. A nagyvilágban szétszóródott ópályiak világtalálkozójáról is értesülünk. Erdélyi Miklós polgármester beszámolt a Szabad Földben arról, hogy "megható ünnepséget szervezett a cigány kisebbségi önkormányzat Ópályiban a nyugdíjba vonuló óvónőknek. Máté Sándor elnök köszöntötte több évtizedes munkája után Papp Jánosné Marica vezető óvónőt, valamint Gáspár Istvánné Marica és Szolnok Zoltánné Erzsiké óvó néniket. Az óvodánkba sok cigánygyerek jár, és az óvó nénik soha nem tettek különbséget gyerek és gyerek között."

2010-ben a Népszabadság hírt adott róla, hogy az európai Roma Oktatási Alap négy ország 16 régiójában uniós pénzen 22 hónapos projektet indított azzal a céllal, "hogy már óvodába kerülésük előtt segítséget nyújtsanak a hátrányos helyzetű gyermekeknek. Ennek során a szülők a beíratáshoz, az otthoni neveléshez kapnak segítséget, a tanárok pedig készségfejlesztő és konfl iktuskezelő módszereket sajátíthatnak el."

A projekt 2012-ig tartott. Huszonkét hónap, és más semmi. 2012-ben a Hetek riportot közölt Ópályiról. Idézzük: "Ópályi község roma telepén harmadik világbeli állapotokat találtunk. A polgármester elmondta, ezen a területen 87 ház - főleg romos állapotú épület - található, amelyben mintegy 1000 ember lakik. Itt nincs vezetékes víz és szennyvízcsatorna, az emberek vagy az udvaron vagy az egyik házsor mögötti, magas gyomnövényekkel takart területen végzik a dolgukat. A terület tele van szabadon kóborló kutyákkal, akik nem kapják meg a kötelező oltásaikat. Döbbenetes, de ők tüntetik el az emberi ürüléket a környékről, ahol egyébként a patkányok is mindennapi vendégek. Egy leégett padlású, ajtó nélküli romházba is benézhettünk, ahol egy asszony él négy, 10 év körüli kisgyermekével." Továbbá: "A hónap közepe táján a közeli élelmiszerboltok is bezárnak, mert veszélyes lenne az éhező emberek között a nyitva tartás."

2010 őszén a Habsburg Ottó által remeknek ítélt polgármestert a Fidesz a maga emberével kívánta leváltani. Nem sikerült. Viszont a megyei választási bizottság megsemmisítette a választási eredményeket, mert "150-200 kisebbségi választópolgárnak" előre kiosztottak egy listát arról, hogy kire kell szavazni. Például a fideszes polgármesterjelöltre kellett volna. Lám, mire jó Bayer Zsolt pártjának egy ilyen kisebbség.

A települést tizennyolc éven át vezető, sokszor újraválasztott polgármestert idén tavasszal sikerült megbuktatni. Abba bukott bele, hogy "a szegregált területek integrációjára irányuló" uniós projektre akart pályázni, amelyből a bérleti díj fizetésére és lakásfenntartásra alkalmas roma családok számára kívánt a telepen kívül szociális bérlakásokat vásárolni. A lakosság tiltakozott, a képviselőtestület feloszlatta magát, és a márciusi választáson, melyen hat független jelölt indult, Herdon János nyert 37%-kal, a régi polgármester pedig 24%-ot kapott.

Ópályi honlapján jelen pillanatban egy szó sincs az augusztus 15-i drámai történésekről. Ha jól látjuk, akkor a honlapot augusztus 4-én frissítették utoljára, amikor a Községi Hírmondóban a polgármester tájékoztatta a lakosságot arról, hogy megválasztása óta egy csomó uniós pályázatot megnyertek, ennek köszönhetően a község vagyona 100 millió forinttal gyarapodni fog. Ebből nem jut majd egy fillér sem arra, hogy érdemben változzon a gettó népének élete. De legalább "felújításra kerül a már balesetveszélyessé vált 4117 Sz. (fő)út". (A baleset a 4116-os úton történt.)

A csütörtöki Népszavában összeállítást olvashatunk a gettók felszámolását célzó programok összeomlásáról. Az MSZP-SZDSZ-kormány 2004-es programja szerint 2006 végére a telepek 45%-át kellett volna felszámolni. Több mint kétszázat. Talán egy tucatnyit sikerült. Már ahogy. 2010-ben a kormányprogramban szerepelt a gettók felszámolása. Öt évvel később hirdették meg a rehabilitációs programot. "Az eredmények elmaradtak, van, ahol a helyzet még romlott is" ─ írja a Népszava. Most egy-egy telep felszámolására nominálisan is csak feleannyi pénzt szánnak, mint amennyit tízegynehány évvel ezelőtt adtak volna rá, ha nem jön közbe a válság, meg ha igazán akarták volna. Az sem lett volna elég. Mert önmagában az új otthon(szinte) semmi. Az integrációs programok vagy komplexek, nemcsak infrastrukturális, hanem egészségügyi, kulturális, oktatási, gazdasági, foglalkoztatási elemük is van, vagy kudarcba fulladnak. Ha nem fulladnak, az eredmény akkor is részleges, és igazán csak a következő generáció életében mutatkozik. Kevés dolog lehet politikailag olyan nehéz és olyannyira nem kifizetődő, mint egy ilyen távlatos programot képviselni.

Azt is tudhatja, aki akarja, mert a senki által nem cáfolt tények többször megjelentek a sajtó egyelőre még sajtó jellegű részében, hogy a gettók fizetésképtelen népe számos helyen olyan apróságok miatt kap súlyos pénzbüntetést, amelyet más közegben szinte soha nem büntetnek. Egy eldobott papírzsebkendőért is kirónak abban a közegben megfizethetetlennek számító pénzbüntetést, amelyből így egy kis börtön lesz. Mesélhetnék, mennyi eldobott ezt-azt szoktunk a házunk előtt összeszedni, a környék polgári népe elég sokat fizethetne, ha fizetésképtelen lenne. Arról a szeméttömegről nem is beszélve, amivel a közeli kiserdőt töltik fel. A törvénytelen rendőri intézkedéseknek is kiemelt célpontja a gettók népe. Ha a hatósági lebeszélés és fenyegetések ellenére feljelentést mernek tenni, akkor tíz esetből átlagosan egy jut el a bíróság elé, a vádlottak kétharmadát felmentik, az elítéltek jellemzően felfüggesztett büntetést kapnak, és tovább folytathatják a mesterségüket. Az esetek egy-két százalékában távolíttatnak el a feljelentett rendőrök a rendőrség kötelékéből. Aki elhiszi, hogy száz feljelentésből kilencvennyolc hamis, azt már nem lehet életismerettel megfertőzni.

Mindennél igen sokak számára sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy az önbíráskodással szemben megértőek legyenek, és úgy érezzék, nem számíthatnak a törvényesség őreire, maguknak kell cselekedniük.

Cigányliszka

Ez a megértés jellemzi a Cigányliszka című publicisztikai alkotás szerzőjét. Azon írás két nappal a 2006. október 15-i olaszliszkai lincselés után jelent meg a Magyar Nemzetben. A szerzője megjövendöli, mi fog történni. Az fog szerinte történni, hogy az "elviselhetetlenül aljas' jogvédők'" teljesen elbagatellizálják majd az esetet, a többség rasszizmusáról fognak leginkább szónokolni, a gyilkosok Franciaországban találják magukat, ahogy a zámolyi gyilkosok is /nb. azok sem találták magukat Franciaországban, mindenkit itthon ítéltek el, akinek abban érdemi szerepük volt/, akik meg itthon maradnak: "kapnak majd öt évet. Három év múlva kint lesznek. Éppen annyit fognak ülni, amennyit a kukagyújtogató randalírozók". Az olaszliszkai lincselők ügyében rendkívül súlyos ítéletek születtek, hármat ítéltek közülük a legsúlyosabb büntetésre, életfogytiglanra. A kukagyújtogatók túlnyomó többségét viszont egyáltalán nem ítélték el, akiket mégis, azok igen csekély büntetést kaptak.

Az idézett írásmű szerzője most úgy érzi, Ópályiban őt igazolta az élet. Írásának ama részére gondolt, amelyben a törvények brutális áthágását és az önbíráskodást javasolta önvédelmi okokból. Így hangzott a javaslat: "Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Ha időközben körbeállják autónkat a cigányok, még inkább tapossunk bele a gázba. Akit még elütünk, annak pechje van. A lehető legnagyobb sebességgel továbbhajtva, autónkból hívjunk mentőt, és a legközelebbi rendőrőrsön álljunk csak meg, ahol adjuk fel magunkat." Az érzékeny tollforgató nehezményezte, hogy a "náci liberálisok" csak eddig idézték a cikkét, elhallgatták a következő mondatot, miszerint: "Sajnos, tudom én, ez a helyzet nem fordulhat elő. Ha az ember elüt valakit, különösen, ha az illető gyerek, muszáj megállnia." Persze a "náci liberálisok" jelentős része ezt is idézte, csak éppen hozzá idézte a következő mondatokat is, melyeket a szerény szerző hallgat el: "Tehát meg fogunk állni ezután is. Valamit mégis tenni kell. Jó, ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöttünk az állatok, használjuk bátran fegyverünket".

Az ember mint állat

A lényeg itt az állat. Ez nem indulati, hanem következetes, tudatos és funkcionális szóhasználat. Az a funkciója, hogy különböző származási és vallási csoportokat ellenséges fajként jelöljön meg, melynek egyedei a faj jellegzetességeit viselik, és ennél fogva megváltoztathatatlanok, szó sem lehet arról, hogy fajtársként, embertársként éljünk velük együtt. Csupán védekezni lehet ellenük, miként a vadállatok ellen, fegyverrel, kerítéssel. Ez az integráció alternatívája. Ha népszerűtlen és politikailag nem kifizetődő az egyik, nyilván népszerű és politikailag kifizetődő lesz a másik. Egy származási avagy társadalmi csoport állattá minősítéséhez elég egy halálos és néhány testi sértéssel járó lincselés, valamint néhány brutális gyilkosság. Nem kell hozzá több, mint amennyit bármely társadalmi, származási, vallási csoport történetéből össze lehet szedni valamennyien lehetünk állatok. A romagyilkosságoknak hat halálos áldozatuk volt, akiket előre kitervelten öltek meg. (Azért is három életfogytiglan járt.) Az iszlamisták európai terrorista támadásainak több száz halálos áldozatot követeltek. Több ezret a hatvanas-nyolcvanas évek "fehér" európai terrorizmusa Írországtól Spanyolországon át Németországig. A balkáni háború idején a harcok áldozatain túl az etnikai tisztogatásokba több tízezren haltak bele. Csak Srebrenicában több mint nyolcezren, ahol moszlimok voltak az áldozatok és "keresztények" az elkövetők. És akkor folytathatnánk a holokauszt félmillió magyar és összesen ötmillió európai áldozatával.

1929-ben volt, aki undorító állatoknak, és volt (pl. Kassák Lajos), aki kizárólag a borzalmas társadalom áldozatainak tekintette a túlnyomórészt református magyar parasztasszonyokat, akik egy elzárt közegben, nem számíthatván problémáik enyhítésében sem a társadalomra, sem a hatóságokra, két évtized alatt a helyi lakosság jelentős részének hallgatólagos egyetértésével több mint száz embert gyilkoltak meg arzénnal.

A történelemben sajnos tengernyi a vér, örüljünk, hogy Ópályi ehhez nem adott hozzá egy cseppet sem. Az el-nem-követőket nem is tekinthetjük úgy, mintha elkövetők lennének, de a veszély egyértelmű volt és maradt. A ránk leselkedő milliónyi potenciális veszély egyike.

Nem hiányzik más, csak a történések józan és életszagú fölfogása. A körülményeknek is van hatalmuk, az egyénnek is van felelőssége. Aki csak az egyikről tud, nem tud semmit. Sokaknak van sokféle felelőssége, és senkié sem kizárólagos. Aki nem született bele egy élethelyzetbe, ne vélje tudni, hogyan cselekedne ő abban. Mert nem tudhatja! Kivált ne vélje, hogy ugyanúgy cselekedne, mint ahogy az egészen másmilyen helyzetében cselekszik. Viszont nem is menthetünk föl senkit a körülményekre hivatkozva, ha az autonóm polgár fölfogását képviseljük, és nem valamely törzsi vagy kollektivista ideát. A felelősség mértéke mindenféle körülménytől függ, és semmilyen körülmény nem nullázhatja le. Sem az anyáét, sem a rokonságét, sem a gázolóét, sem az önkormányzatét, sem a tollforgatókét, sem a kommentelőkét, sem a különböző társadalmi tényezőkét.

Nem egyszerű dolog ez. Csak hazudni, ártani és a felelősség alól kibújni egyszerű.