Vándor Éva




„Többet látlak, mint a családomat” – a szemünk előtt ír történelmet két huszonéves srác

Alig köszönt el az előző húsz évet meghatározó nagy generáció, részben a saját tehetségüknek, részben egymásnak köszönhetően a tenisz új szupersztárja lett két fiatal játékos: Carlos Alcaraz és Jannik Sinner. Egyelőre úgy tűnik, hogy senki nem tud felnőni hozzájuk, a rivalizálásuk így alapjaiban fogja meghatározni a férfi tenisz jövőjét. Ráadásul azt is megmutatták, hogy a másikat gyűlölet nélkül is le lehet győzni. 


Ha valaki hivalkodásra használ egy Armani-öltönyt, félreérti a lényegét

Az embereknek nem divatra, hanem stílusra van szükségük, vallotta a most 91 évesen elhunyt Giorgio Armani. Meg volt győződve arról is, hogy az elegancia nem tolakodó, nem hangos, mégis, ízig-vérig a luxust testesítette meg – nemcsak a tervezéseivel, hanem az élethez való hozzáállásával is. Armanit viselni talán éppen ezért valóban egy életérzés – aminek semmi köze a magamutogatáshoz. 



Lando Norris összehozta a McLaren 200. győzelmét a Hungaroringen 

Stratégiai csata lett a 40. Magyar Nagydíjból, ahol az előzések mellett a bokszkiállások időzítése legalább olyan erős fegyvernek bizonyult. Charles Leclerc hiába szerezte meg szombaton a pole pozíciót, a Ferrari maga alatt vágta a fát, a McLarenek pedig lecsaptak a lehetőségre. Lando Norris és Oscar Piastri az utolsó pillanatig harcolt egymással.


Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe

Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót. Oscar Piastri a második, Lando Norris a harmadik helyről rajtolhat majd. Feltűnően jó formában autózott a nemrég még hátsérüléssel bajlódó Fernando Alonso is, aki végül az ötödik lett. Vasárnap tovább éleződhet a világbajnoki címért folytatott harc a két McLaren között.








Verstappenék mostantól kedvezményesen káromkodhatnak

A nagy felháborodás után az FIA csökkentette a káromkodásért kiróható bírság összegét, így az első szabálysértés esetén már nem 40 ezer, hanem 5 ezer eurót kell kifizetniük a pilótáknak. A januárban bevezetett szigorítás mostani enyhítése mögött felsejlik a mind nagyobb feszültség a pilóták és az FIA-elnök között. 




„Isten bocsássa meg a döntéseteket!” – így élte meg Ferenc a konklávét, amely pápává választotta

A pápaválasztás rejtélyes folyamata Ferenc tolmácsolásában már-már emberközelinek tűnik. A halála előtt nem sokkal megjelent, Remény című önéletrajzában felidézte, hogyan élte meg a sorsfordító pillanatokat 2013 márciusában. Az akkori gesztusai már sejtették, milyen pápa lesz belőle. És szinte az utolsó pillanatig viccnek gondolta, hogy tényleg megválasztják.


A pápa utolsó találkozója előrevetítette, hogy milyen lehet a világ nélküle

A pápa az együttérzést testesítette meg egy olyan világban, amely mindinkább az erő és a kegyetlenség kultúrájára épít. Sokan érezhetik most úgy, hogy nemcsak az egyház, hanem a világ is elveszített egy olyan vezetőt, aki képes morális iránymutatást adni. Ferenc pápa utolsó találkozója rávilágít arra, hogy mit veszíthetünk azzal, ha nincs, aki ellentartana az önző politika rombolásának.